Skip to main content

Beszélő évek – 1981


1. Hungária: Multimilliomos dzsesszdobos – (1)

2. Edda: Kölyköd voltam – (5)

3. Karthágó: Indulj tovább – (2)

4. Bojtorján: Ahol a lusta folyó – (–)

5. Hobo Blues Band: Ki vagyok én! – (3)

6. Omega: Gyöngyhajú lány – (4)

7. Hungária: Micsoda buli – (13)

8. Beatrice: Katicabogárka – (7)

9. Kristály Kriszta: Mit tehet egy lány – (–)

10. LGT: Boksz – (9)

11. Bródy János: K.




















A lengyelországi eseményekről 1981 májusában


1981 májusában a Tömegkommunikációs Kutatóközpont Közvéleménykutató Osztálya 1000 fős országos reprezentatív minta tagjainak véleményét tudakolta a lengyelországi válságról, a sztrájkok okáról és az újonnan alakult szakszervezetek megítéléséről. A következőkben ennek a kutatásnak a legfontosabb eredményeit ismertetjük.

Véleménye szerint milyen okok vezettek a lengyelországi válság kialakulásához?



Amikor 1895-ben többéves parlamenti vita után az Országgyűlés elfogadta a XLIII. törvénycikket (amely az újonnan alakuló vallásfelekezetek törvényes elismeréséről szólt), még csupán a nazarénus és a baptista egyház kezdhetett reménykedni. A felsőházban nagy ellenérzés fogadta a történelmi egyházak pozíciójának súlyos veszélyeztetését, ám a szóban forgó jogszabály előkészítői megnyugtatták az aggodalmaskodókat, hogy egy dolog a kérdésről Európában immár illendő módon papírost készíteni, egy-két jelentéktelen csoport megnyugtatására, és más kérdés annak végrehajtása.


Umberto Eco írja – ahogy mondani szokás: egy helyen –, hogy ő gyermekkorában, 1945-ben tanulta meg, amikor a partizánok bevették Milánót, s vezérük néhány mondatos beszédet tartott csak, hogy „a szólásszabadság a retorikától való megszabadulást jelenti”.

Szép gondolat, megható gondolat, bölcs gondolat, csak hát nem biztos, hogy igaz is. Ha tapasztalataink nem bizonyítanák is az ellenkezőjét (pedig bizonyítják), elgondolkodhatnánk azon, hogy a retorikától való tartózkodás nem volna-e maga is egyfajta retorikai fogás, a meggyőzés és a rokonszenvkeltés egy eszköze.



A hetvenes évek végére visszaszüremkedik a magyar filmbe a történelem. Ezt elsőként az ötvenes éveket faggató, erősen politikus beállítottságú filmek sorozata jelezte. A komor karriertörténetet, elkanyarodó életpályákat elemző Angi Vera pengeéles pszichológiája, a Ménesgazda drámája, a Szerencsés Dániel haláltáncba forduló körképe, a látomásossággal és szimbolikussággal leginkább kacérkodó Kósa-film, A mérkőzés – megannyi variáció ugyanarra a témára. A történelem azonban nem pusztán politikaként támadt fel az évtizedfordulón.

A Halleluja és a Háromgarasos opera


1981 októberében a Színház című folyóirat rendszeres olvasói hiába keresték a színikritikusok díjait és a szavazatok részletes indoklását a lapban. Az évente rendszeressé vált rovat ezúttal hiányzott, de a mulasztás okairól sem lehetett olvasni egy szót sem. Végül is nem írhatták le, hogy a párt Agitációs és Propaganda Bizottságának utasítására a kulturális miniszterhelyettes, Tóth Dezső letiltotta a díjazást, illetve a díjazás publikálását.


Egyiptom újabb kori történetének egyetlen hadisikere az 1973-as, Szíriával együtt végrehajtott Izrael elleni offenzíva volt. A jom kippuri háborúban a támadóknak néhány napi sikeres előrenyomulás után vissza kellett vonulniuk, majd fegyverszünet – vagyis a korábbi háborúkkal ellentétben nem izraeli győzelem – zárta le az összecsapásokat. A támadás évfordulóját, október 6-át azóta is katonai parádé köszönti Kairóban.


1981-ben a magyar párt- és állami vezetés az ellenreformok miatt megroggyant gazdaság megmentésére felszínre engedte a szocializmus gazdasági-társadalmi rendszerét szétfeszítő erőket, és ezzel hihetetlenül felgyorsult a magyarországi szocializmus felbomlása.

Az 1981. év megszabta a szocializmus általános válságából kibontakozó magyar polgári demokrácia gazdasági keretfeltételeit.



Matolay Magdi emlékének

(Cserépkályha) A nyolcvanas évek elején a budapesti belterületi bérházakban már alig voltak szén- vagy éppen fafűtéses kályhák. A tanácsi házkezelőségek a lakók fáspincéit raktáraknak adták ki, a gyerekek ijesztgetésére szolgáló szenesember kiveszett a nagyvárosi folklórból, akár a Tüzép a kabaréból. A cserépkályhákba, kandallókba gázkonvektorokat szereltek, a hengeres fürdőszobakályha átadta helyét a villanybojlernek.



A demokratikus ellenzék előtörténetét ismertető tanulmányok néha megemlítik, a hetvenes évek végén Budapest mellett Szegeden is megjelent néhány csoport, amelyek tagjai tétován vagy határozottan, magukat óvatos reformernek mutatva vagy nyíltan a „rendszer” ellenzékének vallva próbálták meghatározni, hol is vannak a szólás- és gyülekezési szabadság határai. A Charta ’77 szóvivőinek pere elleni petíciót még csak Budapesten élő szegediek írták alá, közülük Nagy Bálint, Rékasi János és Szilágyi Sándor később sokat tettek a repülő egyetem szegedi tagozatának létrehozásáért.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon