Zádori Zsolt, Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Kisváros 14 km hosszúságban

Az 1990-ben megválasztott önkormányzat számára a település egyesítése jelentette a negatív igazodási pontot, az azóta eltelt időszak pedig kijelölte a politikai cselekvés fő irányát. Dabast, Gyónt és Sárit 1967-ben egyesítették azzal a céllal, hogy az így létrehozott mintegy 14 km hosszúságú „szalagfalut” kisvárossá fejlesszék. A település alsófokú közigazgatási központ lett, a központi fekvésű, korántsem városias jellegű Dabason kiépült egy városközpont és egy kisebb lakótelep. Sokan költöztek ide, a lakosság részben kicserélődött.

A két „kolonizált” településrészen természetesen ellentétes folyamatok indultak el. Sári és Gyón mindenét elveszítette, az utcák csatornázása, aszfaltozása szóba se kerülhetett, jentősebb kommunális beruházásról álmodni se mertek. Dabas fejlesztése konzerválta a két peremfalu zártságát, ami Sáriban hagyományos védekező elzárkózással is párosul. Sári lakosságának zöme ugyanis szlovák nemzetiségű és a szigetszerű szlovák közösség óvatosan, tartózkodó módon viszonyult az őt körülvevő, olykor okkal ellenségesnek tekintett többségi társadalomhoz.

Az önkormányzati választásokat követően a település bonyolult, képlékeny belpolitikáját törékeny stabilitás jellemezte. A kampányt az átlagosnál erősebb „antikommunista” retorika kísérte, amit természetszerűen a kisváros meghatározó személyiségeinek túlkompenzált „átállása” is kísért. A kölcsönös zsarolhatóság állandó bizonytalanság forrása lett, hiszen mindenki riválisa fejére olvashatja „múltját”.

A 19 tagú képviselő-testületben 6 kisgazda, 2 MDF-es, 2 kereszténydemokrata, 1 SZDSZ-es és 1 szlovák listás képviselő foglalt helyet, a többiek függetlenként kerültek be. A valódi igazodási szempont azonban a képviselt településrész volt. Úgy tűnt, hogy a két „peremfalu” most kihasználhatja az önkormányzatiság kínálta lehetőséget, és behozhatja elmaradását. A három településrész képviselői által képezett három csoport változatos koalíciókat hozott létre az elmúlt években, a költségvetések, illetve beruházási döntések azonban a „felzárkóztatás” jegyében születtek. A fejlesztési forrásokat nem lakosságarányosan osztották meg, hanem harmadolták. Dinamikus fejlődésről ugyan nem lehet beszélni, de Sáriban azért aszfaltoztak néhány utcát, és befejezték a művelődési ház építését.

Bármilyen szűkös források felett rendelkezett is az önkormányzat, ezek a döntések mindig magukban hordozták a szakadás veszélyét is. A polgármester számára is világos volt, hogy más települési kényszerházasságokhoz hasonlóan Dabason is bekövetkezhet a szakadás, márpedig a kisváros széthullását saját hivatali ideje alatt mindenképpen el akarta kerülni. Ez év májusában – nem sokkal a válság kirobbanása előtt – úgy tűnt, hogy a kényes politikai egyensúlyt a részleges különállás intézményesítésével sikerül stabilizálni. A három településrészen széles körű jogokkal felruházott részönkormányzatok alakultak, immár ők döntve az ebben az évben már lakosságarányosan megosztott fejlesztési források sorsáról.

Az igazi tényező

Az igazi stabilizáló tényező azonban mindvégig a polgármester és a település erős emberének számító Pásztor Győző kanonok szoros kapcsolata volt.

Győző atya tizenkét éve került Sáriba, és a róla keringő rendkívül színes történetek arra utalnak, hogy nem sikerült megkedveltetnie magát az egyébként mélyen vallásos katolikus faluban. Mesélik, hogy első dolga volt az egyházközség pénztárosának menesztése, viszont a fényűző plébánia felépítését máig nyögi a falu. Győző atya esketett, temetett, és jaj volt annak, aki elveszítette kegyeit. Győző atya gyóntatott, és gyónási titok ide vagy oda, vasárnap szívbaj nélkül kiprédikálta a titkait annak, aki erre rászolgált. A templomban „pecsételős” rendszert honosított meg, ha a gyerekek könyvecskéiben elmaradás mutatkozott, Győző atya nem ismert irgalmat, áldozásról szó sem lehetett. Ha egy gyerek beteg volt, vagy elutazott, szülei próbálták becsempészni a könyvecskét. A falusiak úgy tartják, a sári ember mindenét odaadja, ha kérik. Győző atya a megalázás, a lelki terror, a visszaélések minden fortélyát bevetette a peremhelyzetű, szlovák ajkú, mélyen vallásos, tehát többszörösen kiszolgáltatott faluban, és a sáriak szerint az emberek béketűrése félrevezette. Azt hitte, mindent megtehet. Az emberek szerint Győző atya ott követte el a hibát, hogy nem kért, hanem elvett: az iskolájukhoz nyúlt.

A rendszerváltozás évében Győző atya úgy érezhette, eljött az ő ideje. Az országgyűlési választások kampányidőszakában Fodor István, aki 1980 óta képviselője a környéknek, Németh Miklós társaságában jelent meg Sáriban, és vett részt egy vasárnapi misén. A helyiek benyomását a képviselő is megerősítette: a katolikus egyház és személyesen Pásztor Győző támogatása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1990-ben ismét ő nyerje el a választókörzet mandátumát a szabaddemokrata és a kisgazdajelölttel szemben. A kisgazdajelölt Horváth István néhány hónap múlva a helyhatósági választásokon vigasztalódhatott, ő lett Dabas polgármestere. A pap viszont ezek után joggal érezhette úgy, hogy ő a legbefolyásosabb személyiség a városban.

Az iskolaügy arra utal, hogy a torgyánista polgármester és Győző atya szövetsége megpecsételte a képviseleti demokrácia sorsát Dabason. Horváth és a rá nagy befolyással bíró pap minden olyan kérdésben „megdolgozták” az önkormányzatot, amely számukra fontossággal bírt. A polgármesteri hivatal munkatársai, a hivatalt formálisan vezető jegyző, a képviselők, az iskolaigazgatók, egyáltalán a város valamennyi tisztviselője és közalkalmazottja, aki meg kívánta őrizni állását, tudomásul vette, hogy ez a két ember szabja meg a helyi politika irányát.

Felmérések

Sári hatvanas években épült tizenhat tantermes iskolájának egyházi kezelésbe adása mindenkit váratlanul ért. Sem az épület, sem a telek nem volt soha egyházi tulajdon. Az iskolában a tantestületet évek óta ellentétek feszítették, és az újraválasztott Kilincsányi Tamás igazgató, már csak pártmúltját – mi több, antiklerikális pártmúltját – kompenzálandó is feltétlenül kiszolgálta az új vezetőket. (Szóbeszéd szerint a Kilincsányi házaspár időközben megtért.) Az iskola átadása azonban már csak azért is valószínűtlennek tűnt, mivel az egyház korábban nem igényelte vissza a templommal szemben található ingatlanait.

Az elmúlt tanév végén, egy hétfői napon Győző atya megjelent az iskolában, és egy nyilatkozatot osztott szét a tanulóknak azzal, hogy írassák alá szüleikkel, és másnapra hozzák vissza. A kiosztott lapon a következő szöveg állt:

„Kérem a kedves szülőket, hogy ezen nyilatkozatot aláírva jelezze, hogy amennyiben a Sári Általános Iskola 1993 szeptemberétől kezdve mint a helyi római katolikus egyházközség fenntartása alatt álló Szent János Katolikus Általános Iskola működne, szándékozna-e gyermekét továbbra is ebbe az általános iskolába járatni. Az 1993 szeptemberétől átszervezett iskolában a tanítás úgy, mint eddig, az alaptanterv szerint folyik tovább, iparkodva az oktatás-nevelés színvonalát emelni. Tudomásul veszem, hogy az iskola tanítási rendjéhez heti két hittanóra is hozzátartozik. Az iskola továbbra is figyelembe veszi a szlovák sajátosságokat, és lesz szlovák nyelvű oktatás is. A Magyar Köztársaság alkotmánya és törvényei biztosítják egyházi iskolák alapítását. Aki az iskola átszervezése miatt gyermekét más iskolába akarja átíratni, ezt külön közölje.  Szeretettel üdvözletét küldi: Pásztor Győző plébános atya.”

Ebben az iskola átadását kész tényként közlő nyilatkozatban egy szó nem esik arról, hogy Dabason megoldható-e a szlovákoktatás. A sáriak nem szívesen engedik gyerekeiket a falu (illetve hivatalosan: a Dabas-Sári „kerület”) határán túl. A nyilatkozatok statisztikai elemzését Győző atya végezte, és megállapította, hogy a szülők több mint hetven százaléka kéri az iskola átadását. Az igazgató és a pap a tantestületi értekezleten is kész tényekről beszéltek, midőn felszólították a tanárokat, döntsék el azonnal, hogy mennek vagy maradnak. Rásegített e nyomásra Dobos Krisztina művelődésügyi államtitkár is: a tantestületi ülésen azt magyarázta a pedagógusoknak, hogy ha az intézményátadás szabályszerűen zajlik le, az egyházivá vált iskola fölmondhat azoknak, akik ragaszkodnak a semleges világnézetű oktatáshoz.

A képviselőknek ekkor hivatalosan még nem volt tudomásuk az eseményekről, bár egy önkormányzati iskola fenntartói jogának átadása képviselő-testületi hatáskör. Majoros József, Sári alpolgármestere, akit felháborítottak a történtek, újabb kérdőívet készített és osztott ki a gyerekeknek. A második kérdőív, amely egyértelműen megkérdezi a szülőket, hogy kívánják-e vagy sem az iskola átadását, szőrén-szálán eltűnt.

Egy hét múlva szülői értekezletet tartottak, ahol több egyházi méltóság és a Művelődésügyi Minisztérium egyházügyi osztályának vezetői is megjelentek. A jelen lévő önkormányzati képviselők számára ekkor derült ki először, hogy „baj lesz”: a szülők egyöntetűen ellenezték az átalakulást, egy év haladékot kértek, és azt, hogy érvénytelenítsék az ominózus első „felmérést”. Másnap Majoros József alpolgármester hivatalosan kezdeményezte az iskola átadását a katolikus egyháznak. Majoros pálfordulása nem volt véletlen: ahogy időközben kiderült, a főrendezők a sári képviselőcsoportra osztották a végrehajtó szerepét.

A határozati javaslat június 30-án került a testület elé. Bár az előterjesztést közvetlenül az ülés előtt osztották ki a képviselőknek, a jegyző záradékban tájékoztatta a képviselőket arról, hogy 133 szülő – 228 gyerek nevében – petíciót nyújtott át neki a következő szöveggel: „Nyilatkozat. A jelenlegi önkormányzati kezelés alatt álló iskolánk tökéletesen megfelel igényeinknek, továbbra is semleges, ideológiamentes iskolába szeretnénk járatni gyermekeinket, nem kívánjuk a felekezeti iskolává való átszervezést. Ezt a nyilatkozatot aláírásunkkal megerősítjük.”

A gőzhenger

A képviselő-testület nagy többséggel fogadta el az előterjesztést, immár biztosan tudva azt, hogy a szülők nagy többségének akarata ellen cselekszik. A sári képviselők ettől kezdve az iskolaátadás rendíthetetlen híveként politizáltak, tudva azt, hogy a népakarat ellen csak egységesen és vak fanatizmussal léphetnek fel. A sáriak közül egyedül Petrányi Lukács szlovák listás képviselő nem volt a hajlandó megszavazni a javaslatot, ezért a szavazás előtt lemondott mandátumáról. Belátta, hogy renitensként tarthatatlanná válna a helyzete a sári képviselőcsoportban. Az iskolaátadást ellenző Szeltner Árpád SZDSZ-es támogatással megválasztott független képviselő, aki az ügyrendi bizottság elnöke, négy kérdést kívánt feltenni a jegyzőnek:

„– A javaslatban foglaltak hogyan feleinek meg az el nem kötelezettség követelményének?

– Mi lesz a több mint kétszáz gyermek sorsa?

– Ha a többség önkormányzati iskolát akar, miért szüntetjük meg?

– Miért nem szervezünk a kisebbség számára felekezeti iskolát akár az épület használati jogának arányos megosztásával?”

A négy kérdés közül azonban a képviselőnek csak az elsőt volt módja feltenni, mivel a polgármester megvonta tőle a szót. Az ülést követően a jegyző lemondott hivataláról.

Az előterjesztés keresztülgázolt az önkormányzaton, de a polgármester még mindig nem hitte el, hogy komoly ellenállással kell számolnia. A helyi politikusok saját politikájuk csapdájába estek. Centralizált döntési mechanizmust erőltettek egy több központú településen. Megfélemlített szavazógépezetté változtatták a képviselő-testületet, és éppen ezáltal veszítették el a kontrollt a helyi társadalom felett. Az iskola átadásával meggyújtották a kanócot, és nem vették észre, hogy a bomba a kezükben robban.

A egyház valójában nem katolikus iskolát akart létrehozni, hanem a világnézetileg semleges iskolát akarta felszámolni. Nem vette észre, hogy a nagyarányú hittanbeíratás ellenére a szekularizált és gyakorlatias gondolkodású falusiak nem hajlandóak eltűrni, hogy mások írják elő számukra, milyen iskolába írassák gyerekeiket, nem veszik szó nélkül tudomásul, hogy ki kell „költözni” a közpénzen épült iskolaépületből, nem hajlandóak lemondani a Dabason megoldhatatlan szlováknyelv-oktatásról.

Amire nem számítottak

Szeptember elsején bekövetkezett az, amit az önkormányzat korábban elképzelhetetlennek tartott: 228 gyereket nem írattak be az újsütetű Szent János Katolikus Általános Iskolába (csak 60-70 gyereket írattak be); a falu „kalóziskolákat” szervezett, a gyerekek a sportpályára, a művelődési házba és a kocsmába járnak matek- és történelemórára. A sári tantestület kb. fele, tizenegy pedagógus vállalta tanításukat, s ezzel azt is, hogy hetüknek (akik épp nincsenek betegállományban) fölmondott Kilincsányi iskolaigazgató. (Korábban valamennyien a régi pedagógus-szakszervezet fizető tagjai voltak, most azonban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetébe lépve kerestek munkajogi védelmet; a PDSZ álláspontja szerint a sári pedagógusok közalkalmazottak, így Kilincsányi egyházi iskolaigazgatónak nem áll jogában fölmondani nekik.) A művelődési házat, amelynek bezárását a polgármester kilátásba helyezte, a falusiak éjjel-nappal őrzik. Az ügyből országos, sőt nemzetközi botrány lett (lásd keretes szlovákiai lapszemlénket).

Szeltner Árpád beadványára és a 133 szülő petíciójára hivatkozva Skultéty Sándor köztársasági megbízott törvényességi észrevételt intézett Dabas önkormányzatához. A dokumentum az iskola átadásáról rendelkező határozatot némely alaki hiányosságoktól eltekintve törvényesnek tartja, de kitér az előzményekre, a szülők többségének tiltakozására. Megállapítja, hogy a határozat hibás helyzetelemzésen alapult, mivel a testület nem vizsgálta meg hitelt érdemlően, hogy mekkora valójában a világnézetileg semleges oktatást igénylők aránya. Egyértelműen leszögezi, hogy a gyerekek dabasi beiskolázása aránytalan terhet jelentene, és általa nehézségekbe ütközne a szlovák nyelv oktatása is. Kérelmére a múlt heten rendkívüli önkormányzati ülést hívtak össze (lásd keretes beszámolónkat), ám a képviselő-testület többsége tartózkodó szavazással elodázta az állásfoglalást.

Pedig valójában a köztársasági megbízott felajánlotta az önkormányzat számára a jogorvoslat s ezáltal a tisztes visszavonulás lehetőségét. Kérdéses azonban, hogy a várost a lakosság véleményét tudatosan semmibevevő önkormányzat irányítja-e, vagy a testület annyira szétzilálódott, működése már olyan mértékben elrugaszkodott az önkormányzati törvénytől és egyáltalán a törvényességtől, hogy tulajdonképpen nincs, aki visszautasítsa – vagy megszívlelje – az államtitkár észrevételeit.

• Beszélő,
• Eörsi János