Skip to main content

Forgatókönyv

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány – a tiszta kultúráért


Októberi terefere


A jelentésből megtudhatjuk, hogy 1992. október 21-én mintegy tizenöt amatőr művészeti szövetség képviselői hallgattak meg tájékoztatást a közművelődési pályázat 1992. évi tapasztalatairól, és megvitatták a szóban forgó alapítvány koncepcióját. A résztvevők el voltak ragadtatva a pályázati rendszertől, és egy emberként támogatták az alapítvány gondolatát. Balázs Árpád, a Magyar Fúvószenei Szövetség elnöke szerint:

„A pályázati rendszer jó, neki a legjobbak a tapasztalatai. A kuratórium személyi összetételével és kiszolgáló apparátusával az értékeket meg kell őrizni. Az alapítványoké a jövő.”

Ágoston Albert, a Szabad Képző- és Iparművészek képviselője is óvott a szükségtelen újításoktól. Véleménye szerint:

„Ha a döntési rendszert sikerül megőrizni, akkor az alapítvány jó. Szeretné, ha az alapítvány létrejöttével nem vonulna ki az állam a támogatásból.”

Hűségnyilatkozatok

Az összeállítás ezután ugrik időben egy fél évet. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy Fodor Tamás interpellációjának híre még elhangzása előtt felzaklatta Bozay Attilát, a Magyar Zenei Kamara elnökét. A zeneszerző Mádl Ferenchez címezte levelét.

„Tudomásunkra jutott, hogy Fodor Tamás színművész, az SZDSZ képviselője interpellációt nyújt be az Országgyűlésen a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvánnyal kapcsolatban. Állítván, hogy ez az alapítvány titokzatos körülmények között jött létre.

A Magyar Zenei Kamara elnöksége nevében bizton állíthatom, hogy ez az alapítvány szervezetünk tudtával és támogatásával született, melyről a Minisztérium Közművelődési Főosztálya részéről – egy az egyesületek és szövetségek vezetői számára rendezett értekezleten – tájékoztatást hallhattunk még 1992 októberében.

A magunk részéről a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványt modellértékű közalapítványnak tekintjük a jövő számára. Fölöttébb érdekesnek tartjuk viszont, hogy egy szabadelvű képviselő kérdőjelez meg egy olyan alapítványt, amely az etatizmus maradványainak megszüntetésére irányul.”

Baross Gábor, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnöke is az állítólagos titkosságra reagál, és az alapítással kapcsolatban eleddig ismeretlen részletekbe avatja be az új minisztert.

„Tekintettel arra, hogy Ön nemrég került a művelődési tárca élére, szeretném tájékoztatni, ez az állítás nem felel meg a valóságnak. …az alapítványról születése pillanatában tudtunk, hiszen az alapítvány létrehozásának kezdeményezői voltunk. Az alapítvány gondolata nem a minisztériumból indult el, de nyomban támogatásra talált, és folyamatosan figyelemmel kísérhettük formálódását.”

Vonzások és választások

A dokumentumgyűjtemény ezután folytatja az események kronologikus ismertetését. Idézi azt a hétsoros, lakonikus tömörségű levelet, amelyben Kovács Sándor, a közművelődési főosztály vezetője arról értesíti a szövetségeket, hogy a kormány jóváhagyta a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány létrehozását. Kendőzetlen nyíltsággal közli, hogy „1993-tól ez az alapítvány bonyolítja le a Közművelődési pályázatot”. (Sic!) A főosztályvezető arra kéri a címzetteket, hogy rövid időn belül javasoljanak „6-8 szakembert, akik az alapítvány kuratóriumában, szakbizottságaiban és szakértői körének munkájában vennének részt”.

A tájékoztató húsz válaszlevelet közöl, amelyek „hivatkozva” a fenti idézett levélre, „köszönettel fogadva a felkérést”, „örömmel” javasolnak személyeket a testületekbe. Két szervezet még a késedelmes válaszért is szabadkozik, sőt, egyikük a postai kézbesítés gondjaira is kitér. Az egyik szövetség „abban a hitben (sic!) javasol szakembereket, hogy tagegyesületei szintén kapnak lehetőséget arra, hogy ajánlataikat megtegyék”.

Az utolsó dokumentum emlékeztető az alapítvány kuratóriumának összeállításáról. Jelen vannak: dr. Andrásfalvy Bertalan, Fekete György, Kovács Sándor. A dokumentum, amely bepillantást enged a kuratórium tagjai kiválasztásának műhelymunkájába, szó szerint közli az elhangzottakat:

Dr. Andrásfalvy Bertalan: Nagy tekintélyű, jelentős életművel rendelkező kuratóriumi tagok kellenek, akik bírják a művésztársadalom bizalmát.

Fekete György: A minisztériumi képviselők ne legyenek túlsúlyban. A kuratóriumba szakembert kell delegálni, nem minisztériumi felsővezetőt.

Kovács Sándor: Javaslom, a szakkuratóriumok tagjait csupán javasoljuk az alapítvány csúcskuratóriumának.



(Sic!) Ez lenne összhangban az alapítvány alapító okiratával.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Zelnik József, alelnökök Balassa Sándor és Gerzson Pál. Tagok: Durkó Zsolt, Erkel Tibor, Kovalcsik József, Makovecz Imre, Bánszky Pál, Salamon Konrád, Csoma Gyula, Dávid Katalin, dr. Vígh Károly, Bálványos Huba, Tornai József, Balázsovits Lajos, Zalainé Kovács Éva.

Sorozat

A dokumentumok végig következetesen közalapítványról beszélnek, de amíg októberben az alapítvány még az állami kultúrafinanszírozást hivatott korszerűsíteni, márciusban már mint az etatizmus utolsó maradványainak szétzúzójáról olvashatunk róla. A szövetségek létükkel, illetve az alapítványt támogató leveleikkel igazolják az alapítás nyilvánosságát, ami egyúttal azt is jelenti, hogy kizárólag önmagukat tekintik az ügyben érintett szervezeteknek. A minisztérium felkérésére a szövetségek számtalan embert jelölnek, hogy azután közülük válassza ki a tényleges döntési helyzetben lévő három ember a kuratórium tagjait. A lekötelezettek eközben az előszobában toporognak, nem is értve pontosan, hogy miről van szó.

Az interpelláló képviselő szerint valójában egy alternatív kultúrafinanszírozási rendszer kiépítésére tett kísérletet a kiterjedt kapcsolatokkal bíró, keményvonalas Csoóri–Zelnik-csoport, esetleg talán az új miniszterrel szemben is. Mádl Ferenc mindenesetre harminc nap türelmi időt kért, ami arra utal, hogy az alapítvány ügye nem várt erőpróba a számára.

A forgatókönyv mindazonáltal nagyszériás sorozat epizódja. Szinte biztos, hogy folytatása következik.











































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon