Zádori Zsolt

Nyomtatóbarát változat

A KTV a ’90-ben megszüntetett országos tröszt utódainak egyike. Üzemei Budapest körül, félkaréjban helyezkednek el, a nagyobbak, értékesebbek Vácott, Gyöngyösön és Kecskeméten. A budapesti központ ma már azon fáradozik Tóth Zsiga Miklós igazgató irányításával, hogy tisztességgel kifizesse adósságait, s önálló, életképes üzemeket hátrahagyva érje meg a végelszámolást. ’92 áprilisában, az akkor életbe lépő törvény kényszerének engedve, bejelentette a csődöt. Decemberig sikerült a közel 1 milliárdos adósságot 468 millióra csökkenteni, és olyan egyezséget kötni a hitelezőkkel, hogy a fennmaradó tartozást az üzemek eladásából elégítik ki. Megszerezte Tóth Zsiga Miklós a vagyonügynökség „elvi hozzájárulását” is, amely szerint a csődegyezség és a vagyonértékesítések lebonyolítására a vállalat saját hatáskörben szerződhet. Az üzemeket tehát a csődeljárás keretei között privatizálják, s ilyen esetekben az adós vállalat irányítja a vagyoneladást, az ÁVÜ pedig tulajdonképpen vétójogot gyakorol, az állam „tulajdonosi érdekeire” és a „nemzetgazdaság megkárosításának” elkerülésére vonatkozó, vagyis elég tágan értelmezhető törvényi passzusok birtokában.

A központ védőernyője alatt

A csődeljárás ugyan formai kényszert jelent, de a vállalat régebb óta készül az üzemek magánkézbe adására. Tóth Zsiga Miklós ’91-ben, amikor a KTV élére került, a magyar tejiparban elsőként dolgozott ki egy átalakítási koncepciót. Ennek lényege az volt, hogy az örökölt, hierarchikus vállalati szervezetet egy alulról, a tejtermelőktől kiinduló tulajdonosi integrációnak kell fölváltania, hiszen a tejgazdaságok valóságos érdekközösséget alkothatnak a helyi feldolgozással és az ebből kiinduló kereskedelemmel. A vállalati központ – írják az 1991 júliusában kelt privatizációs programjukban – „a működésképtelen struktúra alappillére”. Ezért előbb kft.-k kezelésébe kell adni az üzemeket, majd pedig, miután az üzemek bizonyítják, hogy önállóan is működőképesek, megkezdődhet privatizálásuk, nagyobbrészt a helybéli tejtermelőktől származó és külföldi tőke, kisebb részben a dolgozók pénzének bevonásával. A nyugati befektetőktől „döntő segítséget” vártak, de – olvashatjuk – „…reális annak a veszélye, hogy a külföldi partnernek, többséghez jutva, elsődleges céljává válik a hazai piac megszerzése saját termékei számára, és másodlagossá a meglévő alapanyagbázis és feldolgozókapacitás fenntartása”. Vagyis, hogy a káposzta is megmaradjon, szerették volna elkerülni, hogy külföldi befektető többségi üzletrészhez jusson egy-egy üzemben. Nem így történt: a pásztói üzemet egy ír cég vette meg (70 millióért), teljesen kigolyózva a tulajdonlásból a működtető kft.-t.

A ’91-es privatizációs program, ha úgy tetszik, egyfajta paternalista koncepció: a központ egyengeti az utat a helyi tejtermelés bázisára alapozott feldolgozó- és kereskedővállalkozások kifejlődéséhez. Mialatt folyik az egyengetés, a központ megőrzi többségi részesedését az általa alapított működtető kft.-kben, és jutányos díj mellett adja nekik bérbe az üzemeket. A gyöngyösi Mátratej Kft. például, amely könyv szerinti értékben 140 millió forintos eszközállományt kezel, és havi 200 milliós forgalmat bonyolít, havi 2 milliót fizet a központnak az eszközök használatáért (és ez csökkentett díj a tavalyihoz képest). Az sem elhanyagolható előny a kft.-k számára, hogy a KTV adósságaitól megtisztítva gazdálkodhatnak, hiszen a tartozásokért a központnak kell helyt állnia. E védőernyő alatt vették át a kft.-k a központtól a szükséges adminisztratív feladatokat és – ami még fontosabb – a kereskedői funkciókat. A gyöngyösi és a váci csapat örökölte a KTV fővárosi piacának azt a részét is, amelyre a központiak korábban a Budapesti Tejipari Vállalat (BTV) válságának köszönhetően tettek szert.

Előjáték

A Mátratej Kft.-t ’91 őszén alakították meg; a KTV mellett előbb a gyöngyösi és a pásztói kereskedelmi részleg, majd ’92 elejétől – miután a pásztói üzem az írek tulajdonába került – a gyöngyösi üzem 44 dolgozója alkotta a társaságot. Előházi János ügyvezető irányítása alatt az üzem nyereséges maradt, üzleti hálózata bővül, s a mégoly használt teher- és személyautók, amiket az önállósulás óta vásároltak, már a kft. vagyonát gyarapítják A dolgozók – akikkel beszéltünk – elégedettek, mert van folyamatos munka. A tejtermelők – legalábbis az egyik környékbeli téesz elnöke szerint – szintén, mert a Mátratej mindig tud fizetni, és mert, bár csökkentett áron, de átveszi a rosszabb minőségű tejet is.

Eleinte támadt némi súrlódás a központtal, mert a gyöngyösiek megpróbálták idő előtt „ellopni” Tóth Zsiga Miklós tejtermelői integrációt szorgalmazó ötletét. Ugyanis a téeszekkel, illetve az őket tömörítő Teszövvel (újabb nevén Heves Megyei Magyar Agrárvédelmi Szövetséggel) szövetkezve, ám a pesti központot megkerülve, igyekeztek megszerezni a Földművelésügyi Minisztérium és az ÁVÜ engedélyét, hogy megvásárolhassák az üzemet. Válaszul a KTV igazgatója elérte, hogy a Mátratej törzstőkéjét ’92 áprilisában 2,3 millió Ft-ról 3,4 millióra emeljék úgy, hogy 40-ről 60 százalékra növekedjék a vállalati központ részesedése. Erről mint „a KTV vezetésének erőszakos és fenyegető kezdeményezéséről” panaszkodik Előházi János egy évvel később, a vagyonügynökségnek írt beadványában.

Noha létrejött a szövetség az üzem és a tejtermelők között, a téeszek ’92-ben nem akartak egy gyékényen árulni Tóth Zsiga Miklóssal, ezért nem szálltak be a kft.-be. A Teszöv és a téeszek ugyanis a KTV központ tulajdonosi ambícióinak jelét látták abban, hogy csak kisebbségi részesedést ajánl föl számukra. A központiak ebben az időben csakugyan a Fókusz Kft. ajánlatával szimpatizáltak. A Fókusz a gyöngyösi és a váci üzem 25-25%-át szerette volna kivásárolni, 40-40 millió forintért. Voltaképpen egy addig kimondatlan privatizációs elképzelést képviselt, a régióközi kereskedelemből kiinduló integrációt, amivel persze a központiak átmenthettek volna valamit korábbi érdekeltségeikből.

Végül ezt az ajánlatot is, a Mátratej és a Teszöv 100 milliós ajánlatát is a csődhelyzet hiúsította meg. A legfőbb hitelező, az OKHB, amely 350 millió forintos jelzálogjogot jegyeztetett be a gyöngyösi üzemre, ellenezte az értéken aluli vagyoneladást.

A nem várt harmadik

December közepén tehát a KTV új pályázatot írt ki – más üzemei mellett – a gyöngyösi üzem eladására. Az ajánlott ár 126,4 millió forint volt, amelynek 10 százalékát bánatpénzként kellett elhelyezni az ezúttal tanácsadóként szereplő Fókusz Kft. számláján. Indult természetesen a Mátratej Kft. és a KTV-központhoz kötődő társaságból alakult Eurotej Kft. De fölbukkant harmadikként a Gyöngytej befektetőcsoport: egy német állampolgárságú vállalkozó, Gulyás Emil két magyar állampolgárságú fia, valamint a Kohári házaspár. Kohári István a 80-as években vezette egy darabig a gyöngyösi üzemet, felesége pedig még ’92-ben is főkönyvelő volt a Mátratejnél, nyilvánvalóan komoly személyi villongások közepette. Ugyanis ősszel, amikor Koháriné Kovács Ibolya visszatért fizetés nélküli szabadságáról, Előházi János – mondván, hogy szabadsága alatt előre be nem jelentett módon fagylaltüzletet nyitott – fölmondott neki. Ugyanakkor Koháriné tagja maradt a Mátratej Kft.-nek.

A Gyöngytej időben letette a 12,6 millió forint bánatpénzt, ezenfelül további 31,6 milliót egy banknál, a vételárat fedező hitelhez szükséges saját erőként. Megvolt tehát a tőke, s ehhez jó adag politikai rátermettség is társult. Összetételének megválasztásával a csoport jó előre kivédte a gyanút, amely mostanság könnyen föltámadhat egy külföldi befektetővel szemben. Kihasználta ugyanakkor a politikai felhangoktól éppoly kevéssé mentes vagyonvédelmi kurzust. Elvégre a KTV állami vagyont kínál eladásra, következésképpen vannak itt hatalmasabb instanciák (úgymint FM, ÁVÜ, privatizációügyi miniszter, BRFK) is. Érintkezésbe léptek tehát Gulyás Emilék a felsőbb instanciákkal, személyesen vagy beadványokkal tudósítva őket sűrűn „a gyöngyösi üzem pályázata során tapasztalt szabálytalanságokról”.

Félidőben 2:0

Hamar kilőtte a Gyöngytej az egyik versenytársat, az Eurotej Kft.-t, mivel a cégbejegyzési iratok tanúsága szerint e kft. tagjai között szerepeltek a tanácsadó Fókusz Kft. tagjai, sőt a tendert kiíró és elbíráló Tóth Zsiga Miklós is. Az átfedésekről kis összeállítást készített a Gyöngytej a vagyonügynökség számára. S ha már összeférhetetlenség forog fenn – folytatta egy röpke rendőrségi feljelentésben a Gyöngytej –, törvénytelen, hogy a pályáztató a Fókusz számlájára kérte be a bánatpénzt. E vádak miatt az ÁVÜ egy időre föl is függesztette Tóth Zsiga Miklóst igazgatói beosztásából, de aztán törvénysértés hiányában visszahelyezte. Ugyanis már januárban kilépett az Eurotejből, bár – ismeri be – „hiba volt a Fókuszt tanácsadóként szerepeltetni”.

Formailag támadható volt a Mátratej pályázata is, mivel ők a január 18-i tenderbontás után, pótlólag mutatták be a vételár fedezetét igazoló banki hiteligérvényt. Továbbá a pályázati kiírásban nem esik szó a KTV 60 százalékos üzletrészéről; eszerint – érvelt a Gyöngytej – egy nagyobbrészt állami tulajdonú kft. venné meg az állami tulajdonú üzemet.

Nem említette a kiírás azt a körülményt sem, hogy még ’92 elején, a KTV és a Mátratej között egy olyan szindikátusi megállapodás született, amely a Mátratej természetes személy tagjainak elővásárlási jogot biztosít az üzemre és a KTV üzletrészére. S mivel a kiírás megtörtént, az üzem dolgozói utólag bajosan tudtak volna érvényt szerezni e joguknak. De a hurok ennél is jobban szorult, mivel januárban, mielőtt beadta a Mátratej a pályázatát, ennek sikere érdekében a kft.-tagok lemondtak elővásárlási jogukról a társaság javára. Csakhogy Koháriné Kovács Ibolya – aki tag volt a Mátratej Kft.-ben is – ezt a megállapodást nem írta alá, így a kollegák voltaképpen az ő javára mondtak le.

A kiíráskor azért nem került szóba a Mátratej tagjainak elővásárlási joga, mert Tóth Zsiga Miklós szeretett volna esélyt adni a központiaknak, az Eurotejnek is. A kívülálló Gyöngytej-csoport váratlanul pályázott. S a Gyöngytej az egyszer már meghirdetett föltételekhez ragaszkodva követelte a kívülállónak azonos mértékben járó esélyt. Másképp gondolkodik erről Tóth Zsiga Miklós: „Könnyen beszélnek a kívülállók! Megtisztítottam az üzemet az adósságtól, megteremtettem az önállóság feltételeit. És most ezek vegyék meg?” De azért – ami rutin, az rutin – elhelyezett a pályázati kiírásban egy passzust, amely szerint fönntartja magának a jogot, hogy eredménytelennek nyilvánítsa a tendert. Meg is tette március 1-jén, „a pályázat tisztaságához fűződő érvénytelenítő okra” hivatkozva. A Gyöngytej panasszal fordult az ÁVÜ-hoz: „…valamennyi rendelkezésünkre álló hiteles információ alapján az lett a meggyőződésünk, hogy a KTV igazgatója a befektető csoportunk pályázatból való kiszorítására törekszik.”

Március 11-ére zártkörű tenderre hívta meg az igazgató a januári pályázat „eredménytelenségében vétlen” vetélytársakat, a Mátratejet és a Gyöngytejet. Csakhogy e pályázaton sem az ÁVÜ, sem az FM képviselője nem jelent meg, így a KTV igazgatója ezt is eredménytelennek nyilvánította. Néhány nap múlva, március 16-án Tóth Zsiga Miklós hirtelen fordulattal újfent érvényesnek nyilvánította a januári pályázatot, és a Gyöngytej-csoportot – mint egyedüli érvényes pályázót – hirdette ki győztesnek. Ilyen értelmű utasítás érkezett ugyanis telefonon a vagyonügynökség legmagasabb beosztású vezetőitől. Így az igazgató elfogadta a másik két versenytársat diszkvalifikáló érvelést, viszont egy álló hétig próbálta még feltételül szabni valamiképp, hogy vegyék tekintetbe a mátratejbéliek elővásárlási jogát. A Gyöngytej nem engedett, és már-már úgy látszott, mindent elér: március 23-án szerződést kötött végre a vállalattal, s ennek értelmében a gyöngyösi üzemet 124,3 millió forintért a befektető csoport, a vállalat gyöngyösi kft.-ben birtokolt üzletrészét pedig az elővásárlási jog birtokosa, Koháriné Kovács Ibolya vette volna meg. Már csak a vagyonügynökségi áldás hiányzott, de sokáig kellett várni; a Gyöngytej beadványai ez időben fokozódó türelmetlenségről tanúskodtak. Végül április 21-én elutasító határozatot hozott az ÁVÜ, előbb az említett semmitmondó vagyonvédelmi passzusra hivatkozva, egy későbbi magyarázata szerint az alacsony vételárra és arra, hogy a vállalat nem szerezte meg az engedélyt a pályázat kiírásához (holott, mint írtuk már, az „elvi engedély” megvolt). „Ilyen esetekben mi a folyamatba csak akkor avatkozhatunk be – magyarázza lapunknak Tófalvy Károly ÁVÜ-igazgató –, amikor megvizsgáljuk a már megkötött adásvételi szerződést. A tisztázatlan pályázati feltételek miatt tagadtuk meg a hozzájárulást.”

Egyenlítés

Április 24-én, három nappal a pályázat érvénytelenítése után összeült a Mátratej taggyűlése. November óta először kerülhetett erre sor, mivel a kft. eddig nem hozhatott oly tulajdonosi döntéseket, amelyekkel megváltoztatja a januári tenderkiírás feltételeit. Az ÁVÜ rendre lebeszélte a KTV igazgatóját a taggyűlésről; legutóbb például „a jogilag függő helyzetre” hivatkozva, továbbá „a további jogi és etikai problémák elkerülése érdekében” utasította a vállalat igazgatóját, hogy halassza el az április 8-ra kitűzött taggyűlést. Miután azonban döntött az ÁVÜ, a taggyűlést is megtarthatták a gyöngyösiek, s az már más kérdés, hogy a többségi tulajdonost képviselő Tóth Zsiga Miklós nem tudott megjelenni. („Elromlott az autóm – emlékezik vissza. – Erről papírom van.”) Első napirendi pontként kizárták a kft.-ből Koháriné Kovács Ibolyát, másodikként pedig a Mátratej addigi 3,4 millió forintos törzstőkéjét közel 15 millióra emelték meg, az üzem további 90 dolgozójának, valamint tucatnyi tejtermelő vállalkozó, társulás és szövetkezet bevonásával. A vállalat részesedése így a korábbi 60%-ról 15%-ra szorult vissza. A kívülálló vetélytárs nyomására körvonalazódik tehát a tejtermelői integráció. A gyöngyösi munkaszervezetben dolgozó 220 fő közül immár mintegy 140-en kft.-tagok, 20 usque 400 ezer forint részesedéssel.

Ekképp, ami a jogi helyzetet illeti, kiegyenlített a Mátratej. Valószínűleg kiélezett küzdelemnek nézhetünk elébe az újra meghirdetett tenderen. A június 12-én közzétett kiírás szerint a KTV most már 150 millió 941 ezerért kínálja a gyöngyösi tejüzemet, s további 2 millió 70 ezerért a kft.-ben birtokolt üzletrészt. Ha egymással versenyző ajánlatok érkeznek be (ami valószínű), licit következik, amelynek során a vételár 2 milliós lépcsőkkel emelkedik. Egyenlő árajánlat esetén a Mátratej érvényesítheti elővételi jogát. De a Mátratejnek bizonnyal azért is kapaszkodnia kell, hogy tartani tudja az anyagilag fölkészültebbnek látszó Gyöngytej ajánlatát.

• gazdaság,
• Eörsi János