Noha békeszerződés aláírására nem került sor – ez nem is volt tervbe véve –, a hírügynökségi jelentések történelminek minősítették Rabin izraeli miniszterelnök és Huszein jordániai király hétfőn megtartott washingtoni találkozóját. Az izraeli társadalom háborúskodásba, ellenségeskedésbe belefáradt része biztos, hogy így értékelte a Washingtonból érkező híreket, és spontán ünnepléssel fejezte ki örömét. Ejlat városában luftballonokat és sárkányokat eregettek, az akabai öbölben motorcsónakokon és más vízi alkalmatosságokon arab dalokat énekelve, izraeli és jordániai zászlókat lengetve közelítették meg a jordániai partokat. A jordániai határőrök barátságosan visszaintegettek.
Ha minden az optimisták elképzelései szerint folytatódik, történelmi is volt ez a találkozó. A negyvenhat éve hadiállapotban lévő két ország vezetői által kiadott nyilatkozat a békekötéshez vezető utat egyengeti: Rabin és Huszein megállapodott a fennálló vitás kérdések tárgyalásos úton való rendezésében. (Ami a szakértők szerint nem lesz könnyű: a menekültek hazatérése, Jeruzsálem státusa és a vízhasználati jogok nehezen megoldható problémákat jelentenek.) Ez az izraeli–jordániai megbékélés felé tett első lépés logikus következménye az Izrael és a PFSZ között kötött megállapodásnak Gáza és Jerikó autonómiájáról. Ugyanakkor az előbbi nélkül az utóbbinak nem is lenne sok értelme. A Jordán folyó nyugati partja az 1967-es hatnapos háborúig Jordániához tartozott, Jordánia jelenlegi lakosságának mintegy hatvan százaléka palesztin származású. Ennélfogva a Jordániával való szoros együttműködés a jövendő palesztin állam számára életfontosságú. Most már „csak” egy izraeli–szíriai megállapodásra lenne szükség, és akkor valóban jól állna az átfogó közel-keleti rendezés szénája.
De az izraeli–szíriai békét nem lesz könnyű tető alá hozni, miként ezt az egyébként rendkívül derűlátónak mutatkozó Christopher amerikai külügyminiszter is elismerte. Az intranzigensen Izrael-ellenes szír vezetésnek rendkívüli módon nehezére esik az ősellenséghez közeledni. Asszad szír elnök nem Huszein, aki azért mindig is érzékeltette – amennyire ezt a kötelező pánarab retorika megengedte –, hogy az Izraellel való kiegyezés pártján áll. Már csak azért is, mert a Jordániát körbefogó radikális arab államok több ízben is szívesen megdöntötték volna a hasemita monarchiát. Huszein részben Izraelnek köszönheti, hogy több mint negyven éven keresztül meg tudta őrizni trónját. Unokatestvérének, II. Fejszálnak Irakban ez nem sikerült: 1958-ban puccsista katonatisztek megölték.
A közel-keleti konfliktus már olyan régóta tart, már annyi csalódás érte a békés rendezésben reménykedőket, hogy nehéz elhinni: a vérontásnak egyszer valóban vége szakadhat. Történt ugyan néhány biztató dolog, de még annyi akadály gördülhet a békefolyamat útjába – állapíthatjuk meg joggal. De mégis: ilyen jó esély a békére a Közel-Keleten Izrael Állam megalapítása óta nem volt.
- Néző-pont [6]