Skip to main content

Néző-pont


Még mielőtt letesszük a lantot, szerencsésebb és jóval sikeresebb pályatársak jól menő lapokban megörvendeztettek néhány publicisztikai gyöngyszemmel. Az egyik Szántó Péter „Hatkutyás tudósítás”-a a július 8-i, szombati Magyar Hírlapban. Megtudjuk a szerzőtől, hogy a minap Nagymarostól Budapestig egyetlen nyilvános telefon sem működött.


A Hét múlt vasárnapi adásában Horn Gyula kijelentette: szüksége van egy gazdasági miniszterelnök-helyettesre, aki összehangolja a tárcák működését, az ország Európához csatlakozásának teendőit, sőt, ha jól hallottuk, az adósság menedzselést is. Akkor mi lesz – kérdezzük mi összeszoruló torokkal – Bokros Lajossal? Bokros egyik föltétele hivatalba lépésekor épp az volt, hogy ő legyen a gazdasági csúcsminiszter; egy miniszterelnök-helyettes legalábbis egy másik csúcs lenne mellette a kormány ormain.

Kihátrált volna Horn Bokros mögül?



Esterházy Péternek

Van egy lap. Szeretem. Azt írok bele, amit akarok. Senki sem mondja, hogy ez most nem aktuális, senki sem hív fel, hogy hosszú, legyen tíz flekk helyett négy. Legfeljebb azt mondják, hülye vagy, Kőszeg, de csak akkor, amikor már megjelent.

Van egy lap. Gyűlölöm. Azt írok bele, amit akarok. Senki sem mondja, hogy ez most nem aktuális. Senki sem mondja, hogy most jól megadtad nekik, senki sem mondja, hogy na, most már végleg elkapartad magad. Senki sem hív fel.

Van egy lap. Szeretem.







Úgy tűnik, a szocialista frakció megrendülve bár, de túlteszi magát a tizenhatmilliós ügyön. Legalábbis egyelőre. A miniszterelnök, továbbá miniszterek és nagyszámú képviselő jelenlétében megrendezett hétfői frakcióülésről a tévénézők számára is láthatóan nagyon feldúlt állapotban távozott Csintalan Sándor, az MSZP mozgalmár alelnöke meg Pál László ipari miniszter – épp azért, mert az élet megy tovább.


A szocialisták elnöksége el akar beszélgetni a szocialista pénzügyminiszterrel híres 16 milliós végkielégítéséről, amit a Budapest Banktól kap (kapott?) abból az alkalomból, hogy közös megegyezéssel megvált tőle, mivel pénzügyminiszter – s mint ilyen, mintegy a BB tulajdonosának megszemélyesítője is – lett. A párt parlamenti frakciója szintén beszélgetni kíván erről.


„A muszlinokat, a horvátokat és a szerbeket teljesen magával ragadta a múlt igézete” – írta a Pentagon két elemzője néhány héttel ezelőtt a New York Timesban. Az effajta historizálás fölöttébb kényelmes álláspont – figyelmeztetett Thomas Laqueur, a neves kaliforniai történész, aki néhány társával együtt péntek este a budapesti Városházán vendégeskedett. Az amerikai politikai elemzők szeretik úgy beállítani dolgot, mintha a balkáni válság nem jelenkori politikai szándékok és erők működése és összecsapása nyomán tört volna ki, hanem a messzi múltba visszanyúló gyökerei volnának.


A hétvégén tartja kongresszusát az MSZOSZ. Ma már erős és tekintélyes, kegyeiért parlamenti pártok versengenek. Néhány éve még nem volt így. Befolyását nem a munkahelyeken, a satupadok és almásrekeszek mellett, hanem a piros műbőrrel párnázott ajtajú, tárgyalókban és bensőséges pártirodákban szerezte meg.


Kovács Mihályt, az Agrobank elnökét rövid néhány hónapon belül másodszor tartóztatta le színpadias körülmények között (televíziós kamerák, bilincs, hajnali kopogtatás) a rendőrség – és másodszor helyezte szabadlábra a bíróság. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy ártatlan: a bíróság később akkor is bűnösnek találhatja, ha most és novemberben megengedte neki, hogy szabadlábon védekezzék.


Óva intenék minden magabiztos SZDSZ-támogatót, hogy messzemenő és kaján következtetéseket vonjon le a gyerekrabló ózdi ex-alpolgármester MDF-es pártállásából. Könnyen megeshet más házak táján is, hogy politikai tényezővé vált személyiségek kriminális ügyletekbe keveredjenek: erről számos kisebb, intimebb településegység polgárai, önkormányzati képviselői tudnának mesélni, néha mesélnek is.


Hja, ha a részvénynyomda is sztahanovista műszakot teljesített volna, mint az Agrobank; minden másképp lenne. Dr. Csányi Sándor, a délceg jász bankár (nemcsak a bajusza, hanem a születési helye is megvan hozzá) nem lenne elnök-vezérigazgató az OTP-nél, s ezúttal is teljesült volna a másik bankár, Bokros Lajos akarata.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon