Skip to main content

Bosznia és a történészek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„A muszlinokat, a horvátokat és a szerbeket teljesen magával ragadta a múlt igézete” – írta a Pentagon két elemzője néhány héttel ezelőtt a New York Timesban. Az effajta historizálás fölöttébb kényelmes álláspont – figyelmeztetett Thomas Laqueur, a neves kaliforniai történész, aki néhány társával együtt péntek este a budapesti Városházán vendégeskedett. Az amerikai politikai elemzők szeretik úgy beállítani dolgot, mintha a balkáni válság nem jelenkori politikai szándékok és erők működése és összecsapása nyomán tört volna ki, hanem a messzi múltba visszanyúló gyökerei volnának. Ez mindig is a gyűlölködés, a polgárháború, az erőszak világa volt, vonogatják a vállukat az okosok csendes lugasok és légkondicionált könyvtárak hűvösében. Nincs tehát értelme okokat és felelősöket keresni, ezek ilyenek és kész.

A be nem avatkozás eme historizáló apológiája lelkesen visszhangozza a szerb történeti mítoszgyártók keserveit. Ami ott az erőszaknak, emitt az erőszak tűrésének igazolása. Egy kis ódivatú pozitivizmus bizony elkelne – jegyezte meg lakonikusan Laqueur pénteki előadásában.

E századvégi népirtás bizonyos értelemben valóban készületlenül érte a gondolkodó elméket. A racionalizmus, a haladás mítosza iránti jogos kételyek a század folyamán új irányba terelték az érdeklődést. Az igazság-hazugság kérdése sokat veszített jelentőségéből, éppen mert kiderült, hogy az igazság felderítésének lehetőségei korlátozottak. Mindenkinek, minden kultúrának megvannak a maga igazságai, eme sajátos igazság termelésére kidolgozott sajátos technikái. Igazság, tény nincs, teremtik őket. A kérdés az, hogy miként. És jöttek egymást követő, egymást erősítő hullámokban: a nyelv, a kultúra, a személyiség, a test, a szexualitás mint valóságteremtő szférák vizsgálata. Majd a marginális vagy marginalizált csoportok: nők, bolondok, bűnözők, leprások, boszorkányok, kisebbségek, zsidók, cigányok, indiánok, afroamerikaiak saját történetei. Az igazság mint elsődleges erkölcsi üzenet helyébe a méltóság, az egyenlőség, a másság iránti tisztelet lépett. A XIX. század zsinórmértékei elveszíteni látszottak jelentőségüket. Az anarchiával szembeállított nemzeti egység, a külső elnyomással szembeállított függetlenség, az állam kiépülése és megszilárdulása, a múlt század nagy témái, amelyek egyben kijelölték a történelmi haladás, a jó helyét is, lassú enyészetnek indultak. A gondolkodók az euro- vagy etnocentrizmus csapdáját kerülgették, a haladás mítoszától, az állam túlhatalmától féltek. A marginalitás problematikája a hatalom működését tette központi kérdéssé. A hatvanas évek új hullámának közös átgondolnivalói Keleten és Nyugaton egyaránt a totális hatalom, az emberi létezést korlátok közé szorító manipuláció, illetve a hatalom működésének korlátai lettek.

Boszniában hirtelen felszínre törtek a múlt század konfliktusai, s nyomukban a bölcseleti kérdések: a barbárság és civilizáció ellentéte, a függetlenség és az elnyomás, az igazság és a hazugság dilemmája. Ma nem a hatalom mikrofizikája által fenntartott bárgyú és szürke stabilitástól, az állam túlhatalmától kell félni, hanem az állam szétesésétől, a szilárd pontok elvesztésétől. A történelem ismét és talán kissé váratlanul próbára teszi morális ítélőképességünket. Vannak-e megfelelő leíró eszközeink arra, hogy ítéletet mondjunk a körülöttünk zajló drámákról? Gondolom, vannak. És mi legyen a népirtókkal és ötletadóikkal? Kultúra, önmegvalósítás, történelmi mítosz, sajátos igazságteremtés? Bizonnyal érdekes témák. De előbb: börtönbe velük!








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon