Skip to main content

Megbukott a nép

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A nép levizsgázott a kereszténynemzetiek előtt, és megbukott, „…az ország lakossága bebizonyította, hogy nem érdemli meg a szabadságot.”„Magyarország polgárai elfordultak az érdemi politikától, felhagytak a gondolkodás luxusával…” – írja a Pesti Hírlap eredményhirdető vezércikke.

Az egész kereszténynemzeti kampány arra épült, hogy itt most nem a kormány vizsgázik, hanem a nép. Magyarságfelismerésből, eredményfelismerésből és pufajkásfelismerésből. Erre kell őt felkészíteni.

Ahogy az Üllői úti Szent Kereszt templomban prédikálták bele a kampánycsendbe a szavazás napjának nagymiséjén: a nép négyévenként államvizsgázik. És mint a jó barát, aki, mielőtt a vizsgára bemennénk, még a fülünkbe súg egy döntő szót, úgy mutat az Úr jeleket nekünk az utolsó napokon. Felmutatja a keresztény magyar ifjúságot, amely kivonult a Köztársaság térre, s szószólójukat, a fiatal – nyilatkozatáért elbocsátott – muzsikus lányt, aki a Híradóban oly világosan elmondta, hogy miként kell a népnek vizsgáznia, s akit nem lehet máshoz, csak Jeanne d’Arc-hoz hasonlítani, (Komolyan! Kedves Olvasó, saját fülemmel hallottam a plébános úrtól.) És látjuk az ellenpontot, az MSZP tatabányai kampányzáró gyűlését, ahol olyan boxmeccsekre való felirattal fogadták a pártelnököt, hogy „Tarts ki, Gyula!” És „a Gyula” (Komolyan! Kedves Olvasó, így mondta a plébános úr: a Gyula!) másnap a száguldó autójával belerohan egy kivilágítatlan teherautóba. „Fontos jelek ezek” – mondja a plébános úr. Fontos az a jel is, amelyet a magyarság leghitelesebb képviselői felmutattak a pénteki Panorámában: hogy a magyarság a kereszt jelében találja meg önmagát, s azok akik nem találják meg… Azok a baloldal. A plébános úr nem gyűlöli őket, csak végtelenül sajnálja.

A kereszténynemzetiek azt üzenték: a magyar olyan, mint mi. A magyar többség azt üzente vissza, hogy nem olyan. Hanem inkább olyan, mint azok akikkel ők a magyarságukat szembeállítják. Inkább olyan, mint például, mi, akik ezt a lapot írjuk. „Mi szeretjük jobban a hazát!” – üzenték a kereszténynemzetiek. A haza pedig most például minket is jobban szeret. Inkább nekünk hiszi el, hogy szeretjük. A haza üzent, hogy a mi hazánk. Hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben itthon vagyunk. Hogy aki itt nélkülünk akar itthon lenni, az az erőlködéstől összemegy, és törpe bohóc lesz belőle.








Megjelent: Beszélő hetilap, 19. szám, Évfolyam 6, Szám 20


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon