Skip to main content

Néző-pont

                                          
Lapunk tavalyi 25. számában (Új reformkor vagy új Kádár-korszak?, 1994. június 23.) terjedelmes interjút közöltünk Tellér Gyulával, a kitűnő szociológussal, aki akkor még néhány napig az SZDSZ parlamenti képviselőjének számított.


Kampf(harc) az folyik, csak nem biztos, hogy kultur (-ális – hommage à Kodály). Sőt, biztos nem az.

A tárgy nem a kultúra, hanem az SZDSZ mint politikai tényező, célja pedig nem a tárgy meghódítása, hanem megsemmisítése. Endlösung. A dolog szót sem érdemelne, elvégre a politikában bukni is lehet, megesett már ez más pártokkal is. Ha a Szabad Demokraták Szövetsége rosszul politizált, elnyeri méltó büntetését a maga választotta játéktéren, a parlamenti rendszer pártvetélkedőjében.



Meglehet, hogy túlságosan tagolatlanul (hogy ne mondjam: faragatlanul) szemlélem a politikát, de a nevezetes Társadalmi Gazdasági Megállapodást mindig is a kormány és a kormánypártok kissé gyanús kártyapaklijának véltem. Először is túl nagy csinnadrattával húzták elő minduntalan, amikor nem akaródzott konfliktusok lehetőségéről gondolkodni, s még kevésbé világosan beszélni, azután némileg zavaros volt a társadalmi gazdasági paktumpartnerek ülésrendje. (Ti.


Képzeljük el az elmúlt hetek eseményeinek fényében, hogy milyen képet is kell népszerűsíteni a magyar kormányfőről személyes sajtófőnökének, Csák Elemérnek, és az igazmondásáról nevezetes új kormányszóvivőnek, Suha Györgynek?

A miniszterelnök (nemes hagyományoknak megfelelően) azalatt döfte keresztül a privatizáció felügyeletének érzékeny pontján a koalíciós kormány meghirdetett gazdaságpolitikáját, amíg e program kulcsembere, a pénzügyminiszter szabadságon volt azalatt kezdte nyilvánosan vitatni a Nemzeti Bank törvényben rögzített autonómiáját, amíg a nyílt színen elfogadott eln



Horn Gyula miniszterelnök a héten úgy nyilatkozott: hatpárti egyeztetést kíván folytatni a privatizáció elveiről. A bejelentésnek – az „olvasat” auditív megfelelőjeként – három hallata is lehet.

Első hallat. Horn arra számít, hogy az ellenzék nem ért egyet. A kisgazdák kiabálnak, hogy nem adjuk a nemzeti vagyont, a kereszténydemokraták nemesebb fele meg rosszallja, hogy minek privatizálni egyáltalán; az MDF és a Fidesz a polgári középfölény álláspontjára helyezkedik, mondván: ő jobban csinálta, illetve övé a hatpártiság szerzői joga, még 1991-ből.



Nem értem Bauer Tamást. Persze lehet, hogy csak félreértem. Nem a megfelelő programot kezdem futtatni a fejemben, amikor Magyar Hírlap-beli publicisztikáját (1995. január 10.) úgy olvasom, mint politikai elemzést, vagyis tények számbavételét s ezekből kibontott következtetést. Lehet, hogy nem logikai műveleteket, hanem taktikai megfontolásokat kellett volna keresgélni – néha az ember zavarba jön, amikor gyakorló pártpolitikusok szövegeivel találkozik – s akkor a feladvány egészen más.


A Berettyó, amely időről időre, lexikonról lexikonra változtatja méretét (Pallas Nagy Lexikona: 364; új magyar: 160; akadémiai: 240 km), alakját, vízgyűjtő és árterületét meg a hovatartozását, lassan két hete történetének legsúlyosabb krízisét éli át. Az eddigi vizsgálatok alapján megállapították, hogy a Berettyószéplaknál (Suplacu de Barcau) lévő és a Petrol Rt. tulajdonában álló finomítóban történt baleset következtében nagy mennyiségű kőolaj került a folyó vizébe.


1994 elején Borisz Jelcin még az orosz demokraták reménysugara volt, az egyetlen politikus, akiről elhitték, hogy képes megállítani Zsirinovszkijt, a kiszámíthatatlan ultranacionalistát. Ma Zsirinovszkij Jelcin háborújának fő támogatója, míg korábbi hívei csapatostul fordítanak hátat az orosz elnöknek, diktatórikus törekvésekkel, a demokratikus reformok elárulásával vádolják, és kemény szavakkal ítélik el az egyre véresebbé váló csecsenföldi „rendteremtő” akcióját.


Tudom, hogy ezen a karácsonyon a legtöbbet Mária egyszerű anyai szeretetére gondolok majd, a nyurga növendék lányra, aki riadtan rebegi: „Ímhol az Úrnak szolgálóleánya”, aki együgyű éneket dalolgat Erzsébetnél a hatalmasokat trónjáról ledöntő s az alázatosokat felmagasztaló „Hatalmas”-ról („szent az ő neve!”), aki a napkeleti mágusok hódolatát nem tudja mire vélni, Fiával kapcsolatban pedig leginkább az izgatja, hogy étlen-szomjan prédikál és gyógyít.


„A városnak fel kell készülnie rá, hogy télen elárasztják a hajléktalan emberek… nem átmeneti jelenségről van szó. (…) A városnak ingyenes vagy olcsó átmeneti szállásokat kell létesítenie… Ezekkel a lépésekkel a közbiztonságot is javítjuk, sokkal emberibb módon, mint rendőri beavatkozással.”

„A légszennyezést azonnal és radikálisan csökkenteni kell… Tudom, ez rengeteg konfliktust eredményez… Nem várhatunk, mert mindjárt megfulladunk.”

„…a városnak támogatnia kell a magaskultúrát.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon