Skip to main content

A Jóreménység fokán

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Képzeljük el az elmúlt hetek eseményeinek fényében, hogy milyen képet is kell népszerűsíteni a magyar kormányfőről személyes sajtófőnökének, Csák Elemérnek, és az igazmondásáról nevezetes új kormányszóvivőnek, Suha Györgynek?

A miniszterelnök (nemes hagyományoknak megfelelően) azalatt döfte keresztül a privatizáció felügyeletének érzékeny pontján a koalíciós kormány meghirdetett gazdaságpolitikáját, amíg e program kulcsembere, a pénzügyminiszter szabadságon volt azalatt kezdte nyilvánosan vitatni a Nemzeti Bank törvényben rögzített autonómiáját, amíg a nyílt színen elfogadott elnökjelölt külföldön tárgyal. S egy füst alatt belemar a koalíciós párt által állított miniszterekbe (s csakis beléjük) míg újra és újra kijelenti, hogy a koalíciós kormányzásnak nincs alternatívája.

Hát elég nehéz lenne elhitetni, hogy nyílt, konszenzusra és bizalomra törekvő személyiség áll a magyar kormány élén. Határozott miniszterelnök, aki mesterien számol le az akadékoskodókkal és tétovákkal, úgy, hogy a választókat, sőt, még ellenzékét is maga mellé tudja állítani? Jó, de hová tart? Ez sokkal kevésbé világos, és nem is kellemes elképzelni.

Azt látjuk, hogy más játékost nem szívesen lát a pályán, de mit játszik majd, ha nem zavarják potenciális riválisok, határozott egyéniségek?

Az könnyen meglehet, hogy pártját meghunyászkodásra tudja bírni, koalíciós partnerét sikerül ellehetetlenítenie, a gyenge jobboldali ellenzéket felmorzsolnia, a vesztes pozíciójával is fenyegető versenytől jó okkal szorongó lakosság nagy többségét elriasztania a kapitalizmustól, ahol a piaci szereplők öntörvényük szerint járnak el, csakhogy Magyarországnak források kellenek, és a forrásvidékeken nem díjazzák a magyar miniszterelnököt a maga kiszámíthatatlan fordulataival. Naná, hogy Clevelandban és Davosban nem a lovagi igazság bajnokai, hanem a szőrösszívű, érdekeit kíméletlenül követő tőke éreztette rosszallását a magyar küldöttségekkel, de hát vezet máshogyan út a jólét és gazdasági fellendülés felé, mint rajta keresztül? A gazdaság végelgyengülésével – s persze a lakosság végletes elnyomorodásával – pont az fenyeget bennünket, ha a könyörtelen tőke vállát rándítva hátat fordít, bármit susognak is homályos gazdasági tanácsadók. A maradék erőforrásokat és a jövőt kirabolhatják éppen az adó és vámkivételekért, állami protekcionizmusért ácsingózó hazai cápák is, akik játszva menekíthetik ki gyorsan felhalmozott jövedelmeiket a gazdasági összeomlásból, ami a jámbor többséget maga alá temeti. Errefelé menetelne Horn Gyula?

Meglehet. Ez esetben csuda szuverének leszünk, nem lesz az idegen tőke úr mirajtunk, csak korlátozni kell az áramot, a tömegközlekedést, a fogyasztási cikkek importját, és közbiztonságnak elkeresztelt rendőrállam vigyázza a maroknyi nyertes nyugalmát. A liberális belügyminiszter már rég a múlté lesz. S ha Suha úr a miniszterelnök megelégedésére végzi munkáját, a kutya sem vonyít majd utána.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon