Képzeljük el az elmúlt hetek eseményeinek fényében, hogy milyen képet is kell népszerűsíteni a magyar kormányfőről személyes sajtófőnökének, Csák Elemérnek, és az igazmondásáról nevezetes új kormányszóvivőnek, Suha Györgynek?
A miniszterelnök (nemes hagyományoknak megfelelően) azalatt döfte keresztül a privatizáció felügyeletének érzékeny pontján a koalíciós kormány meghirdetett gazdaságpolitikáját, amíg e program kulcsembere, a pénzügyminiszter szabadságon volt azalatt kezdte nyilvánosan vitatni a Nemzeti Bank törvényben rögzített autonómiáját, amíg a nyílt színen elfogadott elnökjelölt külföldön tárgyal. S egy füst alatt belemar a koalíciós párt által állított miniszterekbe (s csakis beléjük) míg újra és újra kijelenti, hogy a koalíciós kormányzásnak nincs alternatívája.
Hát elég nehéz lenne elhitetni, hogy nyílt, konszenzusra és bizalomra törekvő személyiség áll a magyar kormány élén. Határozott miniszterelnök, aki mesterien számol le az akadékoskodókkal és tétovákkal, úgy, hogy a választókat, sőt, még ellenzékét is maga mellé tudja állítani? Jó, de hová tart? Ez sokkal kevésbé világos, és nem is kellemes elképzelni.
Azt látjuk, hogy más játékost nem szívesen lát a pályán, de mit játszik majd, ha nem zavarják potenciális riválisok, határozott egyéniségek?
Az könnyen meglehet, hogy pártját meghunyászkodásra tudja bírni, koalíciós partnerét sikerül ellehetetlenítenie, a gyenge jobboldali ellenzéket felmorzsolnia, a vesztes pozíciójával is fenyegető versenytől jó okkal szorongó lakosság nagy többségét elriasztania a kapitalizmustól, ahol a piaci szereplők öntörvényük szerint járnak el, csakhogy Magyarországnak források kellenek, és a forrásvidékeken nem díjazzák a magyar miniszterelnököt a maga kiszámíthatatlan fordulataival. Naná, hogy Clevelandban és Davosban nem a lovagi igazság bajnokai, hanem a szőrösszívű, érdekeit kíméletlenül követő tőke éreztette rosszallását a magyar küldöttségekkel, de hát vezet máshogyan út a jólét és gazdasági fellendülés felé, mint rajta keresztül? A gazdaság végelgyengülésével – s persze a lakosság végletes elnyomorodásával – pont az fenyeget bennünket, ha a könyörtelen tőke vállát rándítva hátat fordít, bármit susognak is homályos gazdasági tanácsadók. A maradék erőforrásokat és a jövőt kirabolhatják éppen az adó és vámkivételekért, állami protekcionizmusért ácsingózó hazai cápák is, akik játszva menekíthetik ki gyorsan felhalmozott jövedelmeiket a gazdasági összeomlásból, ami a jámbor többséget maga alá temeti. Errefelé menetelne Horn Gyula?
Meglehet. Ez esetben csuda szuverének leszünk, nem lesz az idegen tőke úr mirajtunk, csak korlátozni kell az áramot, a tömegközlekedést, a fogyasztási cikkek importját, és közbiztonságnak elkeresztelt rendőrállam vigyázza a maroknyi nyertes nyugalmát. A liberális belügyminiszter már rég a múlté lesz. S ha Suha úr a miniszterelnök megelégedésére végzi munkáját, a kutya sem vonyít majd utána.
- Néző-pont [6]