Skip to main content

A titokgazda

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szabad György, az Országgyűlés elnöke és dr. Boross Péter belügyminiszter igen elmés helyzetet teremtett. Alkottatott egy – feltehetően vaskos – dosszié, amely többek között Boross Péter tevékenységét van hivatva feltárni. Ám a dosszié TITOK, amelyet csak néhányan ismerhetnek, például Boross Péter.

Idén márciusban az utolérhetetlen Torgyán József (lehet, hogy Torgyán korunk legfigyelemreméltóbb színpadi szerzője?) parlamenti indítvány ruhájába öltöztetve meggyanúsította a belügyminisztert és a politikai felügyelete alá tartozó országos rendőrfőkapitányt, valamint a budapestit azzal, hogy összeesküvést szőttek az ő, Torgyán József személye ellen, valamint azzal, hogy tevékenyen közreműködtek az 1992. október 23-i Kossuth téri botrány megszervezésében. (Mikor is kopasz ifjak virítottak zárt tömbben, egyesek náci jelvényekkel, Árpád-sávos zászlóval, és a Pofosz veteránjaival együtt belefojtották a szót Göncz Árpádba.) Torgyán parlamenti ad hoc bizottságot követelt a hitelesített exrendőrvallomásokkal alátámasztott vádak kivizsgálására, de a belügyminiszter becsúszó szereléssel élt: mire Torgyán szóhoz jutott, már legfőbb ügyészi tényfeltárást kért, s ugyanezt tette Szabad György is. Bizonytalan jogállású, laikus parlamenti bizottság? Na nem! A vélelmezett cselekmény közvádlóért kiált. (Megírtuk ezt annak idején a Beszélő ez évi 13. számában.)

Az október 23-i történet a nyár folyamán váratlanul újabb hullámokat vetett, 1993. október 23-ra maga alá is temette – na nem a belügyminisztert vagy a rendőrfőkapitányt, hanem a független televíziózást. Mostanra elkészült a legfőbb ügyész jelentése. Csakhogy Szabad György ezt is titkossá nyilvánította. Nem láthatja más, mint ő maga, Boross Péter, Pintér Sándor rendőrfőkapitány s Füzessy Tibor, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. (Aki a maga részéről jó példával jár elöl, s nem kíváncsi rá. Akkor a sok képviselő meg a nyilvánosság minek akarja beleütni az orrát?) Mikor a parlamentben már forróvá vált a helyzet, Szabad György megengedte, hogy a parlamenti „alkotmányos” – Szabad György kifejezése, azaz állandó, vagyis kormánypárti többségű – bizottságok saját kérésükre betekinthessenek a titkosszolgálati szempontból gondosan gyomlált jelentéskivonatba. Majd meg fogják mutatni, hogy nem kevésbé önmegtartóztatók, mint a kereszténydemokrata miniszter. A titok titok marad, Boross és Pintér urak magányosan olvasgathatják a róluk szóló lapokat.

Közben meg majdcsak elevickélnek a választásokig. A belügyminiszternek ugyan még ki kell másznia a Pudleiner-ügyből, amibe az általa alapított – exportjoggal is rendelkező – ruházati, sportszer- és fegyverbolt révén a családja belekeveredett. A többszörös gyilkossággal gyanúsított és az utcán pisztollyal lövöldöző elcsapott rendőr ugyanis állítólag ennek a kereskedésnek adta el a gyilkos fegyvert, majd innen emelt el egy másikat, aminek az eltűnését elfelejtették bejelenteni. Legalábbis ezt írta a Népszavában Schmidt Attila november 13-án, s azóta belügyminiszteri oldalról néma csönd. Március 29-én, amikor Torgyán vádjairól volt szó, Boross Péter a parlamentben napirend előtt a családjára szórt gyanúsítgató rágalmakról is beszélt. Már akkor elintézte?








Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon