Skip to main content

Illyés Gyula-felejtés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„S mért lennének különbek éppen ők, Akik most várnak s bosszúról szavalnak?” (Vas István)


Fekszem a félsötétben, egy megírandó cikken morfondírozok a politika és költészet találkozásának eshetőségeiről, s hirtelen eszembe jut az Egy mondat: Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van /… mindenki szem a láncban / …magad is zsarnokság vagy… – és így tovább, fölsejlő töredékekben. És valami hiányérzet támad bennem. Percekig tart, amíg rájövök, miért is. Évek óta nem hallom-látom ezt az Illyés-verset – még október 23-án sem! Egyáltalában: ritkán, mondhatni alig hallani Illyésről. Elgondolkodtató. Félreértés ne essék! Nem kultúrpolitikát kérek számon. Kora ifjúságom óta vallom, hogy kultúrpolitika egyáltalán ne legyen. Remélem, tudják mire gondolok: Magyarországon az elmúlt (az Eötvös József óta elmúlt) évtizedekben kultúrpolitikán nem a pedagógusok és az óvónők fizetésének rendezése volt értendő, hanem a művészek és tudósok megrendszabályozása. Ha nem lenne kultúrpolitika…! De van. Sőt Kulturkampf van. Nahlik van, Csúcs van, Fekete áll. titk. van. És önmagát nemzeti kereszténynek definiáló jobbközepünk. Vagy önmagukat jobbközépnek definiáló nemzeti keresztényeink. Mintha ennek a levendula- vagy naftalin(?)illatú új elitnek Illyés egy kissé dêgoutement lenne, olyan tahóforma, olyan elefánt a nemzeti-keresztény elefántcsontereklye-boltban. Ráadásul az a kis munkásmozgalmi flekk, tizenkilenc, Párizs, barátkozás avval a József Attilával, aki, mint tudjuk, már nem aktuális. Meg ez a Puszták népe. Megmondta már az Aczél… oppardon a Gömbös elvtárs is, hogy a jót, az előremutatót – vagyis is a jó értelemben hátramozdítót kell hangsúlyozni. Például egy pozitív Horthy-képet. Hát ilyet még egy hat. eng. irodalmi magánnyomozó sem tudna kicsenni Illyés ouevre-jéből. (Az idegen szavak a hatóságok bosszantását célozzák, valamint a szerző franciatudását fitogtatják.)

De komolytalanra fordítva a szót: Gyula bácsi soha nem volt igazán a szívem csücske, sok fenntartásom volt véle szemben (leginkább sajnáltam azt, hogy politikusi, kultúrdiplomatai megfontolásból annyi minden benne rekedt; fel tudom mérni, hogy mennyi). Nem Illyés-apológiát írok, nem szorul rá. Pusztán viszolygásomnak szeretnék hangot adni egy olyan nemzeti kultúraképpel szemben, amelyből Illyés Gyula sunyin kiretusálható. Ha az urak az új nép-nemz.-ker.-kurz. Feszty-körképén nem is tartják kívánatosnak ábrázatát, akkor is hallik a hangja:

Abban az iszonyatos hőben

remeghetek, vacoghatok,

vissza semmit se vonhatok,

zengőn oly messze szállt belőlem.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon