Skip to main content

Kulturkampf?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kampf(harc) az folyik, csak nem biztos, hogy kultur (-ális – hommage à Kodály). Sőt, biztos nem az.

A tárgy nem a kultúra, hanem az SZDSZ mint politikai tényező, célja pedig nem a tárgy meghódítása, hanem megsemmisítése. Endlösung. A dolog szót sem érdemelne, elvégre a politikában bukni is lehet, megesett már ez más pártokkal is. Ha a Szabad Demokraták Szövetsége rosszul politizált, elnyeri méltó büntetését a maga választotta játéktéren, a parlamenti rendszer pártvetélkedőjében. Csak az a baj, hogy az SZDSZ bukása a legjelentősebb polgári erő dicstelen elvérzését jelenti, s kezdhetjük szinte elölről a polgári Magyarország építését, ha ugyan végzetesen el nem nyeli a kelet-közép-európai történelem ingoványa. (Mert a Fidesz és az MDF romjainak Polgári Szövetsége – ne szépítsük –, értékeiben és irányában fölöttébb bizonytalan, erejéről ne is beszéljünk. Bár lenne tényleg modern, polgári!)

A Polgári Szövetség és az MSZP közös erővel a kulturkampfos démon jelmezét igyekszik ráaggatni az SZDSZ-re, holott akárhogy is nézzük, Fodor Gábor minisztériuma nem folytat ideológiai indíttatású háborút. (Ki tudott homályos célozgatásokon kívül konkrét adalékokkal szolgálni? Az előző, vállaltan kultúrmissziós kormány néhány alkalmatlan kinevezettjének eltávolítása nem valamiféle küldetés, ha esetenként otromba is kissé. Van persze néhány militáns közszereplő az SZDSZ táborában, de a kultúrpolitikát nem ők csinálják.)

Horn Gyula miniszterelnök – gondosan betartva a szabad demokrata vezéreknek az írásbeli előterjesztésekre vonatkozó makacs kívánalmát – most nem szóban kattintja rá a csapdát kormányzati partnerére, amikor Kuncze Gábornak írt hétfői levelében a koalíciós megállapodás módosítását indítványozza: tiétek a művelődési tárca politikai államtitkárostul, a privatizációs minisztert viszont én jelölöm, s az Suchmann Tamás lesz. Hiába mondtátok, hogy nektek nem tetszik.       

Surányi György és Bokros Lajos, akiknek miniszterelnöki jelölését oly megkönnyebbülten nyugtázta az SZDSZ, ugyan a hírek szerint ahhoz a feltételhez kötötték a felajánlott posztok elfogadását, hogy a privatizációs miniszter személyének kiválasztásába komoly beleszólásuk lesz, egyelőre nem nyilatkoztak. Nekik aligha Suchmann Tamás lett volna a jelöltjük, de ki tudja, hogy milyen kompromisszumra hajlandók? Azt viszont tudjuk, milyen nagyvonalú ajánlatot tett Horn Gyulának Pokol Béla politológus professzor, a Polgári Szövetség ideológusa a Magyar Nemzet hasábjain január 19-én: az új, keresztényszocialista koalíciót csendestársként a Fidesz és az MDF is támogatná, ha ezzel az ország megszabadulna a kulturkampfos SZDSZ-től. Amikor az SZDSZ mérlegeli a Horn ajánlotta új súlyelosztást – Suchmann kontra művelődési államtitkár –, nem árt, ha számol az efféle  szándéknyilatkozatokkal. S ha valamibe, hát a tiszta SZDSZ-es művelődési tárca konstrukciójába nem mehet bele, mert ez esetben biztos dicstelenül vérezne el, lévén, hogy akkor se moshatná le magáról a kulturkampfos bélyeget, ha a süket karmestert vagy a néma bemondót váltaná le.

De jó, ha a belügyminiszter is résen van! A koalíciós partner szorgalmasan cserkészi sebezhető pontjait. Megkapta már a magáét a parlamentben a nem kielégítő közbiztonságért, s legújabban Fekete Gy. Attila a Népszabadságban felröppentette egy bizonyos Horn Gyulához írt főkapitányi levél kacsáját (február 13.). Eszerint szegény Pintér tábornok egyenest a jó királyhoz fordult bizonyos 2 és fél milliárdnyi többlettámogatás tárgyában, tán, mert miniszterében nem bízik. Csak az a bökkenő, hogy ilyen levél nem létezik. Vajon ki találta ki, és miért?           

A koalícióba belépni könnyű volt, kilépni nehéz. Akármilyen kényelmetlenné is válik. Veszteség nélkül ezt megúszni nem lehet. De egy majdani polgári Magyarország érdekében a kegyelemdöfés pillanatát talán el lehet kerülni.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon