Skip to main content

Kedves Barátaim,

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


ezennel meghívlak titeket ebbe a kellemetes városba, amelynek viruló parkjai friss levegőt lehelnek még a legszűkebb utcákba is, ahol az ablakpárkányokról és erkélyekről dúsan burjánzó növényzet deríti a megfáradt polgár testét-lelkét. Kerékpárotokat fölösleges magatokkal cipelnetek, itt természetesen minden utcasarkon kölcsönözhettek. Kérlek, felejtsétek el apáitok intelmeit, miszerint ez olyan város lenne, ahol bűzös esszenciák puffognak ki zajosan zakatoló autókból, amelyeknek vezetői ingerülten tülkölnek a biciklistákra, ha ugyan el nem ütik őket, és megálláskor, hátra sem nézve, úgy vágják ki a kocsiajtót, hogy a közeledő kerékpáros csak belebukhat. Minden ilyesmi már rég a múlt füstködébe vész. Nem is lehet másként, hiszen a polgárok zöme ma már csak a kerékpárját használja városi közlekedésre, mély tüdővel szíva a finom, friss levegőt, és örvendezve, hogy reggeli-esti tornáját ilyen eredményesen folytatja munkahelye és otthona között karikázva.

Nálunk a biciklisták nagyon toleránsak. Megbocsátó mosollyal figyelik a maradék autósokat, akik fülledt kalickájukba zárva, mozdulatlan testtel merednek maguk elé, és a városi közlekedésben bizony gyakran lassabban tudnak haladni, mint a két keréken könnyedén gurulók. De ha a kerékpárosnép olyat lát – igaz, ma már ez ritka –, hogy a négykerekű doboz teljes 6-8-10 négyzetméterét egyetlenegy ember foglalja el, ott ül a volánnál, mint egy báb, nem átall egymagának ekkora helyet igényelni, miközben még bűzösít is, hiszen még a legújabb modellek is, kevésbé ugyan, mint a régiek, de rondaságokat lövellnek közös levegőnkbe, nos, ilyenkor gyakran harsány, ironikus kacagás tör ki, sőt még az ujjal mutogatás illetlensége is elkövettetik. Bevallom, az ilyetén jelenetek nem nyerik el tetszésemet. Úgy gondolom, a konzervatívok is emberek, még ha kissé elmaradottak is, és minden csúfolódás nélkül kell időt hagyni nekik, hogy megértsék a Föld valódi érdekeit, fölfogván, hogy az egyúttal a sajátjuk is. Nyilván a ti távoli tájaitokon is akadnak még ilyen emberek, akik nem látják világosan, hogy éppen csak hogy megmenekültünk – és még mindig nem teljesen biztos ez sem – attól a világkatasztrófától, hogy az örökös és egyirányú gazdasági fejlődés meg az egyre több és jobb fogyasztás jegyében megfullasszuk és végkimerítsük a bolygót. Persze az igaz, hogy a napelemek a mi égtájunkon csak sovány meleget adnak, szélmalomból még mindig nincs elég, a fúziós atomerőmű pedig még csak papíron van meg, tervekben. De azért nem fázunk nagyon télen sem, bár a kényelem néhány formájáról lemondtunk, ahogy ti is és mindenki, akinek kényelem egyáltalán megadatott (bár ez már a múlt század végén is a földlakóknak tán csak egytizede volt). Gyertek hát kedvenc városomba, ahol öröm suhanni a sosem-volt-kék folyó partjának fái alatt (nosztalgiaút: ez volt a város történetében az első biciklisáv), gyertek városomba, amelynek lakói szívélyesen és kíváncsi kérdésekkel várják a messziről jött idegent, és együtt örvendeznek vele, hogy közös bolygónk talán, mégiscsak megmenekülhet.

Kelt 2022. ápr. 22-én

Budapesti biciklista








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon