Skip to main content

A történelem vége?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hegel és Fukuyama után hazai szociálliberálisaink is megneszelhettek valamit. Azt mondják, nem kell már itt politizálni, az emberek csordultig teltek politikával, unják, szórakozni akarnak, kikapcsolódni, annyi vészterhes év után. Politika nem kell, közszolgálatiság kell. Persze egyes hazai szociálliberálisaink nem magát a politikát temetnék úgy általánosságban, „csupán” az elektronikus médiumban és a sajtóban való politizálást.

Számos kérdés felvetül ilyenkor a tétova állampolgár fejében. Rögtön az első, hogy a politikát unják-e az emberek, vagy csupán annak terhes megvalósulását, melynek során egykor távoli s inkább csak tankönyvekből ismert fogalmak váltak hétköznapjaik meghatározójává, úgymint infláció, munkanélküliség, létbizonytalanság stb. Nem arról van-e szó inkább – s a ’94-es választások részvételi aránya ezt támasztja alá –, hogy az emberek, ha tehetik, politizálnak, aztán vívják tovább névtelenül, arctalanul mindennapi küzdelmeiket – amíg bírják erővel.

S vajon a májusi dacos politizáláshoz nem járult-e hozzá vastagon, hogy az elmúlt periódusban, de akár ’89-et megelőzően is mennyi volt az ostobaság, gőg és hozzá nem értés, amit politizálás címén a tévében, a rádióban és a sajtóban kaptunk a mindenkori hatalom képviselőitől, és mennyi a lehetséges kritika, ami velük szemben egyáltalán megfogalmazódhatott. Dehogynem.

Akkor pedig a depolitizálást sürgető sugallatokra csak két magyarázat lehet. Az egyik szerint (ez a jóhiszemű variáns) ez már itten a történelem vége, a világszellem beteljesedése, a Kánaán immár karnyújtásnyira van, a politikát pedig már különben is szentek csinálják. Azt a maradék kis érdekellentétet, ami tízmilliót szabdal keresztbe-kasul, az ötórai teánál a cukorral együtt könnyedén fel lehet oldani.

A rosszhiszemű variáns szerint társadalmunk újsütetű mérnökei egy célirányos vonalzómozdulattal, mintegy elterelő hadműveletként jól fejbekólintják a demokráciát, mondván, nincs itt már szükség akadékoskodásra, kritikára, ellensúlyra, mi tudjuk a dolgunkat, ti pedig csak közszórakozzatok. Műveljétek kertecskéiteket. Ezt a gondolkodásmódot bizonyos civilizációkban a nyilvánosság előtt manipulatívnak szokás nevezni, persze csak ott, ahol politizálnak is a közszolgálatiság mellett. Vagyis ahol valódi nyilvánosság van.

Mert abban a pillanatban, amikor a nyilvánosság elveszti évszázadok óta létező ellenőrző, számonkérő funkcióját, a hatalom játékszerévé válik. Akárcsak azok a milliók, akik nézik, hallgatják, olvassák, akik fogyasztják a nyilvánosságot. S az cseppet sem vigasztaló, ha ezt a hatalmat történetesen szociálliberálisnak hívják.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon