Skip to main content

Csatár

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„A városnak fel kell készülnie rá, hogy télen elárasztják a hajléktalan emberek… nem átmeneti jelenségről van szó. (…) A városnak ingyenes vagy olcsó átmeneti szállásokat kell létesítenie… Ezekkel a lépésekkel a közbiztonságot is javítjuk, sokkal emberibb módon, mint rendőri beavatkozással.”

„A légszennyezést azonnal és radikálisan csökkenteni kell… Tudom, ez rengeteg konfliktust eredményez… Nem várhatunk, mert mindjárt megfulladunk.”

„…a városnak támogatnia kell a magaskultúrát. Legyen otthon benne minden jó zene, színház, film, avantgárd művészet.” Ezeket a mondatokat egy régi interjúból idéztük: Nagy W. Andrásnak beszélt Demszky Gábor a terveiről egy héttel az első önkormányzati választás előtt, 1990. szeptember végén.

Politikusokra ritkán üt ki jól, ha régi kijelentéseikkel szembesítik őket. Ezúttal meghökkentő, mennyire azt tette hivatali ideje legkezdetén Demszky, amit kampányában hirdetett. Nyomban megválasztása után a Keleti pályaudvaron bukkant fel, hogy megvédje a közgyűlölet középpontjába került hajléktalanokat a rendteremtő rendőrök zaklatásaitól. Ezt a „szetás” viselkedést saját pártjából is többen helytelenítették. De azóta a légszomjasan gazdálkodó főváros – megküzdve az intézmények ellenállásával és az érintett környékek lakóinak idegenkedésével – megteremtette a hajléktalanellátás, ha nem is elégséges, de emberi rendszerét. A Városháza az acsargó támadások közepette is vállalta a Fesztiválzenekar fenntartását: világsikerük szüneteiben, kakaókoncertjeiken és „egyforintos” koncertjeiken gyerekek százai tanulnak bele a zenehallgatás gyönyörébe. Az autók „eldemszkyzése” persze rossz stratégiának bizonyult a levegőszennyezés és a parkolási nyomorúság elleni hadjáratban. Időközben azonban megjelentek Budapesten a környezetkímélő katalizátoros autóbuszok, elkészült a jövőre életbe lépő új parkolási szabályzat, elkészül talán a körgyűrű is.

Demszky az eleven cáfolata annak a közkeletű teóriának, hogy a régi ellenzéki a maga hierarchia-ellenességével alkatilag képtelen a konszolidált, szervezetszerű politizálásra. Demszkynek az volt a szerencséje, hogy a döntő pillanatban az összes, komplikált szempontok alapján kiagyalt főpolgármester-jelöltről kiderült, hogy teljesen alkalmatlanok a feladatra. Ő viszont bebizonyította, hogy a demokratikus ellenzék idejéből megőrzött mentalitás, világlátás nagyon is segít egy szegény és bohém város megértésében.

Abban soha senki nem kételkedett, hogy versenyszellemmel, állóképességgel Demszky bírni fogja a kampányt, és bírni fogja a győzelem után rá háruló munkát. De képes lesz-e vajon a csapatmunkára? Hiszen szamizdatvállalkozóként is mindig a maga útját járta, dolgozni és dolgoztatni tudott, együtt dolgozni kevésbé.

Elmúlt négy évének és megőrzött népszerűségének ez a legnagyobb csodája. A budapesti kerületi polgármesterek jó része szembekerült a helybeli képviselő-testülettel. Demszky ellenben – kedvességgel és keménységgel, alkalmi szövetségeket kötve és átrendezve őket, kisebbségben is – irányítani tudta a főváros önkormányzatát.

Közvetlenül megválasztott főpolgármesterként pozíciója most erősödött. De a dolga semmivel sem lett könnyebb. Legalább tíz volt párttitkár ül a közgyűlés MSZP-frakciójában – aggódott egy bennfentes –, hogy fog velük boldogulni?

Muszáj velük boldogulnia? Az erőviszonyok alapján szabadon dönt: azzal a frakcióval kormányoz együtt, amelyikkel – a programja megvalósítása érdekében – kedvezőbb megállapodást köthet.

Ez csak elvben van így, legyintett a bennfentes. A jobboldalon éppen a leghangosabbak két pohár bor után már zsidóznak. Az SZDSZ-t pedig folyamatosan és elvakultan gyűlölik.

Bizony, a győztes Demszky mozgástere kisebb, mint a győzelemért rajtolóé. De azért ne aggódjunk. Négy év alatt kitartó terepfutóból vízipólós csatárrá képezte magát.

Ha kézre kapja, kapura fogja vágni a labdát.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon