Skip to main content

Piros szegfű… rekontra!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

zzs [Zádori Zsolt]: Pofára vagy pártra


A hétvégi önkormányzati választás egyik nagy újdonsága volt, hogy a tízezer főnél nagyobb települések is közvetlenül választhatták polgármestereiket. 1993–94-re – különféle okokból és intenzitással – már mindegyik párt támogatta ezt a törvénymódosítást. Azt azonban senki sem tudhatta előre, hogy a választók a nagyobb település első emberét az ismertség, elismertség vagy párttámogatás alapján választják.

Vasárnap mindenesetre 103 város első alkalommal közvetlenül választó közössége 55 helyen újraválasztotta az egykor közvetve a hivatalába került polgármesterét.



Az országgyűlési választások és a helyhatósági választások szabályai különböznek, de jelentősen módosult magának az önkormányzati választásnak a rendszere is 1990-hez képest, ezért sem a ’90-es önkormányzati választások eredményeivel, sem a ’94-es parlamenti választások eredményeivel nem lehet összevetni a mostani adatokat. Vegyük sorra a két önkormányzati választás rendszeréből adódó különbségeket:

Különbségek

1. Most minden település közvetlenül választott polgármestert, ám a polgármester mögött álló párttámogatás nem fejezi ki az adott település politikai viszonyait, hiszen az egyéni választókerületekben és a kompenzációs listákról nyert mandátumok merőben más arányokat ölthetnek, mint ami a polgármester-választás eredményeiből kiderül. (Az adathalmazból szúrópróbaszerűen megvizsgált települések esetében ez szinte kivétel nélkül be is bizonyosodott.) Hasonló diszkrepanciára utalnak azok az ismert esetek, amikor a polgármester kiélezett viszonyban állt képviselő-testületével az előző ciklusban. Most újraválasztották őket. (Gyömrő, Pécel, Sárszentmihály, Dabas pl.)

2. Pártlistákra 1990-ben a tízezer főnél nagyobb települések választói voksolhattak, a tízezer főnél kisebb településekéi pedig nem. Most – a megyei közgyűlés megválasztása kapcsán – mindenki szavazhatott, kivéve a megyei jogú városok lakosait (de Budapesten listára is szavaztak). Ez a körülmény a listás szavazást a városi lakosságra nézve értelmezhetetlenné teszi. Hiszen megyei jogú városokban él a lakosságnak mintegy ötöde, pontosabban 1,62 millió választópolgár.

3. Az önkormányzati választáson való részvétel jóval alacsonyabb volt, mint a tavaszi (bár magasabb, mint a ’90-es őszi), és a választási aktivitás természetesen különbözött településtípusonként, valamint regionálisan. Éppen ezért a nyers szavazatszámokat sem lehet olyan egyszerűen összevetni.

4. Végezetül, de talán elsősorban, a mostani volt az első egyfordulós választás, ami koalíciókötésre sarkallta a különféle választási erőket. Tekintettel a sokkal elaprózottabb választási egységekre, ezek a koalíciók rendkívül tarkák. Egy-egy párt, sőt egy-egy politikai irány erejét is lehetetlen a választási eredményekből lemérni.

Tanulságok

Bizonyos tanulságok mégis levonhatók.

1. A helyhatósági választáson is a Szocialista Párt szerepelt a legjobban, ha eredményei el is maradnak a tavasziaktól. (Nagyjából azt hozta, amit az SZDSZ 1990 őszén, 1. táblázat.) Ennek nyilván a népszerűség valamelyes visszaesése az egyik oka, de legalább ennyire az MSZP-ellenes koalíciók megjelenése, mindenekelőtt a fővárosban, de országosan is jelentős KDNP–MDF–Fidesz-összefogásé.

1. táblázat: Mandátumot szerzett képviselők az összes helyi önkormányzatban (fővárosi és megyei közgyűlés nélkül)* párttámogatás szerint, 1990


Párttámogatás<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

10 ezer lakosnál kisebb településen

10 ezer lakosnál nagyobb településen

összesen

rangsor

Független

14587

314

14901

 

MSZP

229

252

481

6

SZDSZ

755

766

1521

2

MDF

891

610

1501

3

FKgP

1278

278

1556

1

KDNP

626

277

903

4

Fidesz

474

474

5

MSZMP

25

25

9

SZDSZ–Fidesz

456

456

7

Akkori kormánypárti koalíciók

238

238

8

* A többi koalíciós támogatású képviselő nélkül

2. A szabad demokraták – immár egyedül, liberális szövetséges nélkül – többé-kevésbé tartani tudták tavaszi pozícióikat, amelyek azonban a ’90-es parlamenti pozíciókhoz képest is szerények, és persze messze elmaradnak az első önkormányzati választásokon elért eredménytől.

3. Talán érdemes megemlíteni, hogy azok az MSZP-nélküli koalíciók, amelyekben az SZDSZ részt vett, több polgármestert ültettek a székekbe (22), mint az MSZP–SZDSZ-koalíciók (21). Ebből annyi tanulság mindenképpen levonható, hogy a választók nem utasítják el az SZDSZ jobboldali tapogatózását sem. Az MSZP viszont jóval szerényebb eredményeket tudott elérni az SZDSZ nélküli koalíciókötésekkel (14 polgármester).

4. Az előző ciklus nagy kormánypártja, az MDF – amelyik az önkormányzati választásokon ’90-ben országosan távolról sem szerepelt olyan rosszul, mint ahogy a nagy- és középvárosokban elszenvedett veresége nyomán a köztudatban él, egymagában, tehát koalíciókon kívül, most is igen szerény eredményt produkált, csakúgy, mint tavasszal.

5. Az FKgP, Torgyán pártelnök handabandázása ellenére körülbelül úgy szerepelt, mint szokott. Mivel mindenütt koalíciókban jelent meg – több helyütt a MIÉP-pel –, ezért szinte lehetetlen megmondani, hogy egyedül mit értek volna el.

Mindent összevetve az önkormányzati választás sokkal kiegyensúlyozottabb politikai viszonyokat hozott létre, mint akár a ’90-es, akár a ’94-es parlamenti választások. Ha ez a koalíciókötéseknek köszönhető, akkor ez csak alátámasztja azt a megállapítást, hogy Magyarországon a térséghez képest stabilak a politikai erők. Az újabb és újabb választások inkább kiegyensúlyozó hatásúak, nem utal semmi arra, hogy egyes pólusok teljesen és véglegesen megsemmisülnének. A ’90-esnél tarkább, kiegyenlítettebb önkormányzati politikai térkép konstruktívabb politikai helyzetet teremt, mint az előző. Akkor a kormány az önkormányzatokat ellenséges blokknak érzékelhette, politikai riválisnak. Most másképp van, s ezért az állam központi hatalmának valódi hatalommegosztásra kell berendezkednie, hiszen az önkormányzati erők jelentős része saját politikai közösségébe tartozik.

2. táblázat: Mandátumot szerzett polgármesterek és képviselők az összes helyi önkormányzatban (fővárosi és megyei közgyűlés nélkül)* párttámogatás szerint, 1994


Párttámogatás

10 ezer lakosnál kisebb településen

10 ezer lakosnál nagyobb településen

összesen

rangsor

Független

2510

15860

18370

 

MSZP

752

782

1534

1

SZDSZ

285

271

556

2

MDF

143

36

179

6

KDNP

408

39

447

4

Fidesz

66

39

105

10

Munkáspárt

109

29

138

9

MSZP–SZDSZ

71

108

179

6

Fidesz–SZDSZ

1

4

5

11

MDF–Fidesz–KDNP

3

153

156

8

FKgP–MlÉP

299

54

353

5

Más jobboldali koalíció

279

234

513

3

* A többi koalíciós támogatású képviselő nélkül

Tippbefutó

Végezetül tartozunk magunknak és Vásárhelyi Máriának azzal, hogy értékeljük a választás előtti utolsó nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásokat (MH, 1994. december 2., Beszélő, 1994. december 8.). A telefonos szondázások (Szonda Ipsos és TeleMedia) torzítottak. A választáson való részvételt Budapesten alaposan, 50–55%-kal túlbecsülték, és tévedtek a főpolgármester-jelöltekre adott szavazatok sorrendjében is, mikor Baráth Etelét jövendölték a 2. helyre. A nagyobb mintával és személyes megkérdezéssel dolgozó Gallup pontosabb volt, ők Latorcai Jánost várták a 2. helyre, és csak 25%-kal becsülték túl a részvételt.








































Hivatkozott cikkek

Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon