Skip to main content

+94 szavazat 1994 jegyében

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélgetés Nagy Tamással


Győztes



Az érthetően boldog – ma már – képviselő szerint, a két héttel ezelőtti eredmény megfordulása (akkor Komáromi vezetett) főleg az okos, higgadt szónak köszönhető. A kampánycsapat nagyszerű munkát végzett, mindenütt ismertté tették a jelöltet, végig betartották a magukra kényszerített választási szabályt: nem foglalkozunk más jelöltekkel, pártokkal. Nagy Tamás szerint először történt meg 1990 óta, hogy egy jelölt csak a maga programját értékelte, népszerűsítette.

Szövetséges?

Beszélő: Melyik párt kereste meg a másikat, kitől jött az ötlet az ön indítására? Előbb volt a jelölt és aztán a szövetség, vagy fordítva?

Nagy Tamás: A történet régebben kezdődött. Palotás János és barátai kitalálták, hogy csinálnak egy politikai pártot, s az elsők között voltam, akit felhívtak. 6-7 hónapja részt is veszek a KP programalkotásában, a mezőgazdasági rész az én és társaim munkája. Az első két forduló eredménytelensége, a két párt ekkor már ismert programjainak egybecsengése és az, hogy 1994 tavaszáig valószínűleg már nem lesz időközi választás, politikailag érthetővé teszi döntésünket. Engem pedig ismertek a régióban, valamennyire hiteles lehettem.                                         

Így lényegében együtt találtuk ki az indulásomat amit a két párt támogatott.

Beszélő: Vajon a KP és az ASZ szövetsége tartós lesz-e, és esetleg pártszövetséggé alakul át?

N. T.: Most nem mondhatom azt, hogy nem. Az elsőrendűen fontos, hogy programjaink között ne legyen lényeges ellentét. Programjaink átfedik egymást, jól működnek együtt, ebből következik, hogy 1994-re ez a szövetség megmarad. Azt nem tudom még, hogy milyen formában, ez technikai kérdés.

Zöld báró?


Beszélő: Az ASZ-t szokás volt az MSZP parlamenten kívüli legerősebb szövetségeseként említeni. Ezt cáfolni látszik ez a kemény és szoros vetélkedés ön és Komáromi István között.

N. T.: Soha nem voltunk az MSZP fiókintézménye. 1990-ben egyetlen közös jelöltünk sem volt az MSZP-vel, politikai szerződést a második fordulóra sem kötöttünk, míg például az SZDSZ-szel igen (pl. Wekler Ferencnél). Nem is igazán estek – esnek – egybe a szocialisták és a mi elképzeléseink a mezőgazdaságról.

Beszélő: Érzékelték-e annak az 1990-es nézetnek az utóhatását, miszerint az ASZ a zöld bárók pártja, kriptokommunista utódpárt?

N. T.: Egyetlenegyszer sem merült fel ez. Én azért derülök ezen, mert belém és családomba igen nagyokat rúgott a volt rendszer. Én voltam az, aki Recskről nemcsak hallott, de „arra is járt”; én voltam az, aki 1985-ben nyertem egy tészelnök-választást a pártbizottság, Cservenkáné jelöltjével szemben.

Nem vitatható, hogy azért kaptuk ezt a jelzőt, mert az agrárszakemberek pártja voltunk, akik szövetkezetben dolgoztunk, márpedig „akik ott dolgoztak, azok a régi rendszer hívei”. Az igazság az, hogy az agrárértelmiség 40 százaléka kulákgyerek, így bízom benne, hogy teljesen elfelejtik 1990-es jelzőinket.

Funkcióhalmozó?

Beszélő: Felvetődött, hogy összeférhetetlen pártbeli tisztsége és most már képviselősége a mezőgazdasági érdekképviseletben, a MOSZ-ban viselt funkciójával.

N. T.: Éppen ebből a megfontolásból az ASZ-beli elnöki funkciómat átalakítottuk társelnökivé. Azóta is fontosnak tartom, hogy egy érdekképviselet semleges legyen, és valóban a megbízóinak, és nem valami politikai párt érdekeit képviselje. Azt viszont természetesnek tartom, hogy a MOSZ-ban különböző politikai beállítottságú személyek vannak. Nem árt, ha ismerjük a pártok agrárelképzeléseit, és – ha tetszik – ennek tudatában lobbyzhatunk.

Én tartom feladatainkat összeegyeztethetetlennek. Eddig is arra törekedtem, hogy minden olyan kérdésben, ahol megjelenik a politika, ne én képviseljem a testület véleményét.

Egy dolog miatt azonban mégis gondolkodnunk kell ezen a problémán, és ez az ember terhelhetősége: vállalatot is vezetek, és országgyűlési képviselővé is megválasztottak. Nagyon jól tudom, hogy a teljesítmény romlik, ha az ember többet vállal, mint amit bír.

Beszélő: Céljuk-e, hogy a KP és az ASZ még ebben a parlamentben frakciót alakít függetlenekből vagy más pártok képviselőiből?

N. T.: Ez most nem aktuális. A ’94-es választásokig valami olyannak kell történni, ami ezt megköveteli, kikényszeríti. Mi érzékeljük a politikai pártok körülötti nyüzsgést, kacsingatást, de ezt természetesnek tartjuk.

Miniszter?

Beszélő: Vállalná-e, hogy egy, az ASZ–KP választási sikere esetén ön lenne az új kormány földművelésügyi minisztere?

N. T.: Az ASZ kijelentette, hogy kormányzati tényezővé akar válni, mert a faluért ellenzéki helyzetből nem politizálhat eredményesen. Ha ez a terv megvalósulna, és a politikai szereplők is úgy állnának össze, ahogy szeretnénk, felkérés esetén igent mondanék. Hazudnék a választóimnak, ha másként tennék; a feladatokat vállalni kell.

Beszélő: Gratulálok, és köszönöm a beszélgetést.















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon