Skip to main content

Az impotens vőlegény

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Horn Gyula miniszterelnök a héten úgy nyilatkozott: hatpárti egyeztetést kíván folytatni a privatizáció elveiről. A bejelentésnek – az „olvasat” auditív megfelelőjeként – három hallata is lehet.

Első hallat. Horn arra számít, hogy az ellenzék nem ért egyet. A kisgazdák kiabálnak, hogy nem adjuk a nemzeti vagyont, a kereszténydemokraták nemesebb fele meg rosszallja, hogy minek privatizálni egyáltalán; az MDF és a Fidesz a polgári középfölény álláspontjára helyezkedik, mondván: ő jobban csinálta, illetve övé a hatpártiság szerzői joga, még 1991-ből. Nincs az a privatizációs koncepció, amivel ne lehetne nem egyetérteni. A következmény s egyben vélhetően a cél is: a privatizáció lejáratása. A hatpárti tárgyalás (de ha nem jön létre, akkor is) azt sugallja majd ország-világ előtt: ITT, KÉREM, NINCS KONSZENZUS! Persze ország-világ tudván tudja, hogy nincs konszenzus, hogy minden egyes állami részvény eladásakor akadnak ellenérdekelt erők – de miért kell ezt sugallni is?!

Második hallat. Horn arra számít, hogy az ellenzék egyetért. Surján KDNP-elnök épp a napokban juttatta kifejezésre tetszését a HungarHotels-ügylet miniszterelnöki kontrája fölött. A szimpátiát mintegy visszaigazolta a miniszterelnök, amikor úgy nyilatkozott: szó lehet áron aluli eladásról, ha az, ellentétben mondjuk a szállodalánc esetével, nem a ki-, hanem a beárusítás, a nemzet testén belül történő vagyonátjátszás jegyében folyik. Piszkálhatja a miniszterelnöki csőrt a lemondatott kormánybiztos műhelyében kiforrott, kompromisszumos, de azért határozottan magántulajdonpárti stratégia. Jól jöhet ilyen helyzetben egy hatpárti hangzavar, amelynek zöngéiből – megannyi bölcs javaslat gyanánt – tetszés szerint válogatni lehet. Nagy Sándor MSZOSZ-elnök rátapintott a lényegre, amikor úgy nyilatkozott, hogy a parlament asztalfiókjában fekvő privatizációs törvénytervezet nem a szocialisták, hanem az SZDSZ elképzeléseit tükrözi. És ott a másik jómadár, a pénzügyminiszter, akiről két héttel ezelőtt még a csúcsminiszter várományos hírét költötték. Véletlenül külföldön tartózkodik, amikor Horn előhozakodik tervével: vissza kellene állítani a privatizációs miniszter Szabó Tamás-i időkben dívó posztját. A kisebbik partnerre és ennek fényesen pislákoló reménységére, Békesire egyként ráfér a puhítás. Jól jöhet tehát egy hatpárti fórum, amely a miniszterelnököt pártok feletti – ha úgy tetszik, „erős” államfői – színben tünteti föl.

Harmadik hallat. Hornnak mindegy, hogy az ellenzék egyetért-e vagy sem. Elvégre amúgy is működik egy hatpárti grémium – parlamentnek hívják –, és, nagyon helyesen, ott is mindegy. Minek akkor egy másik hatpárti izé? Szörnyű sejtés rémlik föl bennünk: csak úgy. Hogy lehessen rágicsálni még egy jót a privatizációs stratégián. Itt a ragyogó alkalom, hogy megcsinálják a világraszóló privatizációs törvényt. Glédában állnak a jobbnál jobb állami vállalatok, eladásra várva. Mégse csinálják meg, mégse adják el. Mint az impotens vőlegény, úgy várják az esküvőt és a rá következő megmérettetést.

De hát, most látjuk csak, füljárataink mindig egy srófra járnak. A három hallat, sajnos: ugyanaz a hallat.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon