Skip to main content

Erős, erősebb, legerősebb

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Akkor miért nem ezt mondja? – kérdezte egy freudista Vas Istvánt, amikor az ifjú költő a mélylélektan szakkifejezéseit segítségül híva magyarázta el neki, miről is szól Arany János Keveháza című elbeszélő költeménye.

Orbán Viktor azt mondta, amit mondott. Esetében inkább az szorul analízisre, miért értelmezték a kijelentését így vagy amúgy. És hogy miért volt teli a múlt heti sajtó (sőt – uti figura docet – az e heti is) a különféle értelmezésekkel.

Orbán Viktor szerint (Reggeli Krónika, január 3.) a Fidesz számára az a döntő, hogy a következő kormány politikáját a liberális pártok gazdasági programja határozza meg. A liberális koalíció aztán, ha szükséges, beemel a kormányba egy harmadik partnert, akár a jobboldalról is. Az MDF-es nyilatkozók azt hangsúlyozzák, ők az SZDSZ-szel aztán soha. Kulin Ferenc, hogy eredendő puhaságát jóvátegye, még hozzáteszi Csurka modorában: az SZDSZ-szel, „amelynek arculatát Kis János határozza meg” (Magyar Hírlap, január 8.). Magyarán: vagy felmondja a Fidesz az SZDSZ-szel kötött megállapodást, vagy lesz, ami lesz. De ne felejtsük el: ezt Kulin Ferenc mondta, nem Orbán Viktor.

A fideszes nyilatkozók – mind az „orbánista” Deutsch Tamás, mind a „pártellenzéki” Hegedűs arra törekedtek, hogy értelmezésükkel enyhítsék az Orbán nyilatkozatát fogadó felháborodást. Orbán – így Deutsch – csak annyit mondott, hogy „nem csupán a szocialistákkal való együttműködés… képzelhető el”. A fiatal demokraták továbbra is azt tartják fő céljuknak, hogy… a konzervatív koalíciót leváltva… liberális dominanciájú kabinet jöjjön létre” (Magyar Hírlap, január 7.: kiemelések: K. F.). Azt az értelmezést, hogy Orbán nyilatkozatának fő mondanivalója a szocialisták kiszorítása a majdani koalícióból, a szocialisták vetik fel. Ha a szocialista párt megnyeri a választásokat, és mégis ellenzékbe kényszerül, mondja Kovács László, az azt jelenti, hogy „a parlamentbe bejutott pártok nem fogadják el a választók akaratát” (Népszabadság, január 4.).

Ez a hangot (szorongást?) erősíti fel a szocialista publicisztika. Tanács István a nagykoalíciós elgondolást a baloldal előretörésétől való „hisztérikus félelemmel” (ó, az a szép régi nyelv!) magyarázza (Népszabadság, január 4.). „…a kormánykoalíció kudarcával nemcsak az MDF és két partnere keltett csalódást, hanem valamelyest az egész új elit, amelyet az 1988–89-ben lezajlott történelmi átalakulás vetett a felszínre”. (Kiemelés: K. F.) Azaz: vége a parvenük pünkösdi királyságának. Jöjjenek vissza a hatalom hivatott birtokosai!

Orbán Viktornak, fejtegeti Tamás Gáspár Miklós (Magyar Hírlap, január 8.), tudnia kell, hogy az MDF nem fogadja el az SZDSZ-t koalíciós partnernek. Nyilatkozata a négypárti koalícióról tehát azt sugallja, hogy a Fidesz az SZDSZ nélkül is belemenne egy hárompárti koalícióba. A kérdés most már az, valóban hajlandó-e erre a Fidesz. Az SZDSZ egyébként a maga részéről még kicsiny koalíciós partnerként sem fogadja el az MDF-et, az MSZP-vel kapcsolatban viszont „még semmi sem dőlt el”. A további kérdés eszerint – tehetjük hozzá – az, hogy az SZDSZ hajlandó-e koalícióra lépni az MSZP-vel – a Fidesz nélkül is. Aki azt szeretné, hogy az MDF-kurzus tovább folytatódjék, az szavazzon a Fideszre” – írja Tamás Gáspár Miklós.

De ha ezt szeretné, miért szavazna a Fideszre? Hiszen szavazhat egyenesen az MDF-re is. S a dolog fordítva is igaz. Aki úgy látja, hogy az SZDSZ-nek – akár azért, mert ez a kívánatos, akár mert nincs más lehetőség – az MSZP-vel kell koalícióra lépnie, bízvást szavazhat rögtön az MSZP-re is: az eredmény ugyanegy.

Látnivaló: mindkét párt veszte, ha a liberális együttműködés komolysága bizonytalanná válik. Aki sem az MDF-klientúra hatalmának fennmaradását, sem az MSZP-klientúra feltámadását nem tartja kívánatosnak, az a liberális együttműködésben, a liberális szövetség meghatározó szerepében érdekelt.

Ezt tanácsolja egyébként a hatalmi játék logikája is. Képzeljük el, Machiavelli szellemében: három fejedelem verseng egymással, Erős, Erősebb és Legerősebb. Kézenfekvő, hogy Erősnek és Erősebbnek kell összefognia Legerősebb ellen. Hiszen ha Erős Legerősebb társaságában győzi le, könnyűszerrel, Erősebbet, ki menti meg aztán Legerősebb szolgaságától?


















Megjelent: Beszélő hetilap, 2. szám, Évfolyam 6, Szám 2


  • Előző cikk:
  • Következő cikk: Ligaliba

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon