Zádori Zsolt

Nyomtatóbarát változat

A független kisgazdák a párt megalakulásának szép, kerek, 87. évfordulója alkalmából február 1-jétől aláírásgyűjtésbe kezdtek, népszavazás kiírására. Az FKgP története folyamán mindig a parlamenti elnökválasztás mellett állt, nem úgy most. A gyűjtőíveken a következő négy kérdés (?) szerepel:            

Kívánja-e, hogy a jelenlegi törvények módosításával 1995-től kezdődően a Magyar Köztársaság elnökét közvetlen szavazással a nép válassza meg; a nép által választandó köztársasági elnök hatáskörét növeljék meg a kormányzati hatalom korlátozása érdekében; hivatalba lépésétől számított hat hónapon belül kezdeményezzen törvényalkotást a fiatalok első munkahelyhez és első lakáshoz jutásának előmozdítására; hivatalba lépésétől számított hat hónapon belül kezdeményezze egy – a nők 55 éves nyugdíjkorhatárát meghagyó – új nyugdíjtörvény meghozatalát.

Trojkák

Az első olvasatra meglehetősen komolytalanra sikeredett kívánságlista alaposan megmozgatta a közéletet. A pártpolitikusok kisebb zavarok után rendezve soraikat, egységes pártálláspontokat foglaltak el az elnökkérdésben. Két – kormányt és ellenzéket keresztülmetsző – csoport alakult ki a választás módját illetően. Leegyszerűsítve: az MSZP, a KDNP és – természetesen – az FKgP a nép által történő közvetlen; az SZDSZ, az MDF és a Fidesz az Országgyűlés általi közvetett választás híve. (A jelenlegi parlamenti arányokat figyelembe véve, a második csoport hajthatatlansága ellenére is, az MSZP–KDNP–FKgP-trojka a 67%-os többségével módosíthatja az alkotmányt.) A helyzet azonban ennél gubancosabb.

„Ebben a kérdésben jól kialakult álláspontunk van” – nyilatkozta lapunknak Máté László szocialista pártalelnök. Bár a választási és pártprogramjukban egyértelműen a közvetlen elnökválasztás mellett törnek lándzsát, de ezt csak egy teljesen új alkotmány keretében vélik elérhetőnek: a toldozgatás-foldozgatás csak rontana a helyzeten. A kisgazdák akcióját már csak azért sem támogatják, mert a direkt választáshoz nem ragaszkodnak foggal-körömmel. „Nem vagyok száz százalékig meggyőződve arról, hogy mindenkinek kőtáblába vésve kell képviselni az álláspontját” – válaszolta diplomatikusan Csintalan Sándor a Beszélő azon kérdésére, hogy közeledhet-e a szocialisták „elvi” álláspontja a koalíciós partneréhez.

Torpedórombolás               

Mára ugyanis a két párt 1989–1990-ben még kibékíthetetlennek tűnő ellentéteiből szinte csak ez a kérdés maradt meg/feloldatlanul. Ekkoriban ugyanis ez a két párt olyannyira ragaszkodott elképzeléseihez, hogy előbb az SZDSZ szövetségben a Fidesszel, az FKgP-vel(!) és az MSZDP-vel a dicsőséges négyigenes népszavazáson érvényesíteni tudta akaratát, míg az MSZP Király Zoltán kezdeményezését felkarolva egy 1990 nyarára kiírt referendumon sikertelenül próbálta megtorpedózni azt. Az öt-hat évvel ezelőtti harc azonban nemcsak elvont jogelvekről szólt, szerepet kapott benne Pozsgay Imre személye is. Akkor a szabad demokraták nem akarták, hogy a parlamenti választások után felálló demokratikus párttöbbségű Országgyűlés és kormány mellett (esetleg felett) egy széles jogkörű utódpárti elnök álljon. A szocialisták viszont épp ezt kívánták elérni.

Talán az egykori ádáz harc vagy a pártprogramokban most is meglévő különbségek táplálta szemérmesség miatt, vagy csak az SZDSZ hiszékenysége folytán (evidencia, hogy a szocialisták is Gönczöt akarják), de a koalíciós megállapodás a kérdésről nem rendelkezik egyértelműen.

A vezető tisztségeinek megújítására készülő KDNP-t kissé megzavarta az FKgP kezdeményezése. Füzessy Tibor frakcióvezető jan. 12-i nyilatkozatában még feltételekhez köti a referendum támogatását. Keresztes Sándor tiszteletbeli elnök felvetette ugyanis, hogy bár hosszú távon a közvetlen választás hívei, most elfogadnák, hogy az új alkotmány megszavazásáig mégiscsak a parlament adná az államfő mandátumát. Füzessy szerint Keresztes javaslata jó, de kivitelezése problematikus; ha elfogadja a parlament, akkor a KDNP nem támogatja a népszavazást, ellenkező esetben igen. Később azonban Surján László pártelnök már kiforrott pártkoncepcióként ismertetette Keresztes elképzelését, megtoldva azzal, hogy a mandátum két évre szólna.

Rizikó és status quo

A közvetlen választás híveinél egységesebb képet nyújt az ellenzőik tábora. A Fidesz, az MDF és az SZDSZ az alkotmányban így vagy úgy, de mégiscsak körülírt parlamentáris demokráciát védelmezve ellenzi a népszavazást, az alkotmánymódosítást és az elnök jogkörének növelését. Igaz, a közvetlen politikai indítékok különböznek. Az SZDSZ érthetően ragaszkodik az 1990-es politikai paktumban egyedüli nyereségként megszerzett elnöki helyéhez, a stabilan népszerű Göncz személyéhez. A közvetlen választás az amúgy sem tökéletes koalíciós viszonyt tovább feszítené. Kevéssé valószínű ugyanis, hogy a szocialista partner beérné a szabad demokrata jelölt támogatásáért a jelenlegi, a közvetett választásnál felkínált ellentételezéssel. A szocialisták joggal tarthatnának igényt komolyabb SZDSZ-es engedményekre, hiszen Göncz népszerűsége ide vagy oda, egy önállóan induló szocialista jelölt az MSZOSZ támogatásával komoly esélyes lenne.

A Fidesz és az MDF – Pető Iván szerint – elvszerű politikáját mostani sanyarú helyzetük magyarázza. Győzelemesélyes jelöltet sem közvetetten, sem közvetlenül nem képesek állítani (még a polgári koalícióban sem). Azt a rizikót pedig egyikük sem vállalná, hogy egy esetleges közvetlen elnökválasztáson bejött megnövekedett erejű, presztízsű koalíciós elnökkel baloldali irányba tovább rontsanak a mostani politikai status quón. Nem kívánják a koalíciót tovább erősíteni. Azért az MDF – talán ez 1989 spétreflexe – egérutat is biztosít magának: nem ellenzik a közvetlen elnökválasztást, de a kisgazda kezdeményezést nem pártfogolják.

Rendhagyó precedens

A népszavazási kezdeményezés következtében pezsgő politikai purparlé kényes kérdése, melyik párt kit indít. Eddig csak az SZDSZ nevezte meg hivatalosan jelöltjét, Göncz Árpádot. Az MDF világossá tette, hogy Gönczöt semmiképp sem támogatják, mondván, többször is alkotmányt sértett. Viszont igényt tartanak arra, hogy legnagyobb ellenzékiként ők jelölhessenek. Eléggé szánalmas érveléssel 1990-re hivatkoznak, amikor legnagyobb kormánypártként átengedték az elnöki széket az SZDSZ-nek. De vajon most mit tud felkínálni az MDF és az ellenzék, milyen alapvető jogosítványokról mondana le a kormány részére? Antall miniszterelnök is megmondta: az rendkívüli és megismételhetetlen eljárás volt. Tehát precedensre hivatkozni – mint teszi Boross Péter – megmosolyogtató. Igaz, ő is hozzáteszi: „Nincsenek illúzióink.” A fiatal és keresztény demokraták egyelőre hallgatnak: nem időszerű a kérdés. Igaz, Füzessy Tibor első meglepetésében még azt ígérte híveinek, hogy a pártja valószínűleg önálló jelöltet állít, azóta mind biztosabbá válik a polgári szövetség közös kandidátusa. A Fidesznek köztudomásúan hűvös a viszonya az elnökhöz, valódi meglepetés lenne, ha Göncz újraválasztását akarnák.

Torgyán kisgazdaelnök szerint nem a jelölt személye a fontos, hanem az elv, a közvetlen választásban megnyilvánuló népszuverenitás. Ezért ők egyelőre csak a népben és a 15 milliós nemzetben és nem Teller Edében és Tőkés Lászlóban gondolkodnak.

A százezer hitelesíthető aláírás bizonnyal összegyűlik, hisz a lakosság többsége a közvélemény-kutatók szerint közvetlenül kíván elnököt választani éppúgy mint 1989-ben és 1990-ben. De már az is kétséges, hogy ezekután ki is írják a referendumot, hisz számos alkotmányossági és törvényességi kifogás hozható fel ellene. Az is bizonytalan, hogy érvényes lesz-e. Amennyiben az, akkor lesz-e idő augusztusig az alkotmánymódosításra, majd az elnökválasztás egy vagy két fordulójára.

Az ügynök élete

Annyira sok a bizonytalanság, hogy joggal vetődhet fel a kérdés, kinek az érdekét szolgálja a következő bő fél évre szánt közjogi bizonytalanság. A hat parlamenti párt korábban megegyezett abban, hogy míg az új alkotmány el nem készül, addig a hatályban lévőt nem módosítják tovább. A közvetlen elnökválasztás azonban alapjaiban érintené az alaptörvényt. Ha csupán a megválasztás módjára vonatkozó passzust változtatjuk meg, akkor értelmetlenséget kreálunk: közvetlenül választottunk elnököt, akinek korlátozott a hatalma – véli Hack Péter a Magyar Nemzetben. Az elnök jelentős végrehajtói jogosítványokkal való felruházása viszont az egész alkotmányos intézményrendszer újragondolását igényli. A szabad demokrata politikus szerint a múlt év nyarán még volt rá esély, hogy az új alkotmány ez év augusztusára elkészül, de ez mind reménytelenebb.

Az már most valószínűsíthető, hogy semmiképp sem gyorsítja az alkotmányozást a kisgazda iniciatíva.

Torgyán Józsefet és pártját ez nyilván hidegen hagyja. A kisgazdavezér ismét befűtött az ellenzéki egységnek, és ez az MSZP-nek nem jön rosszul. Mintha Torgyán szándékosan a szocialisták malmára hajtaná a vizet.

A szocialisták tartózkodó magatartását taktikai és talán stratégiai okok is motiválhatják. Nem az ő pártjukból való Göncz, hadakozzanak csak a szabad demokraták. Für Lajos bolhát kívánt tenni a szocialisták fülébe: ha az MSZP támogatja az SZDSZ jelöltjét, azt a szocialisták naivitásának jeleként értékelik. Szerintem a szegfűsök nem naivak, és a bolha már régóta a fülükben van.

Társkereső kis testi hibával

Egyébként is kellemetlen népszerűen érvelni a nép által hőn áhított jogosítvány ellen. A hálátlan szerep a liberális partnerre vár. És bár most még a szocialistáknak nem elsőrendű célja a gyenge-közepes elnöki poszt megszerzése, egy felerősített államfői pozíció talán 2000-re már vonzóbb lenne. Különösen Horn Gyula magatartásában figyelhető meg egyre látványosabban a prezidenciális kormányzás iránt érzett – mind kevésbé leplezett – vonzalom. Egy a pártok és a kormány felett létező hatalom, amely ha kell – az ország érdekeit mindenkor szigorúan szem előtt tartva – belenyúl, és elrendezi a zűrös ügyeket.

További lendületet kapott a múlt héten a KDNP és az MSZP egyelőre félszeg násztánca. Surján megdicsérte Horn miniszterelnököt a HungarHotels-üzletbe való beavatkozásért, majd sajnálkozott, hogy a gonosz liberális partner eltéríti az eredeti programjától. Nagy Sándor viszont tovább mélázott a „minél szélesebb koalíción”, amibe a kereszténydemokraták is beleértendők. Pokol Béla nagyesszéjében szinte már bizonyosra veszi, hogy a kormányba beemelt kereszténydemokratákon keresztül, a jelenlegi ellenzékkel összefogva le lehet számolni az SZDSZ-es médiaértelmiségiekkel. A jobboldali sajtó pedig szegény Horn nehéz helyzetén kesereg, amibe a koalíciós partnere hajszolja.

Most azonban nyilatkozataiban minden számottevő MSZP-s vezető Gönczöt tartja esélyes jelöltjüknek, és a köztársasági elnök jogosítványait sem kívánják bővíteni. Közös kormánykoalíciós jelöltet valószínűsítenek. Egyes elemzők úgy látják, hogy az MSZP-nek felesleges is lenne ezzel veszélyeztetnie a koalíciót, hiszen Göncz Árpáddal pompás a kapcsolatuk, tán még jobb is, mint az SZDSZ-é. Az SZDSZ most még inkább zsarolható: ha azt akarják a szabadelvűek, hogy övék legyen az államfői poszt, a fanyalgásukat takarékra kell állítaniuk a szocialistákkal és Hornnal szemben. Ha azonban sikeres lesz a népszavazás – ami jogi nonszensz lenne, állítja Halmai Gábor alkotmányjogász –, a szocialisták még mindig dönthetnek úgy, hogy köszönik szépen az SZDSZ eddigi közreműködését, de szükségük van az elnöki pozícióra is, jöjjenek inkább az alkalmazkodókész kereszténydemokraták. Ez a változat – el kell ismerni – túl sok változót tartalmaz ahhoz, hogy valószínűsíthető lenne.

Rituális királyáldozat?

Igaz azonban az is, hogy a választások előtt a pártelnök Horn Gyulától többször is hallhattuk, miszerint egyetlen elnökjelöltjük Göncz, most viszont – mikor ez már tétre megy – mintha késlekedne ezt újra megerősíteni.

A magyar néphitben ismert az Új hold, új király ráolvasó formula. Egyes folkloristák ezt a rituális királyáldozattal hozzák kapcsolatba, amely a közösség életében bekövetkezendő változást pecsételte meg, vagy valamely korszak lezárásakor, vagy egy másik elindításakor. És hát tudjuk, hogy az 1994-es választások óta más idők járnak. Nem az a nap süt az égen, nem az a nap, nem az a hold… Csak remélhetjük, hogy Árpád nem lesz Álmos. Elvégre a honfoglalás után sem lett a gyulából, a gyakorlati vezérből kündü, a közösség spirituális vezére.

• Belföld