Skip to main content

Néző-pont


Scorpion géppisztoly az asztalon. A Hét „értesülései” (azaz: rendőri források) szerint egy Scorpion pár nap alatt beszerezhető a SZERVEZETT bűnözőktől. Huh! Vigyázat: A Hét bejelenti, brutális képsorok következnek. Igen, ott van, ott, a sűrű rács mögött. Mégse olyan rémes. De mégis: mert aki ott lapul, az éppen ő. Következik Marinko Magda sebbel borított teste, miután hiába próbált menekülni az ablakon keresztül. Huh! De ez csak fotó, nem olyan borzalmas, még jól is áll neki a vér. További két fényképen Magda légiós egyenruhában feszít.


Ki ne emlékezne rá, politizáló országlakó – s ki nem politizált akkoriban –, hogy micsoda, a legrafináltabb drámaszerzőt is meghazudtoló fordulattal zárultak öt esztendővel ezelőtt, 1989. szeptember 18-án a történelmi Háromoldalú Politikai Tárgyalások?


Hegel és Fukuyama után hazai szociálliberálisaink is megneszelhettek valamit. Azt mondják, nem kell már itt politizálni, az emberek csordultig teltek politikával, unják, szórakozni akarnak, kikapcsolódni, annyi vészterhes év után. Politika nem kell, közszolgálatiság kell. Persze egyes hazai szociálliberálisaink nem magát a politikát temetnék úgy általánosságban, „csupán” az elektronikus médiumban és a sajtóban való politizálást.

Számos kérdés felvetül ilyenkor a tétova állampolgár fejében.


 
Rá kell szoktatni az MSZP-t, nem illik a koalíciós partnerrel való egyeztetés nélkül tetszetős hétvégi ötletekkel bombázni a nagyközönséget – valahogy így nyilatkozott a rádiónak az SZDSZ elnöke. A szoktatás mindenképpen benne volt.

Surján pártelnök elégedetten bólogat: az SZDSZ-nek nem tetszik a közteherviselés, a vagyonadó, lám az SZDSZ mindig is a gazdagok pártja volt. Az SZDSZ barátai pedig aggódnak: Horn, a kis ravasz egy nyúlpaprikás árán országnyi népszerűséget gyűjt magának.

Pedig ez a népszerűség korántsem osztatlan.





Talán a nyári uborkaszezon is szerepet játszott benne, de a sajtó élénk érdeklődést tanúsított a hír iránt, miszerint a Beszélő súlyos pénzügyi válsággal küzd. Pedig megszokhatták volna már. Alig egy éve jelent meg a lap hasábjain szerkesztőségünk végveszélyben fogant segély kiáltása. És a bajok nem akkor kezdődtek, hiszen ahhoz is idő kellett, amíg rászántuk magunkat, hogy kifecsegjük a gondjainkat. Mert idestova két éve – Guildensternnel szólva – „bizony, csak úgy evickélünk mi”.

„A szerencse titkos részein” – válaszolná erre Hamlet.



Az ellenzék mesevilágában mumusváltás történt.


Noha békeszerződés aláírására nem került sor – ez nem is volt tervbe véve –, a hírügynökségi jelentések történelminek minősítették Rabin izraeli miniszterelnök és Huszein jordániai király hétfőn megtartott washingtoni találkozóját. Az izraeli társadalom háborúskodásba, ellenségeskedésbe belefáradt része biztos, hogy így értékelte a Washingtonból érkező híreket, és spontán ünnepléssel fejezte ki örömét.


Azt mondják – meséli a varsói magyar nagykövetség szerény beosztású munkatársa – az egyik régebbi nagykövet úr, amikor meglátta a követségen a mostani nagykövet urat, veszettül elkezdett kiabálni, hogy ha még egyszer itt éri, keresztüllövi.

A nagykövet mondata ebben a formában talán nem hangzott el. Tény azonban, hogy Engelmayer Ákost, aki 1961-től élt Varsóban, 1970-től a Lengyelország című lap munkatársa, a magyar nagykövetség sajtószemléjének összeállítója és a nagykövet tolmácsa volt, 1981.



Mácsai Pál zseniálisan szavalta el a verset a Budapest Sportcsarnokban. Mintha maga Petőfi Sándor állt volna előttünk, 40 ezer paraszt élén a Rákoson. Fenyegető volt, ijesztő, magával ragadó, aztán megbocsátó, megnyugtató. Hozzánk szólt és hozzájuk. Kampányrendezvényen voltunk, a választások első fordulója előtt, de a régi Bródy- és Koncz Zsuzsa-számok, a Sárga rózsa, a Ha én rózsa volnék a hajdani ellenzék akolmelegébe olvasztotta a közönséget, még az egykori KB-tagok is vörösre tapsolták a tenyerüket. Igazi rendszerváltó hangulat volt, akár 1989 utolsó hónapjaiban.


Az MSZP hétvégi rendkívüli kongresszusa – nincs ebben semmi meglepő – elfogadta a szabad demokratákkal kötött koalíciós megállapodást. A körülmények azt sem tették lehetővé, hogy a koalíciót érintő politikai véleménykülönbségek felszínre kerüljenek. A szocialista vezetésnek, a tárgyaló delegációnak ez nem is állt érdekében; zökkenőmentes tanácskozásra vágytak.

Kívánságuk valóra vált, politikai vita nem alakult ki. Az előadó Horn Gyulán kívül a párt jelesei közül csak Békesi László szólalt fel.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon