Skip to main content

Évi rendes válságjelentés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Talán a nyári uborkaszezon is szerepet játszott benne, de a sajtó élénk érdeklődést tanúsított a hír iránt, miszerint a Beszélő súlyos pénzügyi válsággal küzd. Pedig megszokhatták volna már. Alig egy éve jelent meg a lap hasábjain szerkesztőségünk végveszélyben fogant segély kiáltása. És a bajok nem akkor kezdődtek, hiszen ahhoz is idő kellett, amíg rászántuk magunkat, hogy kifecsegjük a gondjainkat. Mert idestova két éve – Guildensternnel szólva – „bizony, csak úgy evickélünk mi”.

„A szerencse titkos részein” – válaszolná erre Hamlet. S tán lenne is némi igaza, hiszen még mindig életben vagyunk, noha a tömegkommunikáció mostani híradásai nyomán sokan már elparentáltak bennünket. Egyik hűséges olvasónknak pénteken, amikor meg akarta vásárolni legújabb számunkat, az újságárus azt felelte: a Beszélő megszűnt, a rádió is bemondta.

Nyilván vannak, akik szerkesztői, újságírói teljesítményünktől sincsenek elragadtatva. Egy biztos: menedzsernek sokkal rosszabbak vagyunk. Mégis rákényszerültünk arra, hogy a magunk bájosan amatőr módján, harmadik-negyedik foglalatosságként, nagy csetlés-botlások közepette az üzletpolitikát is mi csináljuk. Mert az életben maradást biztosító támogatóink csak-csak akadtak, de olyan tőkeinjekciót sosem sikerült kapnunk, hogy vérbeli menedzsereket meg tudjunk fizetni, s ezáltal stabilabb pénzügyi alapokat teremthessünk a folytatáshoz. Így aztán maradt a házilagos üzletpolitika – hozott anyagból.

A Soros-alapítvány többször túllendített bennünket a holtponton, az elmúlt év nagy slamasztikájából pedig a Postabank húzott ki minket. Némely pontatlan híradás alapján most mégis az a látszat keletkezhet, mintha a Postabank volna a legújabb válság fő oka. Pedig inkább fordítva van. Ők az okai, hogy olyan is volt, amikor nem voltunk bajban. Egyéb forrásoknak vagyunk híjával.

Sokak számára azért pikáns a Beszélő legfrissebb válsága, mert azt gondolták volna, hogy az SZDSZ-hez közel álló lapnak éppen most, a szabad demokraták kormányzati pozícióba kerülésével virrad majd föl a napja. Akár elégedettséggel is eltölthetne bennünket, hogy ez nem így van. Lám, az SZDSZ hű maradt önmagához, s amit ellenzékiként bírált, azt kormányra kerülve sem tartja helyesnek. Azért a dolog nem ilyen egyszerű. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem győzzük elhessegetni azt a – meglehet rosszhiszemű – gyanút, hogy az SZDSZ vezető köreiben vannak, akik nem kedvelnek bennünket, s ezt a potenciális szponzorok elől sem titkolják el.

Akár így van, akár nem, mi töretlenül optimisták vagyunk – a lap megújítására készülünk –, bár, hogy az optimizmusunkat a válságtűrő képességünkön túl mire is alapozzuk, azt e pillanatban talán nem tudjuk elég szabatosan megfogalmazni.

Mindenesetre arra kérjük a kedves olvasót, hogy ne dőljön be egyes felelőtlen újságárusok dezinformációjának. A mostani, a szokásosnál nagyobb terjedelmű számot követően, a jövő héten a nyári szabadságolásokra való tekintettel ugyan nem jelenünk meg, de az azt követő héten ismét ott leszünk minden újságpavilonban.

Na jó, majdnem mindegyikben.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon