Skip to main content

Szoktatás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 
Rá kell szoktatni az MSZP-t, nem illik a koalíciós partnerrel való egyeztetés nélkül tetszetős hétvégi ötletekkel bombázni a nagyközönséget – valahogy így nyilatkozott a rádiónak az SZDSZ elnöke. A szoktatás mindenképpen benne volt.

Surján pártelnök elégedetten bólogat: az SZDSZ-nek nem tetszik a közteherviselés, a vagyonadó, lám az SZDSZ mindig is a gazdagok pártja volt. Az SZDSZ barátai pedig aggódnak: Horn, a kis ravasz egy nyúlpaprikás árán országnyi népszerűséget gyűjt magának.

Pedig ez a népszerűség korántsem osztatlan. Az idősebbeknek rögtön a fülébe cseng: fizessenek a gazdagok! Ezt Rákosi mondta, közvetlenül a népnek, 1946-ban, és hatalmas tetszést aratott vele. Aztán fizettek a kuláknak nyilvánított parasztok, a kapitalistának bélyegzett boltosok – de az 509 forintos minimálbérből élők sorsa csak nem lett jobb. A fiatalabbak pedig megrettennek: húsz éve építgetjük-bővítjük a balatoni házunkat, bizony a mostani beszűkült ingatlanpiacon tízmilliót is megérne, ha el akarnánk adni. És most fizessünk érte újból csak azért, mert van?

Ártanak a horni röppentyűk az MSZP-nek és a kormánynak a tartalmuktól függetlenül is. A múlt év derekán Horn Gyula kibocsátott egy választási felhívást, amelyről néhány nappal később, amikor kiderült, hogy pártja egyetlen testületével sem egyeztette, a pártelnöknek azt kellett mondania: nem programot tartalmaz, csak kívánatos távlati célokat. Májusban, a két választási forduló között a pártelnök azt mondta: tűrhetetlen, hogy a nyugdíjasok zöme a létminimum határán él. Ha egy kis ellenzéki párt vezére veri felháborodásában az asztalt – jól teszi. De az ország már miniszterelnöknek tekinthető politikusa csak arról beszélhet: milyen gazdaságilag megalapozott lépéseket tervez a nyugdíjasok helyzetének javításáért.

Ha az ország azt tapasztalja, hogy a miniszterelnököt hetenként le lehet inteni, ha a miniszterelnök újra meg újra kénytelen elmondani, hogy amit mondott, az csak játszi ötlet volt, az érző szíve túlcsordulása, akkor az ország nem feltétlenül azt fogja gondolni, hogy a gonosz liberálisok nem hagyták a jó miniszterelnöknek, hogy segítsen a népen, hanem azt, hogy a miniszterelnököt nem lehet komolyan venni. És még szoktatni kell, hogy illemet tanuljon.

Lehet persze fanyalogni, hogy az SZDSZ már megint kioktat, leint, hogy az SZDSZ örökké mindent jobban tud. Ám aki megpróbálja előítéletek nélkül hallani a politikusi hangot, az hamar észreveszi: súlya és következménye annak van, amit az SZDSZ politikusai és az MSZP úgynevezett liberálisai mondanak.

Hacsak az nem derül ki, hogy miközben a miniszterelnök önfeledten lövöldözi az ég felé petárdáit, a háta mögött csendben erősíti hadállásait pártjában. S a végén még újra meg kell kérdeznünk: ki szoktat kit és mire?














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon