Rá kell szoktatni az MSZP-t, nem illik a koalíciós partnerrel való egyeztetés nélkül tetszetős hétvégi ötletekkel bombázni a nagyközönséget – valahogy így nyilatkozott a rádiónak az SZDSZ elnöke. A szoktatás mindenképpen benne volt.
Surján pártelnök elégedetten bólogat: az SZDSZ-nek nem tetszik a közteherviselés, a vagyonadó, lám az SZDSZ mindig is a gazdagok pártja volt. Az SZDSZ barátai pedig aggódnak: Horn, a kis ravasz egy nyúlpaprikás árán országnyi népszerűséget gyűjt magának.
Pedig ez a népszerűség korántsem osztatlan. Az idősebbeknek rögtön a fülébe cseng: fizessenek a gazdagok! Ezt Rákosi mondta, közvetlenül a népnek, 1946-ban, és hatalmas tetszést aratott vele. Aztán fizettek a kuláknak nyilvánított parasztok, a kapitalistának bélyegzett boltosok – de az 509 forintos minimálbérből élők sorsa csak nem lett jobb. A fiatalabbak pedig megrettennek: húsz éve építgetjük-bővítjük a balatoni házunkat, bizony a mostani beszűkült ingatlanpiacon tízmilliót is megérne, ha el akarnánk adni. És most fizessünk érte újból csak azért, mert van?
Ártanak a horni röppentyűk az MSZP-nek és a kormánynak a tartalmuktól függetlenül is. A múlt év derekán Horn Gyula kibocsátott egy választási felhívást, amelyről néhány nappal később, amikor kiderült, hogy pártja egyetlen testületével sem egyeztette, a pártelnöknek azt kellett mondania: nem programot tartalmaz, csak kívánatos távlati célokat. Májusban, a két választási forduló között a pártelnök azt mondta: tűrhetetlen, hogy a nyugdíjasok zöme a létminimum határán él. Ha egy kis ellenzéki párt vezére veri felháborodásában az asztalt – jól teszi. De az ország már miniszterelnöknek tekinthető politikusa csak arról beszélhet: milyen gazdaságilag megalapozott lépéseket tervez a nyugdíjasok helyzetének javításáért.
Ha az ország azt tapasztalja, hogy a miniszterelnököt hetenként le lehet inteni, ha a miniszterelnök újra meg újra kénytelen elmondani, hogy amit mondott, az csak játszi ötlet volt, az érző szíve túlcsordulása, akkor az ország nem feltétlenül azt fogja gondolni, hogy a gonosz liberálisok nem hagyták a jó miniszterelnöknek, hogy segítsen a népen, hanem azt, hogy a miniszterelnököt nem lehet komolyan venni. És még szoktatni kell, hogy illemet tanuljon.
Lehet persze fanyalogni, hogy az SZDSZ már megint kioktat, leint, hogy az SZDSZ örökké mindent jobban tud. Ám aki megpróbálja előítéletek nélkül hallani a politikusi hangot, az hamar észreveszi: súlya és következménye annak van, amit az SZDSZ politikusai és az MSZP úgynevezett liberálisai mondanak.
Hacsak az nem derül ki, hogy miközben a miniszterelnök önfeledten lövöldözi az ég felé petárdáit, a háta mögött csendben erősíti hadállásait pártjában. S a végén még újra meg kell kérdeznünk: ki szoktat kit és mire?
- Néző-pont [6]