Skip to main content

Lassan a nemzettesttel!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Az az igazság, Kijev már azt is elfelejtette, hogy valaha léteztek ígéretek az alapszerződésben” – legyint a kárpátaljai magyarok egyik vezető politikusa az ukrán–magyar alapszerződésre, mely ott máig tartó viharokat kavart, itt pedig az Antall-kormányt sodorta kis híján teljes válságba. Antall miniszterelnök akkor saját pártjának akarata ellenére is kipréselte a parlamentből az okmány ratifikálását (a történet részleteit összeállításunk utolsó oldalán elevenítjük fel), az alapszerződés „politikai üzenete” azonban erősen megkopott a mindennapos használat során: „mit sem ér a politikai szándék, ha közben a Tisza-hidat is lezárják” – vélik az ungváriak.

A új kormány mindjárt hivatalba lépésekor nagy lendülettel kezdett hozzá a szlovák–magyar és a román–magyar alapszerződés kidolgozásához – abban a reményben, hogy nagy többsége révén gyorsan tető alá tudja hozni. Ez a várakozás azonban még a viszonylag egyszerűbb szlovák–magyar szerződés esetében is rögtön a pozsonyi kormány ellenállásába ütközött, s felmorzsolódott a választási kampány érdekharcaiban (ennek okait és körülményeit elemzi Gyurovszky S. László írása, hátterét pedig a szlovákiai Márai Sándor Alapítvány közvélemény-kutatásának eredményei világítják meg). Közben itthon is megfogalmazódott a kétely: vajon milyen feltételek teljesülése esetén lehet az alapszerződés több, mint ünnepélyes, de semmire sem kötelező kinyilatkoztatás. Kende Péter történész-politológus bevezető esszéje azt a kérdést veti fel, hogy vajon az alapszerződés-e az egyetlen megoldás, amely szavatolhatja két nemzet egy államban való zavartalan együttélését. Írása arra is választ ad, miért tekinthető a szlovák–magyar szerződés ügye az egész kérdéskör szimbólumának.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon