Skip to main content

Tizennégy szék

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nincs még meg a leendő kormánytagok véglegesnek tekinthető, hivatalos listája, de a névsor lényegében összeállt, jelentős változás már aligha várható. Három tárca jut a szabad demokratáknak (belügy: Kuncze Gábor, művelődésügy: Fodor Gábor, infrastruktúra: Lotz Károly), az összes többi a szocialisták zsákmánya. Ha a kormányfőt és a biztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli minisztert is számításba vesszük, akkor a 14 helyből 11. Az SZDSZ szemszögéből nem sokkal rosszabb arány ez, mint amit a választási eredmények diktálnak. Igaz, nem erről volt szó. A szocialista vezérkar a koalícióba édesgetés bizonytalan óráiban bevetette a csábítás összes trükkjét, és mint ilyenkor lenni szokott, elhamarkodott ígéreteket is tett. „Az MSZP-nek gesztusokat kell tenni”  nyilatkozta például Jánosi György, a kulturális tárca államtitkári posztjának egyik várományosa (Népszabadság, június 4.). És meg is mondta, mire gondol: „a tárcák egyharmada a szabad demokratákhoz kerülhet”, valamint „koalíciós alku tárgyává tehetnénk a parlament elnöki tisztségét is”. Hasonló húrokat pengetett maga Horn Gyula is. De más a kikosarazástól való félelem, és más a jegyesek racionális tervezgetése.

A szocialista miniszterek régi motorosok. Senki sem vetheti a szemükre, hogy nem rendelkeznek kellő bürokratikus, „embervezetési” gyakorlattal. A 14 kandidátusból 7-en töltöttek be a rendszerváltást megelőzően párt- (KISZ, szakszervezeti) apparátusi irányító posztokat (Békesi, Gál Zoltán, Horn, Katona Béla, Kósáné, Kovács László, Lakos László), közülük hárman a kormányzati szerepbe is belekóstoltak (Horn, Gál, Békesi). Ketten a tanácsi apparátusban tehettek szert hasonló tapasztalatokra (Kovács Pál, Szili Katalin), Pál László, az ipari miniszterjelölt pedig többek között miniszterhelyettesként szerezhetett kormányzati rutint. A jelöltek közül Kulcsár Kálmán az egyetlen, aki nem a frissen megválasztott parlamenti frakcióból kerül a miniszteri bársonyszékbe. Az igazságügyi tárca várományosa a Németh-kormány tagjaként egyszer már betöltötte ezt a tisztséget. Ő minden bizonnyal a szakértői kormány erősen redukálódott eszméjét van hivatva megszemélyesíteni a leendő kormányban. Kulcsár Kálmán személye kiválóan alkalmas lehet arra is, hogy tápot adjon a Kádár-rendszer iránti nosztalgiáknak. Ha van tipikus szereplője a Kádár-kori magyar közéletnek, aki hibátlanul megvalósította az érvényesülés akkori receptjét, akkor ő biztosan az. Szociológusként szorgalmasan gyártotta a semmitmondóan steril tudományos dolgozatokat. A Szociológiai Intézet igazgatójaként gondosan eltávolított mindenkit, akinek az eltávolítását a hatalom politikai okokból kimondva vagy kimondatlanul elvárta tőle. A Tudományos Akadémia főtitkáraként gondoskodott a magyar tudományos élet politikai tisztántartásáról. Az MTASoros-bizottság hatalom által delegált, ejtőernyős társelnökeként igyekezett korlátok közé szorítani a tiltott és tűrt kategóriába sorolt törekvések támogatását. Könnyedén illeszkedett be a rendszerváltó igazságügy-miniszter szerepébe is: demokratikus szocialista alkotmánytervezetét az SZDSZ nevében Magyar Bálint és Tölgyessy Péter szedte ízekre. Ezután azonban az Ellenzéki Kerekasztal által megformált sarkalatos törvények kodifikálásával örökre beírta magát a magyar jogtörténetbe. Ilyen irányú erőfeszítéseit az Antall-kormány is honorálta, és a diplomatákra vonatkozó különlegesen szigorú válogatási elveit sutba dobva, kinevezte montreali nagykövetnek. A választások közeledtével önként lemondott tisztéről, hogy minden akadályt elhárítson az eljövendő kormányzat személyével kapcsolatos tervei elől. Így most egyedül képviselheti a hiánytalan történelmi folytonosságot, no és persze a semmivel sem pótolható szakszerűséget, amelyre, mint tudjuk, égető szükség lesz az elkövetkező időkben. Mindent összevetve jó kormányunk lesz. Az SZDSZ-es miniszterek gyérebb tapasztalatát bőségesen ellensúlyozza az MSZP-sek sokat ígérő rutinja. A kérdés csak az, hogy az SZDSZ, amely a kampány középpontjába a gazdaság talpra állításának programját állította, hogyan fogja mindezt érvényesíteni úgy, hogy egyetlen gazdasági tárcával sem rendelkezik majd.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon