Skip to main content

A jobb fedezet és a bal

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Zuhan a kormánynak, a pártjainak és a fejének a népszerűsége. A kormányfő meg van rendülve. Helyes. Jobb, ha a kormányfő nyilvánosan is meg van rendülve, mintha megboldogult elődjéhez hasonlóan olyasmiket mondogatna, hogy „szegény hazám, ha ez igaz lenne!”, vagy hogy „én nem azért vagyok, hogy hercigeskedjek”.

A megrendülés önmagában is helyes, de önmagában még nem hasznos. Csak akkor, ha a megrendülő a helyes következtetések irányába rendül előre. Az, hogy a március 12-én elhatározott népszomorító intézkedések szükségképpen felemésztik a kormány népszerűségét, csak részben igaz, de egészében terméketlen következtetés.

Nyilván nem szeretik túlságosan azt a kormányt, amely böjtre fogja az országot. De az nem szükségszerű, hogy szavahihetőnek se tartsák.

A polgárok most azt a hitelt veszik vissza sajnálatos, de természetes módon a kormány mindkét pártjától, amit a szocialisták a választásokon fedezet nélkül vettek fel.

A szocialistáknak a választások előtt sokféle szavuk volt. A mostani kormányirányhoz képest hitelesebbek is és hiteltelenebbek is. Hitelesebbek a párt hivatalos, kevesektől olvasott dokumentumaiban és a pártvezetők egy részének, mindenekelőtt Békesi Lászlónak a megnyilatkozásaiban, és hiteltelenebbek ott, ahol a helyi kampánycsapatok és központi kampányvendégek érintkeztek a választópolgárokkal nagy felületen és élőszóban. Bizony: az írás elszáll, a szó megmarad.

A szabad demokraták szavahihetőségével sincs minden rendben, elvégre ők is hozzájárultak az MTV életébe történő alkotmányellenes kormányzati beavatkozáshoz, a kormány népszerűségét azonban sajnos ez a beavatkozás befolyásolja a legkevésbé. A felmérések azt mutatják, hogy a polgárok szerint a kormány a sajtószabadságot biztosítja a leginkább, de őket ez érdekli a legkevésbé. Ami a polgárokat érdekli, abban valóban csak a szocialistáktól származnak fedezetlen ígéretek.

A szocialisták nagy esélyt szalasztottak el. Az Antall–Boross-kormány annyira népszerűtlen volt, hogy az ellenzék a legsötétebb rövid távú perspektívával sem veszíthette volna el a választásokat. A szerencsétlen Fidesz az egyetlen vesztő lapot játszotta meg, amikor kilátásba helyezte az akkori kormányzópártok benntartását a hatalomban.

Ma már látható, hogy azok a plusz szavazatok, amelyeket a szocialisták kétes ígéretekkel és a szakszervezetekkel való megállapodással szereztek, fölöttébb ártalmas szavazatok. Átok ül rajtuk.

Miattuk létezik egy abszolút többséggel rendelkező szocialista frakció, miközben abszolút többséggel rendelkező szocialista program nem létezik. A nem létező lehetőség látszata mindkét pártban sokszorosára növeli a koalíció ellentáborát. Az átkos szavazattöbblet a parlamentáris szokásrenddel szemben álló koalícióvá teszi az egyetlen lehetséges koalíciót, és egy mesterkélt, nehezen követhető koalíciós megállapodást kényszerít a parlamenti játékszabályoknak megfelelő garanciák helyébe. Az ellenzéket kiveti a kétharmados törvénykezés felelősségéből, miközben a kormánypártokat – politikailag – nem szabadítja meg az egyeztetési kényszertől.

Az átkos szavazattöbblet már addig is sokat ártott, amíg a kormány nem kormányzott. Most, hogy talán kormányozni kezd, még többet árt, mert a kormány azokkal a szavazatokkal együtt, amelyeket egy kemény gazdaságpolitikai kurzus elején mindenképpen el kell veszíteni, elveszíti azokat is, amelyeket meg sem kellett volna kapnia. És ez egyszerre egy kicsit sok.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon