Skip to main content

Hajdúvész

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Egy bonyolult dolog leegyszerűsítésével könnyebb örömet szerezni a publikumnak, mint egy leegyszerűsített dolog visszabonyolításával. Mi azonban nem sajnáljuk olvasóinktól a nehéz örömöket.

Nehéz öröm Duray Miklós Hajdú Jánosról szóló Hét-beli szózatáról elmélkedni abban a lapban, melynek régi folyama a régi időkben (amikor A Hét mostani főszerkesztője – az akkorival együtt – még a régi kormányt dicsérte becsületes nyíltságáért) publicitást biztosított Duray Miklósnak, Csoóri Sándor híres előszavának s a Hajdú János hírhedt Csoóri-ellenes cikkét kiveséző Eörsi Istvánnak.

Az ügy etikai megítélése nem nagyon bonyolult. Duraynak mint magánembernek minden oka és joga megvan ahhoz, hogy a vele szembeni vádjait máig fenntartó Hajdút csepülje. Ezzel szemben Duray mint egy másik országban működő párt vezetője nem mondhat olyasmit, hogy „Isten óvja Magyarországot egy olyan párt kormányzásától, amelynek ilyen képviselőjelöltjei vannak”. (Emlékeztetőül: 1990-ben a későbbi kormánypártok képviselőjelöltjei voltak Király B. Izabella, Torgyán József, Bogdán Emil, Dénes János. Az SZDSZ jelöltjeként indult Hajdufy Miklós, Nahlik koncepciós perekben buzgólkodó hadsegédje, az Agrárszövetség jelöltje volt Kunszabó Ferenc. Tán a Hajdú se rosszabb náluk.)

A Hétnek is joga van Hajdú minapi nyilatkozata után foglalkozni az üggyel, de nincs joga – kiváltképp választások előtt – válaszadási lehetőség biztosítása nélkül leadni egy demokratikus párt elleni durva támadást.

Ez idáig egyszerű. Innentől kezdve viszont minden fölöttébb bonyolult. Hajdú 1983-ban a nacionalizmus ellen fellépő és a demokrácia normáit képviselő Csoórit és Durayt igyekezett diszkreditálni mint idegen – amerikai – érdekek kiszolgálóit és polgárháborús gyújtogatókat. Ő akkor nem a nacionalizmus ellen, hanem a nacionalizmus elleni fellépés ellen lépett fel oly határozottan. Hajdú azok közé tartozott, akik annak érdekében, hogy a törhető és törhetővé tehető tabukon lépkedve egy hatékonyabban és szabadabban, kevesebb ideológiai kötöttséggel működő társadalom kialakulása felé vigyék előrébb a dolgokat, időközönként meglehetősen undorító szerepet vállaltak a törhetetlen tabuk védelmében. Ezt a szerepet Hajdú személyiségének integritását védve eszmeileg megemelte és megemeli, elemeli az általa elvállalt szomorú, lapos hazugságoktól.

Hajdú Jánosnak kétségkívül volt a jelen lévő szocializmussal konfrontálódó jövőképe, és A Hétnek az ő vezetése alatt volt kritikai ereje. Ezt a kritikai erőt számolta fel Sugár András, amikor a párthoz intézett hűségnyilatkozattal átvette a műsort.

Nem igazán bölcs dolog Hajdú kivételes képességeit a parlamenti arénában hasznosítani, de mindenesetre a hajdúvész, amit Duray – szubjektíve érthetően – vizionál, nem létezik. A mi félkész demokráciánkat kevéssé kell féltenünk a közéletbe dühítő és védhetetlen nyilatkozatokkal visszatérni készülő Hajdú Jánostól, mert az jobban megfelel az ő jövőképének, mint Csoóriénak, akinek, bár homályos, de normatív nemzetképe van, s ezért sohasem fog megbékülni a szabad nemzettel, mely, ha szabad, akkor mindenféle.














Megjelent: Beszélő hetilap, 7. szám, Évfolyam 6, Szám 8


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon