Zuhan a kormánynak, a pártjainak és a fejének a népszerűsége. A kormányfő meg van rendülve. Helyes. Jobb, ha a kormányfő nyilvánosan is meg van rendülve, mintha megboldogult elődjéhez hasonlóan olyasmiket mondogatna, hogy „szegény hazám, ha ez igaz lenne!”, vagy hogy „én nem azért vagyok, hogy hercigeskedjek”.
A megrendülés önmagában is helyes, de önmagában még nem hasznos. Csak akkor, ha a megrendülő a helyes következtetések irányába rendül előre. Az, hogy a március 12-én elhatározott népszomorító intézkedések szükségképpen felemésztik a kormány népszerűségét, csak részben igaz, de egészében terméketlen következtetés.
Nyilván nem szeretik túlságosan azt a kormányt, amely böjtre fogja az országot. De az nem szükségszerű, hogy szavahihetőnek se tartsák.
A polgárok most azt a hitelt veszik vissza sajnálatos, de természetes módon a kormány mindkét pártjától, amit a szocialisták a választásokon fedezet nélkül vettek fel.
A szocialistáknak a választások előtt sokféle szavuk volt. A mostani kormányirányhoz képest hitelesebbek is és hiteltelenebbek is. Hitelesebbek a párt hivatalos, kevesektől olvasott dokumentumaiban és a pártvezetők egy részének, mindenekelőtt Békesi Lászlónak a megnyilatkozásaiban, és hiteltelenebbek ott, ahol a helyi kampánycsapatok és központi kampányvendégek érintkeztek a választópolgárokkal nagy felületen és élőszóban. Bizony: az írás elszáll, a szó megmarad.
A szabad demokraták szavahihetőségével sincs minden rendben, elvégre ők is hozzájárultak az MTV életébe történő alkotmányellenes kormányzati beavatkozáshoz, a kormány népszerűségét azonban sajnos ez a beavatkozás befolyásolja a legkevésbé. A felmérések azt mutatják, hogy a polgárok szerint a kormány a sajtószabadságot biztosítja a leginkább, de őket ez érdekli a legkevésbé. Ami a polgárokat érdekli, abban valóban csak a szocialistáktól származnak fedezetlen ígéretek.
A szocialisták nagy esélyt szalasztottak el. Az Antall–Boross-kormány annyira népszerűtlen volt, hogy az ellenzék a legsötétebb rövid távú perspektívával sem veszíthette volna el a választásokat. A szerencsétlen Fidesz az egyetlen vesztő lapot játszotta meg, amikor kilátásba helyezte az akkori kormányzópártok benntartását a hatalomban.
Ma már látható, hogy azok a plusz szavazatok, amelyeket a szocialisták kétes ígéretekkel és a szakszervezetekkel való megállapodással szereztek, fölöttébb ártalmas szavazatok. Átok ül rajtuk.
Miattuk létezik egy abszolút többséggel rendelkező szocialista frakció, miközben abszolút többséggel rendelkező szocialista program nem létezik. A nem létező lehetőség látszata mindkét pártban sokszorosára növeli a koalíció ellentáborát. Az átkos szavazattöbblet a parlamentáris szokásrenddel szemben álló koalícióvá teszi az egyetlen lehetséges koalíciót, és egy mesterkélt, nehezen követhető koalíciós megállapodást kényszerít a parlamenti játékszabályoknak megfelelő garanciák helyébe. Az ellenzéket kiveti a kétharmados törvénykezés felelősségéből, miközben a kormánypártokat – politikailag – nem szabadítja meg az egyeztetési kényszertől.
Az átkos szavazattöbblet már addig is sokat ártott, amíg a kormány nem kormányzott. Most, hogy talán kormányozni kezd, még többet árt, mert a kormány azokkal a szavazatokkal együtt, amelyeket egy kemény gazdaságpolitikai kurzus elején mindenképpen el kell veszíteni, elveszíti azokat is, amelyeket meg sem kellett volna kapnia. És ez egyszerre egy kicsit sok.
- Néző-pont [6]