Skip to main content

Néző-pont


Ez az izé, parlamenti demokrácia mégsem egészen olyan, mint a tűzoltóbál a „Tűz van babám!”-ban (csehszlovák film, r.: M. Forman). Ugye emlékszik a Nyájas Olvasó? A tombola céljából összehordott kincseket a bálozó fejesek hipp-hopp szétlopkodják. Kínos, elvtársak, borítsunk rá fátylat, eloltjuk a villanyt, mindenkinek lehetőséget adunk visszatenni az elcsórt javakat. Sötétség – ezalatt a maradék is eltűnik. Egyetlen szegény hülye vette komolyan az alkalmi szabályt, s a sötétség leple alatt visszaóvakodta volna az eltulajdonított sódart. Egyedül ő lepleződik le.


Tavaszi ünnepeink megfogyatkoztak. A német csapatok kiűzetését, mivel az éppen egybeesett a „szovjet” erők benyomulásával, manapság nem ünnepeljük, annál is inkább, mert a dátum is bizonytalan.


Zuhan a kormánynak, a pártjainak és a fejének a népszerűsége. A kormányfő meg van rendülve. Helyes. Jobb, ha a kormányfő nyilvánosan is meg van rendülve, mintha megboldogult elődjéhez hasonlóan olyasmiket mondogatna, hogy „szegény hazám, ha ez igaz lenne!”, vagy hogy „én nem azért vagyok, hogy hercigeskedjek”.

A megrendülés önmagában is helyes, de önmagában még nem hasznos. Csak akkor, ha a megrendülő a helyes következtetések irányába rendül előre.



A kormány nyolc hónapos hivatali ideje alatt jócskán követett el – mulasztásos és tevőleges – hibákat. A szlovák–magyar alapszerződés aláírása nem tartozik közéjük.

Nem arról van szó, hogy ez a Párizsban aláírt szerződés a megálmodható szerződések legjobbika, hogy egy csapásra új alapokra helyezi a bonyolult szlovák–magyar államközi viszonyokat.


Mink András
(Ad notam Kő Anrdrás: Én vagyok mi! – Új Magyarország, április 10.)


derülhet fel szívünk csücske a költészet napjának eljövedtével. Különösen ma, amikor mindennap lenyűgözve csodálhatjuk, miként szárnyal egyre magasabbra, miképp hódít meg újabb és újabb hófödte csúcsokat az édes anyanyelvünk védelmére végsőkig felesküdött nemzeti újságírásunknak a nyári hajnalok üde pírban lángoló napjába mártott ecsetje. Ha kell, súlyos KŐgörgetegként robajlanak alá a hangsúlyt parancsoló szavak, ha kell, lágyan fú a széles keblű dalnokok vigasztaló, bátorító éneke.


Aránylag régen élvezett kedves perceket élhettünk át megint, ha néztük az Objektív március 22-i adását.

Olyan embereket fogadott Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke az Országházban – s erre elhívta a tévékamerát is –, akik az elmúlt hónapokban panasszal teli leveleket írtak a parlamentbe. Persze nem mehettek oda mind egy szálig, mind a kétezren (mert ennyien írtak az elmúlt egy évben az Országház panaszirodájába), az elnök munkatársai gondos munkával kiválasztottak közülük húszat.



Március 30-án ítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa az „olajezredesek” perében. Az ítélet a várható fellebbezések miatt egyelőre ugyan nem jogerős, mégis joggal feltételezhettük, hogy a per elsőfokú záróakkordját a média megkülönböztetett érdeklődésben részesíti.


Két hete a lakitelki politikai víkendek egyikén Pető Iván arról beszélt, hogy szeretné, ha Magyarországon nemcsak kétféle, egymást kizáró koalícióval lehetne elképzelni a kormányzást, hanem többféle variációnak is lehetne esélye. Majd a Népszabadság tudósítójának hozzátette: a józan ész alapján nehezen magyarázható az SZDSZ és az MDF összebékíthetetlensége. És ugyancsak eme józan ész szerint akár a Fidesz, a KDNP, az MDF, illetve az SZDSZ közötti polgári együttműködés is létrejöhetne.


Az elmúlt években úgy-ahogy sikerült megteremteni a jogállam és a plurális parlamenti demokrácia jogszabályi feltételeit és politikai intézményrendszerét, de az örökölt gazdasági és társadalmi struktúrák többnyire nyomasztó szívóssággal állnak ellen minden változtatási szándéknak. Ráadásul ezek a változtatási szándékok sem igazán eltökéltek.


Lám csak, van rá esély, hogy törvényerőre emelkednek a pártállam „állambiztonsági” és „személyzetis” módszerei: a parlament a héten kezdte meg a nemzetbiztonsági törvény tárgyalását.

Még a végén az előterjesztő Katona Béla nemzetbiztonságilag illetékes tárca nélküli miniszter, megszabadulván a „tárca nélküli” kicsinyítő titulustól, jelző nélküli miniszterré lép elő. Igaz, ez így, expressis verbis nincs benne a törvénytervezetben.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon