Skip to main content

Beretty-Oil Company

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Berettyó, amely időről időre, lexikonról lexikonra változtatja méretét (Pallas Nagy Lexikona: 364; új magyar: 160; akadémiai: 240 km), alakját, vízgyűjtő és árterületét meg a hovatartozását, lassan két hete történetének legsúlyosabb krízisét éli át. Az eddigi vizsgálatok alapján megállapították, hogy a Berettyószéplaknál (Suplacu de Barcau) lévő és a Petrol Rt. tulajdonában álló finomítóban történt baleset következtében nagy mennyiségű kőolaj került a folyó vizébe. Azt még nem tudni, hogy hány köbméter, de hétfő délutánig – becslések szerint – 440-et mertek ki a folyóból.

Csak a mérték példátlan. A Berettyón „viszonylagos rendszerességgel” – gyakran évente öt-hat alkalommal is – el kell rendelni valamilyen fokú vízminőség-védelmi készültséget. A legtöbb (és többnyire) legsúlyosabb szennyeződés Romániából érkezik. Szakemberek szerint ez nem pusztán azzal magyarázható, hogy a vízgyűjtő terület és a folyóhossz kétharmada odatartozik. Hozzájárul a technológiai fegyelem és a környezetvédelmi kontroll hiánya, az elnéző bírságolási gyakorlat is. Így továbbra sincs biztosíték a hasonló katasztrófák ellen.

Ám senki se higgye, hogy itthon minden rendben van. A válságban lévő bihari térség folyó melletti sávjában is több környezetkárosító üzem működik: a vízbe jó adag erőművi pernye, hígtrágya és pakura kerül. Ha a szennyezés mértéke nem haladja meg a hatóság szabta kibocsátási határértéket, oda se neki. De a csekély bírság akkor sem ösztönzi a tulajdonost környezetkímélő eljárások bevezetésére, ha a szennyezés sokszorosan meghaladja a határértéket: a büntetés beépül a termék árába.

Az ország folyóvizei a szomszéd országokban erednek, így elemi érdekünk az együttműködés. A viszony Romániával vízügyi-környezetvédelmi téren sem volt felhőtlen. A szomszéd 1992-ig (!) titkosította a vízszennyezési adatait, és nem szakított azzal a barátságtalan szokásával sem, hogy feltöltött tározóinak vizét előzetes figyelmeztetés nélkül fölös bőségben eregesse át hozzánk.

Baja miniszter felismerte, hogy ez nem mehet így tovább. A sikerszomjas politikus rögvest helikopterre pattant. És nem kellett csalódnia. A román fél készséges volt, megállapodás született: mi korszerű technikai eszközökkel (kanalak, perlit, úszógátak, reflektorok) segítjük a romániai kárelhárítást, míg ők visszafogadják a szennyezőanyagokat. Kártérítésről diszkréten szó sem esett. Baja miniszter megértően fogadta a tárgyalófél átmeneti tanácstalanságát a szennyezés forrását illetően is. „Megnéztem én is helikopterről. Tényleg annyi minden volt ott, hogy nehéz megállapítani, honnan jön az olaj.” A szakértő kormánytag véleményének ellentmondani látszik egy környezetvédő: „csak egy gyerek nem látja felülről, hogy honnan származik”. Hiába, a nyíregyházi galériában megszokott tájképek nem hasonlítanak a légiekhez.

Mi már teljesítettük az ígérteket. A szennyezőanyag visszaszállítását a magyar hatóságok keddre tervezték, egyelőre azonban (hétfő este) a román fél még nem jelzett vissza.

Mindeközben az alternatív környezetvédő csoportok meglepően arisztokratikus távolságtartással követik a drámai eseményeket. Ezalatt a sokat szapult „vizes lobby” melósai kötésig gázolva a dermesztő olajos vízben nyeles csöbreikkel méregetik a szennyet. Erre persze joggal mondhatják környezetvédők: a katasztrófaelhárítás hatósági feladat. Szó se róla. De eddig úgy tudtam, a zöldek nem képzelik, hogy a lehetséges világok legjobbikában élünk, ahol minden olajozottan működik, és ki-ki teszi a dolgát. Nem az olajipari lobby és a vizes maffia belügyéről van szó. (És nem is csak a vízi csiborokról, szitakötőkről.) Talán most nem kellene megelégedni a piszkos ügyek kiszagolásával és világgá kürtölésével. Olykor érdemes megmarkolni a nagykanalat, és méregetni a lucskot. Kétségkívül kellemesebb a nyári verőn hűs lombú kocsányos vagy kocsánytalan tölgyekhez köttetni magunkat, vagy Sting-koncerten siratni az esőerdőt, esetleg az állatkerti leopárd ketrecébe zárkózni.

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” – mondja az agyoncsépelt – valójában a katolicizmustól csent – zöld alapigazság.

Lehet persze, hogy egyelőre még kevés az eltökélt és tettre kész környezetvédő.

(Időközben az olaj elérte a Sebes-Köröst, de befolyás megszűnt.)




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon