Skip to main content

A miniszterelnök és gazdasági helyettese(i)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Hét múlt vasárnapi adásában Horn Gyula kijelentette: szüksége van egy gazdasági miniszterelnök-helyettesre, aki összehangolja a tárcák működését, az ország Európához csatlakozásának teendőit, sőt, ha jól hallottuk, az adósság menedzselést is. Akkor mi lesz – kérdezzük mi összeszoruló torokkal – Bokros Lajossal? Bokros egyik föltétele hivatalba lépésekor épp az volt, hogy ő legyen a gazdasági csúcsminiszter; egy miniszterelnök-helyettes legalábbis egy másik csúcs lenne mellette a kormány ormain.

Kihátrált volna Horn Bokros mögül? Vagy blöff az egész, amely Horn átmentését szolgálja az MSZP őszi kongresszusa utáni időkre? Esetleg az SZDSZ-t óhajtja egy kicsit megmogyorózni, hogy ne rá támaszkodva magasodjék a mezőny fölé, mint arra a Bokros-csomag átpasszírozása és a nemzetközi tekintélygyarapító utazások idején kényszerült?

Egyelőre nincs válasz minderre. De igen érdekesen alakultak az események az elmúlt hetekben.

A június 24–25-i hétvégén kiviláglott, hogy nem jó a „kommunikáció” a kormány és a szocialista párt között, azaz a szocialisták vonakodnak megenni, amit a kormány főzött az ország fizetőképességének megóvása érdekében. Ugyanezen a hétvégén az SZDSZ vitába szállt Bokrossal, szerinte a pénzügyminiszter csomagja „egyszeri szükségintézkedés”, jövőre nem volna tanácsos tovább farigcsálni az államháztartási deficit nemzeti össztermékhez viszonyított mértékét. Erre föl Horn a 29-i kormányülésen kivetette a ’96-os költségvetés irányelveiből a „sarokszámokat”, elhalasztva így a deficit mértékéről meghozandó döntést. A kormányfőt nyilván nem a szabad demokrata álláspont aggasztotta, de jól jöhetett a koalíciós partnertől kapott mozgástér. Másnap Bokros és az SZDSZ nyilatkozat-moratóriumban állapodtak meg, és abban, hogy a szabad demokrata költségvető műhely rendszeresen tárgyal a pénzügy műhelyével.

A következő hét közepén, július 5–6-án Horn nyíltan vitába szállott a Nemzetközi Valutaalappal. „A magyar kormány meg akar egyezni az IMF-fel, de nem minden áron” – jelentette ki. A szöveg – merőben szakmailag – hasonlít az SZDSZ-éhez, azzal a fontos különbséggel persze, hogy a szabad demokraták nem egyenest az IMF-nek, hanem csak az azonnali deficitlefaragás gondolatának mentek neki. A nép máris reménykedhet: Horn apukának elege van a népnyúzásból! A média tele lett Hornnal: csütörtökön ő tájékoztatja a sajtót a Bokros-csomag alkotmányosításának mikéntjéről szóló döntés elhalasztásáról; szombaton a rádiónak, vasárnap este és hétfő reggel a tévének ad hosszú interjút. Most ő van a placcon. A többi: bizonytalan.

Könnyen meglehet, hogy a költségvető szabad demokraták jó kompromisszumokat kötnek a Pénzügyminisztériumban. De ki tudja, nem folynak-e ki az államháztartás lyukas vödréből az SZDSZ kilobbyzott reformmilliárdjai? Vagy „fenntartható”, vagy „fedezetlen” a gazdasági növekedés, írja ijedten Békesi László volt pénzügyminiszter a Népszabadság hétvégi számában – s csakugyan: a politikában nem lehet lavírozni a kettő között. Ha egy szép napon elhangzik, hogy nem lesz IMF-megállapodás, akkor másnap már jön is a nagy leeresztés.

Növekedés ide, leeresztés oda, a vártán Horn az úr, nem a pénzügyesek. Csak vigyázzon, hogy ha, mint várható, Bokrostól megszabadul, ne olyat válasszon gazdasági helyettesnek, aki szintén úr akar lenni.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon