A létesítmény célja, hogy a dunakiliti duzzasztóművet helyettesítve szabályozza a régi mederbe jutó vizet, kihasználja annak energiáját, és szükség esetén egy tartalék zsilippel biztosítsa a hajózást. A beruházó vállalat tervei szerint a hajózsilip jövő márciusra, az egész erőmű pedig 1995 végére készül el.
A határidő rövidnek tűnik, de egyszer már láttuk, hogy ez nem akadály. A finanszírozás körül ugyan akadnak gondok, de a kormány beleegyezett abba, hogy a vízlépcsőben érdekelt négy vállalat értékesítse a bősi turbinák által termelt áramot, és ebből fedezzék a további költségeket. Jozef Oblozinskytól, a beruházó vállalat igazgatóhelyettesétől származó információ szerint tavaly az áramértékesítésből kétmilliárd korona bevétel folyt be, az idei év első fele csapadékosabbra sikeredett, így június végén 1,2 milliárdnál tartottak. Az energetikai vállalat így is gyakran fizetésképtelenné válik, de a kormánytól kapott néhány hónapos áthidaló kölcsönökkel egyelőre sikerült elkerülni a botrányt.
Az új magyar kormány által kezdeményezett tapogatózó tárgyalásokkal kapcsolatban Pozsonyban is jól működik ugyan a hírzárlat, de az egyik kulcsszereplő nyilatkozataiból már következtethetünk a szlovák .álláspontra. Julius Binderről van szó, akit 1991 júliusában neveztek ki váratlanul a beruházó vállalat élére, és aki híven teljesítette a rá bízott feladatot, vagyis mindenen keresztülgázolva befejezte a gátépítést. A kivitelezés – az Igor Mucha-féle átalakítások miatt – nem teljesen azonos az eredeti C változattal, de működik, sőt a tározónak köszönhetően ébren tartja a Nagymarost illető reményeket.
Julius Binder továbbra is központi szereplője maradt az ügynek, és mivel a korábbi propaganda következtében a „nemzeti hős” dicsfénye övezi, a kormány, amelynek helyzete egyébként is nehéz, a szeptember végén esedékes választások miatt nem engedheti meg magának, hogy ujjat húzzon vele. Binder bejelentette, hogy Dunakilitivel együtt Nagymarost is követeli, és e véleményéből nyilvánvalóan csak felső nyomásra engedne. A választások után a helyzet akkor változik, ha Pozsonyban kormányon maradnak a szlovák–magyar feszültségoldásban érdekelt erők. Kérdéses még az is, vajon elfogadja-e Julius Binder a Vladimír Meciar által számára felajánlott képviselői helyet. Amennyiben kockáztat és veszít, az akár elmozdítását is nagyban megkönnyíthetné.
Ami a vízmegosztást illeti, Pozsonynak elemi gazdasági érdeke az energia hasznosítása. A tározónak is elengedhetetlenül szüksége van a megfelelő vízhozamra, különben nem tudják tartani a Mucha-féle áramlási paramétereket, felborulna a nehezen őrzött egyensúly, és egy esetleges árhullám kisöpörné a tározóból az algás üledéket, ami a Szentendre alatti kutakat is veszélyeztetné.
A bősi vízlépcső egyelőre nagyobb gondok nélkül működik, olyannyira, hogy még a tározó töltése mellé került szemeti vízmű sem ment tönkre, pedig erről korábban már félhivatalosan lemondtak. Igor Mucha azóta is folyamatosan értékeli a helyzetet, legutóbb például épp a Mosoni-Duna kivezető kapuja előtt töltetett fel körülbelül egyhektárnyi területet, mert másképp nem tudták megakadályozni a víz pangását. A baloldali ágrendszer is jó állapotban van, sőt a feltöltése során bezúdult víz minden várakozáson felül kisöpörte az évek során felgyülemlett iszapot, így itt is megindult a talajvíz utánpótlódása. Mivel megrekedtek a kétoldalú tárgyalások, jelenleg nem téma az ágak újbóli kinyitása, és a felvízcsatornából akár még árvizet is lehet okozni. A legújabb információk szerint az erre felállított szakértői csoport úgy döntött, hogy a szokásos augusztus eleji zöldárra nincs szükség. A bizottságban többféle szakma képviselői is helyet foglalnak, de egyelőre nyilvánosan egyikük sem adott hangot különvéleményének.
Új perspektívákat adnak az ügynek a vízlépcsőben rejtőző üzleti lehetőségek. A beruházó vállalat alkalmazottai és más fővárosi körök felismerték a kínálkozó idegenforgalmi lehetőségeket. Azonban nem várt gondot jelent, hogy időközben a terület nagy része a régi tulajdonosok kezébe került. Az újraszerveződő gazdaközösségek egyelőre bizalmatlanul szemlélik a Pozsonyból érkező ajánlatokat. Viszont a helybéli vállalkozók nem képesek hasonló kaliberű ajánlatok megszervezésére, így könnyen elképzelhető, hogy a most még húzódozó földtulajdonosok előbb-utóbb beadják a derekukat. Ennek súlyos gazdasági és nemzetiségi következményei lehetnek.
A hágai bíróság döntéséig a szlovák fél kezében lesz az összes adu. Ha a hágai döntés semleges lesz, kezdődhet a károk kölcsönös elszámolása, ami újabb évekre tolhatja ki a végső megegyezést. Hogy ilyenkor milyen helyzet áll elő, azt megtanultuk a cseh–szlovák vagyonvita példáján.
(Pozsony)
- Beszélő [6]