[1]
Az 1950-es években a francia kormány elhatározta, hogy az ország déli végein hömpölygő, a Lanoux-tóból eredő Carol-folyót eltéríti, és azon egy vízi erőművet épít. Csakhogy a folyó, elhagyva az ország felségterületét, Spanyolországban folytatta kacskaringós útját. A két ország korábban kötött egy megállapodást, amely biztosította a spanyolok számára a Carol-folyó „természetes folyásának” zavartalanságát. A spanyol kormány erre hivatkozva követelte a franciáktól a terv elhagyását.
A két kormány a nemzetközi jogi viták eldöntésénél gyakorta alkalmazott „arbitrációra”, azaz külön e célra felkért nemzetközi bírói testület döntésére hagyatkozott. A testület a franciák javára döntött. A bíróság az indoklásban kifejtette, hogy két ország megállapodása valamely tárgyról, jelen esetben egy folyóról, ritka kivételektől eltekintve, nem jelenti azt, hogy egyikük a saját felségterületén csak a másik engedélyével kezdhetne bármilyen tevékenységbe. Az említett egyezményből tehát nem következik magától értetődően, hogy a spanyolok megvétózhatják a francia gátépítést. A franciák természet adta helyzetüknél fogva – ők vannak följebb – kezdeményezhetik a folyó hasznosítását mindaddig, amíg kézzelfogható kárt nem okoznak a spanyol félnek. Ilyen kár nem merül fel, ha saját területükön eltérítik ugyan a folyót, de hiánytalanul eljuttatják a spanyolokhoz a megszokott vízmennyiséget. Azt is figyelembe kell venni, hogy milyen jellegű és milyen mértékű kár éri az egyik felet, ha eláll a tervtől, illetve a másik felet, ha a terv megvalósul. Mivel ezt nem lehet egykönnyen tisztázni, célszerű – és ezt a bírák nem győzték hangsúlyozni –, ha a viták nem a tárgyalóteremben, hanem az érintett felek közötti megállapodásokban dőlnek el.
A döntésből következik, hogy a bíróság nemigen tud mit kezdeni hipotetikus, majdan valószínűleg bekövetkező károkkal. Persze, hogy mi a kár, az mindig a kor elfogadott tudásszintjétől is függ. (Ma biztosan többet tud és fogad el a nemzetközi tudományos közvélemény a vízi erőművek környezeti hatásairól, mint 1957-ben.)
Kérdés persze, hogy mit értsünk „kézzelfogható” káron. A Nemzetközi Jogi Bizottság 1988-ban kiadott irányelvei többek között a Lanoux-eset tanulságaira is alapozva igyekeznek támpontot adni a kár értelmezéséhez. Vigyázni kell, nehogy a kárra hivatkozva bármilyen beavatkozást ki lehessen zárni. Tehát bizonyítani kell a kár mértékét és azt is, hogy annak bekövetkezte a kifogásolt tevékenységgel van összefüggésben. A kárnak, hogy megállapíttassék, nem kell szörnyű nagynak lennie, de azért jelentsen érzékelhető elváltozást a perelő ország közegészségügyében, iparában, vagyonában, mezőgazdaságában vagy környezeti viszonyaiban. A mérték figyelembevétele, ahogy arra a Lanoux-tó esetében is rámutattak, döntő fontosságú.
A Lanoux-eset sokban hasonlít a mi kis Bős–Nagymarosunkéra. De sokban különbözik is.
- Beszélő [6]