Föld és munka

Lányi Kamilla [1]

A bent maradt kisebbség

A mezőgazdaságban az utóbbi évek egyik legfontosabb fejleménye, hogy a nagy vállalatformák – az egykori termelőszövetkezetek és állami gazdaságok utódszervezetei – már nem játszanak alapvető szerepet a falusi munkaerő foglalkoztatásában. Ez a szerepük megszűnt, mielőtt az általuk birtokolt földterület lényegesen csökkent volna.

Durva becslés szerint Magyarországon 1991-ben körülbelül két és fél millió ember végzett valamilyen mezőgazdasági munkát. Közülük a legnagyobb és legfontosabb csoport a mezőgazdasági foglalkoztatottaké, amelyet a nem nyugdíjas korú állandó alkalmazottak, a szövetkezeti tagok, az önállók és dolgozó családtagjaik, valamint a részmunkaidősök, a tovább dolgozó nyugdíjasok, napszámosok, idénymunkások alkotnak. Számuk (az ideiglenesen nem dolgozókkal együtt) 1990–1993 között több mint félmillióval csökkent (1. táblázat). Ezen belül a legnagyobb – 377 ezernyi – létszámcsökkenés a nagyüzemek teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottait és a szövetkezeti tagokat érintette.

1. táblázat: Az összes mezőgazdasági foglalkoztatott száma (január 1-jei adat)

Év<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />	Ezer fő
1990	955
1991	835
1992	648
1993	431
fogyás 1990-1993	524

Forrás: KSH, A nemzetgazdaság munkaerőmérlege, 1993. január 1.

Ez a kétharmad résznyi létszámleépülés úgy ment végbe, hogy a korábbi nagyvállalatok által birtokolt termőterület körülbelül 1,1 millió hektárral, vagyis mindössze 19 százalékkal csökkent. A földveszteség majdnem teljes egésze a szövetkezetekre esett, az ő termőföldjük 25 százalékkal zsugorodott 1990 óta, de még így is ugyanannyi föld maradt náluk, mint amennyi 1980-ban volt, amikor még 50 százalékkal több tagot és alkalmazottat foglalkoztattak. Közben a szövetkezetek, akár átalakultak, akár nem, rohamosan leépítették az állattenyésztésüket, és a növénytermesztésben is extenzívebb művelésre tértek át. Némelyik új vállalatban, társaságban alig maradt termelés, ehelyett szolgáltatással és kereskedelemmel próbálkoztak.

A kimaradt többség

A tevékenységi struktúra átalakulása részben megmagyarázza, hogy a vállalatok, társaságok, szövetkezetek sokkal nagyobb arányban bocsátottak el fizikai dolgozókat, mint úgynevezett szellemi foglalkozásúakat. A nagyüzemeknél és utódszervezeteiknél négy év alatt 314 ezerrel csökkent a teljes munkaidőben dolgozó fizikaiak létszáma, ez év tavaszáig már 151 ezerre (más forrás szerint 146 ezerre) apadt.

Végül is tehát a nagyüzemek súlya a mezőgazdasági foglalkoztatásban lényegesen csökkent. Újabb durva becsléssel azt mondhatjuk, hogy 1989 végén a nagyüzemek még majdnem 68 százalékát foglalkoztatták a mezőgazdaság főfoglalkozású fizikai munkaerejének; ezt az arányt ma – feltételezve, hogy az összes potenciális munkavállaló és az önállók száma nem változott – mindössze 18 százalékra tehetjük.

Hová lett és mit csinál a nagyüzemekből és utódvállalataikból kimaradt többség? Ezek az emberek általában falun élnek, és csak valamilyen mezőgazdasági fizikai munkát tudnak végezni. Az iparban és a szolgáltatásban nem termettek számukra új munkahelyek, maradtak tehát a mezőgazdaságban. A különféle statisztikákból ítélve a vállalatok, társaságok, szövetkezetek alig foglalkoztatnak több idénymunkást, mint korábban. Így az onnét kikerülők többsége megrekedt a saját tulajdonú vagy bérelt parcelláján. Ennek híján vagy emellett az egykori agrárproletárokhoz hasonló idénymunkát vagy napszámot vállalhatnak mások magángazdaságában. A városi munkanélküliek egy része is csatlakozott hozzájuk, a belső migráció zöme ugyanis az utóbbi években a községek felé irányult.

Az a kérdés, hogy van-e hol dolgozniuk ezeknek az embereknek. 1993 közepén körülbelül 2 millió hektár, vagyis az összes termőföldnek kevesebb mint egyharmada volt a szó szoros értelmében vett magánkézen (tehát a korábban említett utódvállalkozásokon kívül). Ennek a földterületnek nagyjából a felén kistermelés folyt, a felén vagy majdnem a felén magánvállalkozások gazdálkodtak.

Kié a föld, és ki az, aki megműveli?

Magyarország legújabb kori történetében a termőföld tulajdoni és használati viszonyai rendszerint nagymértékben eltértek egymástól. Majdnem tökéletes egybeesésre csak egy példát tudunk, az 1945-ös földreform és a szövetkezetesítés között eltelt három évet. A korszerű mezőgazdaságról vallott felfogásunk szerint jobb, ha a föld tulajdona és használata csak kevéssé válik el, teljes egybeesésről azonban Nyugat-Európában sincs szó. Az utóbbi öt év rendkívül gyors változásai közepette nemigen lehet összefüggő képet kapni arról, hogy Magyarországon mi ment végbe e tekintetben. A rendszerváltás előtti időből azonban voltak olyan statisztikák, amelyeknek alapján legalább hozzávetőlegesen meg lehetett (volna) becsülni, hogy a folytatni kívánt (vagy ellenzett) birtokpolitika milyen irányú eltolódásokra vezethet.

1989-ben a földek háromnegyedét a szövetkezetek birtokolták vagy használták. A szövetkezetek állami tulajdonú és a tagok tulajdonában lévő földeken, továbbá a tagok által bevitt, de 1967–1989 között megváltott s ezáltal a szövetkezetek úgynevezett osztatlan tulajdonába került földeken gazdálkodtak (2. táblázat). A földmegváltás még 1989-ben is tartott, bár akkor már néhány év óta sokan tiltakoztak ellene, különösen a tanyatulajdonosok. Az állam tulajdonában és használatában megmaradt földeknek körülbelül a 40 százaléka – a szövetkezeteknek átadott állami földekből pedig majdnem az összes – korábban az államnak „fölajánlott” vagy egyszerűen elkonfiskált kistulajdonosi föld volt.

2. táblázat: A szövetkezetek rendelkezésében lévő földek tulajdonjogi megoszlása 1968, 1989 (1000 ha)

	Állami tulajdon	Szövetkezeti tulajdon	Tagok tulajdona	Összesen
1968	1521	5	3955	5481
1989	216	3471	1992	5679

Forrás: KSH, A föld tulajdoni és használati viszonyai Magyarországon (1949–1989), Budapest, 1990


A teljes kollektivizálás után pár évvel, 1968-ban a termelőszövetkezethez tartozó termőföldnek csak 1 százaléka, 5 ezer hektár volt a szövetkezet saját (osztatlan) tulajdonában. Ehhez képest a tulajdoni és használati viszonyok a következő két évtizedben valamelyest közeledtek egymáshoz, bár az állami gazdaságok ebben az időszakban is adtak át földeket a szövetkezeteknek. A rendszerváltás idején a szövetkezetek rendelkezésében lévő mezőgazdasági művelésre alkalmas föld durván a következőképpen oszlott meg: tagok nevesíthető tulajdona: 2 millió hektár, tagoktól megváltott föld: 2 millió hektár, államtól kapott termőföld: 1,5 millió hektár.

Az állami gazdaságok földjének egy kisebb részén, a szövetkezeti földeknek egy nagyobb részén illetményföld, háztáji gazdaság, részes művelés és földbérlet címén magánszemélyek gazdálkodtak, vagyis ők voltak a föld használói. Ezek közül a jogcímek közül a részes művelésre vonatkozóan nincs elégséges adat, ez a gazdálkodási forma a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején tetőzött, majd 1990-ig körülbelül 350 ezer hektárra csökkent. Az egyéb kistermelés 1982-ben érte el a minimumát 849 ezer hektárral, 1990-re 1137 ezer hektárra nőtt. Az 1991. évi kisüzemi felmérés szerint a kistermelésbe bevont 1314 ezer hektár termőföldből 640 ezer hektár volt a kistermelők saját tulajdonában.

A szövetkezetesítés óta a kistermelés jogcímei sokkal erőteljesebben változtak, mint a kistermelésre fordítható összes földterület. Utóbbi az 1961. évi 1417 ezer hektárról 1982-ig 991 ezerre csökkent, majd gyors ütemben megint nőtt (3. táblázat). A 80-as években leginkább – ez sokakat meglephet – a háztáji gazdaságok területe csökkent; ehelyett bérelni lehetett a szövetkezeti földekből. A kisegítő gazdaságok ekkor már magángazdaságnak számítottak, és, mint a 3. táblázat is mutatja, 1990-ben jelentős területeket vásároltak a termelőszövetkezetektől.

3. táblázat: A kistermelői földterület használatának változása jogcímek szerint (1000 ha)

	1968	1976	1982	1989          1990
Illetményföld	73	43	40	45             44
Állami gazdaság	34	28	29	33             31
Egyéb	39	15	11	12             13
Háztáji	813	661	466	350           199
Mgtsz	744	536	387	321           199
Egyéb	70	125	79	29             –
Bérlet	–	–	39	232            349
Kisegítő gazd.	254	307	342	377            550
Egyéni	216	197	104	112            147
Mindösszesen	1357	1208	991	1117          1289

Forrás: lásd az előző táblázatot

Az első robusztus jelek

1992-re nem következett be lényeges változás az addigi földtulajdoni és földhasználati viszonyokban és a vállalati struktúrában sem. Az átalakulások és a privatizáció első robusztus jelei 1993-ban érzékelhetők, amikor a magántermelők részesedése (a belterületi kerteket nem számítva) majdnem 30 százalékra nőtt az összes földterületen belül. A kárpótlási törvények alapján tartott földárverések még csak ekkor kezdődtek. Ez év májusáig mintegy 1,5 millió hektár lett a kárpótoltaké (4. táblázat). Ez a magántulajdonban lévő termőföld nagymértékű növekedését jelzi. A 1,5 millió hektár azonban nem adható hozzá minden további nélkül ahhoz az 1,6 millióhoz, amelyet az egy évvel korábbi adatok szerint a vállalkozók és a kistermelők műveltek meg: nem tudni ugyanis, hogy az utóbbi területből mennyi volt a kárpótlási igény alapján vagy más megfontolásból létesített ideiglenes haszonbérlet.

4. táblázat: Az 1994. április 10-ig megtartott földárverések eredménye

Elárverezett termőföld aranykorona-értéke, millió	Árverésen földhöz jutott személyek számaa, ezer	Elárverezett föld területe, 1000 hektárb
31,5	421,7	1575,0

a) 671 ezer aranykorona-értékű erdő új tulajdonosait is tartalmazza; a termőföldhöz jutott személyek száma 360-380 ezer lehet
b) Becslés, 20 aranykorona / hektár értékkel számolva. Békés és Csongrád megye nagy értékű földjeiből majdnem 6 millió aranykoronányit árvereztek el
Forrás: Figyelő Info, 1994. május 19-i szám alapján.



Nem tudni pontosan azt sem, hogy mennyivel gyarapodott a földtulajdonosok (magánföldhasználók) száma. Az 1991. évi 1,4 millió kisgazdaságnak (törpegazdaságnak) csak 10 százaléka volt 1 hektárosnál nagyobb. Az elárverezett másfél millió hektár nagyobb része olyan családok tulajdonába kerül, amelyeknek tagjai valamilyen formában, bár nem feltétlenül ugyanabban a helységben, már foglalkoztak mezőgazdasági termeléssel. Ugyanez igaz a termelőszövetkezeti vagyonrészt igénylő úgynevezett „külsőkre” (azaz a nem helybéli és nem szövetkezeti tag részarány-tulajdonosokra) is. Ha valaki korábban elment a szövetkezetből, majd néhány év múlva visszatért a mezőgazdaságba, rendszerint más faluban telepedett le. De akár helyben, akár távol lakókról van szó, az elenyésző méretű gazdaságok száma most mindkettejük körében bizonyára csökken, a szabályszerű törpegazdaságoké és kisgazdaságoké bizonyára nő.

A sajtó és a rádió többször beszámolt arról, hogy a volt termelőszövetkezeti tagok, alkalmazottak kárpótlási földjeiket tömegesen kívánják bérbe adni a nagyüzemeknek. Az ellenkező irányú bérleti viszonyokról sokkal kevesebb a híradás, pedig vannak vállalatok (kft.-k), amelyek felszámolt vagy felszámolandó szövetkezetek földjének bérbe adásával foglalkoznak. A néhány ezer életképesnek tekinthető kis- és középbirtok eddig jórészt bérelt vagy az eredeti kárpótoltaktól átvett földön keletkezett.

• Belföld [7]