Beszélő: Kis János szerint – tekintettel a koalíció kétharmados többségére – kívánatos, hogy az alkotmányozásnál, fontos kétharmados törvényeknél a kétharmadon túlnyúló támogatottsága legyen a törvényjavaslatnak. Az ellenzék kivonulása után van-e még esély arra, hogy az alkotmányozásnál ez megvalósul?
Hack Péter: Nem tartom kizártnak. Az ellenzéket az a félelem vezeti, hogy a koalíció a saját politikai érdekeinek megfelelően változtatja meg az alkotmányt. Ebből a szempontból az önkormányzati vitát, az alkotmánymódosítást, a választási törvény módosítását nagyon szerencsétlennek tartottam, mert megerősíti, illetve jogossá teszi az ellenzék félelmeit. Eddig a törvénycsomagig az ellenzék félelme érthető volt, de nem volt indokolt, mostantól érthető is és indokolt is.
Kis János gondolatához kapcsolódva szerintem most még inkább fontos azt kimondani, hogy nem érdemes új alkotmányt csinálni ellenzéki egyetértés nélkül. De azt is ki kellene mondanom, hogy az alkotmányt módosítani sem szabad ellenzéki egyetértés nélkül, és egyáltalán, alkotmányozási moratóriumot kellene bevezetni az új alkotmányig.
Kinek hasznos az önkormányzati választási törvény most elfogadott átalakítása?
Azok, akik elleneztük a módosítást a frakción belül, azt mondtuk, hogy nem hasznos az SZDSZ-nek. (Bár hozzá kell tennem, a javaslattal szembeni ellenérvek középpontjában nem a „hasznosság” vagy annak hiánya állt.) Akik támogatták, azt mondták, hogy hasznos. Most már soha nem fogjuk tudni kideríteni, hogy mi lett volna akkor, ha nem e szerint a rendszer szerint választunk. Mégis az új törvény bizonyos elemeiről egyértelműen kimutatható, hogy az MSZP-nek hasznosak. Ilyen például az ajánlási küszöb felemelése és az ajánlásgyűjtési idő lerövidítése. Ez annak a pártnak kedvez, amelyik a legnagyobb szervezettséggel rendelkezik. Két hét alatt jelentős számú aláírást kell összegyűjteni, ez az MSZP-nek nem fog különösebb gondot okozni, az SZDSZ-nek és az MDF-nek már esetleg igen, a kisgazdáknak és a KDNP-nek még inkább, a Fidesznek pedig nagyon komoly gondokat fog okozni.
Az egy forduló eléggé nyilvánvalóan az ellenzéki pártoknak kedvezőtlen. A kompenzációs lista viszont az MSZP-nek, hiszen hiába győz akár minden egyéni jelöltje, a képviselőtestületben csak a helyek 60%-át kaphatja meg.
Az egy forduló kikényszeríti a választás előtti koalíciókötést.
Ha nem jön létre előzetes koalíció, ez az MSZP-t kivéve mindenkinek hátrányos, hiszen a jelen pillanatban az MSZP számíthat a legtöbb szavazatra. Az alacsony részvétel ugyancsak az MSZP-nek kedvez, mert a szavazóbázisa tudatosabb, mint a többi párté. Így megeshet, hogy az MSZP a polgármesteri helyek nagy többségét elviszi. A kompenzációs lista valamifajta arányossági elemet hoz be a rendszerbe, de csak a helyek 40%-ának a vonatkozásában. Ezt próbálta módosítani az utolsó pillanatban Suchmann Tamás azzal a – végül elutasított – javaslatával, hogy a kompenzációs listáról a győztes is kaphasson mandátumot. Sokan – így Arató András, a magyar származású amerikai politológus és vele magam is – azért bíráltuk választási rendszerünket, mert nem arányos. Egy konferencián Halmai Gábor vetette fel, hogy esetleg tévedésből lett ilyen: 1989-ben a tárgyalások résztvevői a német modellt akarták követni, de nem az sikerült. Én el tudom képzelni, hogy a mi rendszerünk szándékosan tért el a némettől, hogy a nyertes pártot erősebb helyzetbe hozza, mint amilyen helyzetben a társadalomban van. Így megnőtt a kormány stabilitása, 1989–90-ben ez indokolt volt, akkor inkább kellett tartani az elaprózottságtól, mint a túlzott hatalomkoncentrációtól. Most a koalíciós megállapodásban az áll, hogy tegyük arányosabbá a választási rendszert. Méghozzá olyan módon, hogy minden párt az elnyert szavazatok arányának megfelelően egészíthetné ki a mandátumai számát. Ez a német rendszer, amelyhez hozzátartozik, hogy a parlament összlétszáma választásról választásra módosul. Most ahelyett, hogy bevezettük volna ezt, behoztunk egy olyat, amely eltér az országgyűlési választások jelenlegi rendszerétől, de attól is, amilyenre szerintem az országgyűlési választásoknál át kellene állni. Ezért a mostani módosítást különösen szerencsétlennek tartom. De túl ezen, az én felfogásomtól nagyon idegen, és több alkalommal ezért szólaltam fel ellene, hogy egy aktuális politikai helyzethez igazítsuk a választási szabályokat. A választási szabályok persze ’89-ben is egy aktuális politikai helyzetre készültek, tehát amikor most a Kónyáék úgy állítják be, hogy a ’89-es megállapodás, szemben a mostanival, elvszerű megállapodás volt, akkor félrevezetik a közvéleményt, vagy magukat is becsapják, hiszen két fordulóra az akkori ellenzéknek, az Ellenzéki Kerekasztalnak volt szüksége, hogy össze tudjon fogni az MSZMP jelöltjeivel szemben. Erre utóbb nem került sor, vagy nem volt rá szükség, mert az MSZP sokkal gyengébben szerepelt, mint ’89 nyarán sejteni lehetett. A választási rendszer bizonyos értelemben mindig politikai érdekeket jelenít meg, de éppen ezért nem lenne szabad a választások előtt rövid idővel megváltoztatni, mert akkor nagyon közvetlenül az aktuális politikai érdekek alakítják a választás szabályait.
Ezek az ellenvetések akár a nemmel való szavazást is indokolhatták volna.
Az utolsó pillanatig vitatkoztam a frakción belül, és elmondtam az ellenérveimet. De a demokrácia szabálya az, hogy egyszer le kell zárni a vitát. A többség döntése nemcsak akkor kötelez, ha egyetértek vele. Ha a frakcióhoz tartozom, akkor a frakcióval együtt szavazok.
Visszatérve a kiinduló kérdéshez: nem bizonyult-e máris illúziónak, hogy a koalíció az ellenzék egyetértését megszerezve próbál nagyobb legitimációt biztosítani a sarkalatos törvényeknek? Hiszen az ellenzéki pártoknak – miután nincs kompromisszumkényszer, mint az előző parlament idején volt – mi érdekük fűződnék ahhoz, hogy osztozzanak a felelősségben?
Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy én nem osztom azt a nézetet, hogy kivétel nélkül minden kétharmados törvénynél teljes konszenzusra kell törekedni. Csak azt mondom, hogy az alkotmányozáshoz nem elég a koalíció, tehát lehetőség szerint mindenkit, de ha ez nem megy, akkor az ellenzéknek legalább egy részét be kell vonni. Hiszen az ellenzék, bár most együtt lépett fel, közjogi felfogás tekintetében lényegesen eltérő nézeteket valló pártokból áll. Ha pedig az ellenzék egyetértését mégsem lehet megszerezni, akkor a törvény legitimációját más módon kell biztosítani: az előterjesztés jogi minőségével, az eljárás támadhatatlanságával. Hozzáteszem: az alkotmány átfogó reformját azért is szükségesnek tartanám, mert az alkotmányban kellene meghatározni a közjogi rendszer alappilléreit, utána pedig a kétharmados törvények körét jelentősen szűkíteni lehetne, vagy akár meg is szüntethetnénk őket.
- Belföld [6]