Az ember nem tehet meg mindent, amit megtehet, következésképpen megteheti azt is, amit nem tehet meg. És ez a kormányra, a koalícióra, a szabad demokratákra és a szocialistákra is igaz. A cselekvő minőségét jelzi, hogy mennyire teszi, amit tehet és nem tehet. Amit tehet, mert van hozzá ereje, de nem tehet, mert nincs hozzá joga. Amit tehet, mert van hozzá joga, de nem tehet, mert másképp állapodott meg. Amit megtehet, mert nem állapodott meg másképp, de nem tehet, mert nem fair.
Ha a cselekvő a kormány, akkor az ő minősége a demokrácia minősége. És sokszorosan az ott, ahol a politikai fairness nem történelmileg adott viszonyítási lehetőség, hanem most alakul, már amennyire alakul, és az alakulására ható tényezők közül az egyik legfontosabb a kormányzási gyakorlat.
A koalíciós megállapodást föl lehet rúgni erővel és joggal, mert nem jogszabály. A koalíciós megállapodást lehet úgy értelmezni, bár igen nehéz, hogy az Ifjúsági Koordinációs Tanács megalakításához nem kell koalíciós egyetértés, mert a miniszterelnök által vezetett, majd’ féltucat minisztert magába foglaló, a szabad demokraták minden tiltakozása ellenére címzetes államtitkár által üzemeltetett és a kultuszminiszter ellenlábasainak kedvéért létrehozott tanács nem döntéshozó szerv. Nem érinti az ifjúságpolitikára vonatkozó költségvetési előirányzatok felhasználását, nem változtatja meg azt a döntést, amely az ifjúságpolitikát a kormányon belül tárcaközi szintről a kultuszminisztériumhoz rendelte stb. A koalíciós megállapodás értelmezése körüli vitát soha semmilyen bíróság nem fogja eldönteni, hiába is döntené. A szocialisták a vasárnapi kormányülésen mindenképpen lehettek abban a (hamis vagy nem hamis) tudatban, hogy az ő értelmezésük formailag helytálló, de semmiképp sem lehettek abban a tudatban, hogy érdemileg is az. A szocialista kormánytagok minden bizonnyal tudtak arról, hogy a kormány ifjúságpolitikáját lényegileg meghatározó testületet hoztak létre, és ennek operatív irányítását a miniszterelnöki hivatalba ültetett ifjúsági címzetes által kivették annak a minisztériumnak a kezéből, amelybe az ifjúságpolitikai feladatokat koalíciós egyetértéssel telepítették.
A koalíciós megállapodás megsértésének akkora a jelentősége, mint a koalíciós megállapodásnak magának, függetlenül attól, hogy milyen súlyú ügyben sértették meg. Ha viszonylag csekélyebb jelentőségű ügyben, az is elég ok lehet a koalíció felbontására, ha a megállapodás megsértése olyan egyértelmű, hogy a továbbiakban nem lehet bízni a megállapodás erejében. Ebben az esetben a megállapodás megsértése, ha nem is könnyen, de vitatható, úgyhogy a szabad demokraták még számíthatnak arra, hogy a szocialisták továbbra is komolyan fogják venni a megállapodás betűit a lehető legszűkebb értelmezés szerint. A következmények levonásában egyelőre meg lehet állni ott, hogy nem érdemes számítani a kormányon belüli szocialista többség fair magatartására, ezért a koalíciós együttműködésben a hűvös távolságtartás viselkedési normáit kell követni, és föl kell adni azt az ambíciót, hogy a szocialista–szabad demokrata kormány gyakorlata példaadóan hat majd a demokratikus szokásjogok kialakítására. A szabad demokraták kénytelenek lesznek egymagukban példaadóként hatni, ha tudnak, mert úgy látszik, hogy ehhez most már nincsenek partnerek a kormánykoalícióban.
- Néző-pont [6]