A Magyar Hírlap azon a napon rukkolt ki a cikkeddel, amikor megjelent az agrobankos vezérek letartóztatásának híre. A látszat tehát „ellened” szólt.
Ha kiszimatoltam volna, hogy a rendőrség akcióra készül az Agrobank ellen, és az anyagot megszerzem, az is komoly teljesítmény lenne. A lapok rendőrségi tudósítói nap mint nap ott lógnak a rendőrtisztek nyakán, hogy információkhoz jussanak. Én is tettem kísérletet, nem sikerült.
Az újságírók a tények ismerete nélkül kezdenek el politikai kombinációkat gyártani: ez egy koncepciós politikai ügy, ennek megfelelően én a legjobb esetben is öntudatlan eszköz voltam, rosszabb esetben pedig vagy kiszolgáltam a politikai szándékot, vagy megvásároltak.
Ezek a bankemberek – élükön Kunos Péterrel – nagyon népszerűek a szerkesztőségekben. És jó dolog a korrupció elleni küzdelem, de csak addig, amíg nem a jóismerőseinkről van szó. Az én cikkem is azért zavaró, mert amit leírtam, azt nem lehet meg nem történtté tenni. A sajtóban most valóságos kampány folyik Kunosék mellett.
Hogyan jutottál a téma nyomára?
Július végén megkeresett az Agrobank volt munkatársa, egy régi ismerősöm, azzal, hogy egy másik munkatárs feljelentést tett az Állami Bankfelügyeletnél a bank gyanús ügyleteiről. Erre a Bankfelügyelet hónapok óta nem válaszol. Viszont az Agrobank vezetői tudomást szereztek a dologról. Később átadta nekem a Bankfelügyelethez küldött beadvány másolatát. Készítettem egy interjút a bejelentővel. Lassacskán kiderült, hogy az Agrobank ügyleteivel szemben nagyon sok bankszakembernek vannak fenntartásai. Emiatt sokan ott is hagyták a bankot, de a jelenlegi alkalmazottak közül is sokan viszolyognak. Közülük néhányan hajlandóak voltak beszélni. Kézről kézre adtak. Dokumentumokat is kaptam tőlük.
Vajon miért akartak beszélni?
Olyan dolgokra vették rá őket, amiknek a törvényes voltában nem voltak biztosak. És féltek, hogy majd ők viszik el a balhét, mert az ő aláírásuk szerepel a dokumentumokon.
Hogyan tároltad az információkat? Kazetták, jegyzetek?
Senki nem beszélt magnóra. Háttér-információkat adtak név nélkül. Igyekeztem más informátorokkal ellenőriztetni minden információt. A cikkben főként ezek szerepeltek. Volt néhány apróság, amit nem kellett volna beletenni, mert nem volt kellően kontrollálva. Ezekhez érkezett is helyreigazítás, de a leírtak lényegét senki sem cáfolta.
Miért pont aznap jelent meg a cikk, mikor Kunos Péterék őrizetbevételét hírül adták?
Mielőtt erre rátérnénk, tisztázzuk, hogy hogy jön a képbe a rendőrség. Én több informátorommal viszonylag rendszeresen találkoztam. Szeptember közepén kiderült, hogy a rendőrség megkereste őket, mert nyomoz az ügyben. A többség örült ennek a fejleménynek. Tudni vélték, hogy a rendőrség komoly lépésekre készül. Így én már a letartóztatás előtt biztosra vettem, hogy a rendőrség őrizetbe fogja venni ezeket az embereket. A rendőrség az informátoroktól azt is tudta, hogy egy újságíró is nyomoz az ügyben, és félt, hogy egy esetleg megjelenő cikk hatására „elrepülnek a madarak". Közvetve eljutott hozzám a kérés, hogy ne hozzam nyilvánosságra az információkat, vagy ha igen, előtte egyeztessek velük. De még nem állt úgy össze az anyag, hogy ez a veszély fenyegetett volna. Közben a Fekete Dobozzal megállapodtunk, hogy próbálunk egy alapos dokumentumfilmet is csinálni a dologról. Gondoltam, ehhez jól jön, ha filmezni tudjuk az őrizetbevételt. Felhívtam Tonhausert, és megkérdeztem, lehetséges-e ez. Azt mondta, ő nem adhat erre engedélyt, forduljak a Pintérhez. Ezt nem akartam.
Utóbb kiderült, hogy ekkor már az agrobankosok le voltak tartóztatva. Egyik informátorom délután kettő és három között értesített arról, hogy Kunost és Kovácsot őrizetbe vették. Gyorsan felhívtam a Magyar Hírlaptot a Dobozból, éppen velük dolgoztam. A dobozosok tanúsíthatják, hogy én Vincze Mátyás főszerkesztőt kerestem, mert fogalmam sem volt arról, hogy külföldön van, de csak Kocsi Ilonát tudták adni. Mondta, hogy azonnal menjek be a szerkesztőségbe az anyagaimmal. Bementünk Bánki András főszerkesztő-helyettes irodájába, kiterítettem a jegyzeteimet, dokumentumaimat, bejött Vincze titkárnője, és fél öt körül elkezdtem diktálni. Kocsi Ilonával átnéztük, 7 órára tördelve volt a cikk.
Ezt követően a Fekete Doboz megegyezett A Héttel, hogy ők csinálják az erről szóló anyagot. Interjúkat vettünk fel az informátoraimmal, akik nevükkel és arcukkal vállalták a dolgot, de kikötötték: ha Kunosékat szabadlábra helyezik, nem mehet le a felvétel. Nem is ment le. Margittai a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkozott nekünk. Néhány nappal később megjelent a Magyar Hírlapban Bodor Pál cikke a lap szerkesztőségi munkatársak számára fenntartott helyén. Az volt a benyomásom, hogy tulajdonképpen a szerkesztőség határolja el magát tőlem. Ráadásul ez lett az alapja azoknak a feltételezéseknek, hogy egy politikai játszma részeként tulajdonképpen rendőrségi közlemény jelent meg a lapban. Én ebben közreműködtem, tehát méltó vagyok a szakma megvetésére. Szerettem volna válaszolni, írtam is egy szöveget, de hosszas viták után végül is nem jelent meg, mert nem fogadtam el a változtatásaikat. Végül Kocsi Ilona írt a védelmemben egy nagyon tisztességes cikket. Én mégis szerettem volna közölni a saját válaszomat. Annál is inkább, mert közben jött a HVG cikke. Felhívtam Lipovecz Ivánt, hogy mivel tudják bizonyítani az állításukat. Egyrészt Bodor cikkére hivatkozott, másrészt a rendőrségi információk és az én cikkem közötti hasonlóságokra.
A Bodor Pálnak szóló válaszom ügyében felhívtam a 168 órában Gádor Ivánt, mert vele korábban jó viszonyban voltam. A segítségét kértem. Elmondta a maga politikai kombinációját, s közölte, hogy engem rendőrnek tartanak: Bartus tizedes.
- Belföld [6]