Skip to main content

A tényfeltáró újságírás leckéje

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Magyar Hírlap azon a napon rukkolt ki a cikkeddel, amikor megjelent az agrobankos vezérek letartóztatásának híre. A látszat tehát „ellened” szólt.

Ha kiszimatoltam volna, hogy a rendőrség akcióra készül az Agrobank ellen, és az anyagot megszerzem, az is komoly teljesítmény lenne. A lapok rendőrségi tudósítói nap mint nap ott lógnak a rendőrtisztek nyakán, hogy információkhoz jussanak. Én is tettem kísérletet, nem sikerült.

Az újságírók a tények ismerete nélkül kezdenek el politikai kombinációkat gyártani: ez egy koncepciós politikai ügy, ennek megfelelően én a legjobb esetben is öntudatlan eszköz voltam, rosszabb esetben pedig vagy kiszolgáltam a politikai szándékot, vagy megvásároltak.

Ezek a bankemberek – élükön Kunos Péterrel – nagyon népszerűek a szerkesztőségekben. És jó dolog a korrupció elleni küzdelem, de csak addig, amíg nem a jóismerőseinkről van szó. Az én cikkem is azért zavaró, mert amit leírtam, azt nem lehet meg nem történtté tenni. A sajtóban most valóságos kampány folyik Kunosék mellett.

Hogyan jutottál a téma nyomára?

Július végén megkeresett az Agrobank volt munkatársa, egy régi ismerősöm, azzal, hogy egy másik munkatárs feljelentést tett az Állami Bankfelügyeletnél a bank gyanús ügyleteiről. Erre a Bankfelügyelet hónapok óta nem válaszol. Viszont az Agrobank vezetői tudomást szereztek a dologról. Később átadta nekem a Bankfelügyelethez küldött beadvány másolatát. Készítettem egy interjút a bejelentővel. Lassacskán kiderült, hogy az Agrobank ügyleteivel szemben nagyon sok bankszakembernek vannak fenntartásai. Emiatt sokan ott is hagyták a bankot, de a jelenlegi alkalmazottak közül is sokan viszolyognak. Közülük néhányan hajlandóak voltak beszélni. Kézről kézre adtak. Dokumentumokat is kaptam tőlük.

Vajon miért akartak beszélni?

Olyan dolgokra vették rá őket, amiknek a törvényes voltában nem voltak biztosak. És féltek, hogy majd ők viszik el a balhét, mert az ő aláírásuk szerepel a dokumentumokon.

Hogyan tároltad az információkat? Kazetták, jegyzetek?

Senki nem beszélt magnóra. Háttér-információkat adtak név nélkül. Igyekeztem más informátorokkal ellenőriztetni minden információt. A cikkben főként ezek szerepeltek. Volt néhány apróság, amit nem kellett volna beletenni, mert nem volt kellően kontrollálva. Ezekhez érkezett is helyreigazítás, de a leírtak lényegét senki sem cáfolta.

Miért pont aznap jelent meg a cikk, mikor Kunos Péterék őrizetbevételét hírül adták?

Mielőtt erre rátérnénk, tisztázzuk, hogy hogy jön a képbe a rendőrség. Én több informátorommal viszonylag rendszeresen találkoztam. Szeptember közepén kiderült, hogy a rendőrség megkereste őket, mert nyomoz az ügyben. A többség örült ennek a fejleménynek. Tudni vélték, hogy a rendőrség komoly lépésekre készül. Így én már a letartóztatás előtt biztosra vettem, hogy a rendőrség őrizetbe fogja venni ezeket az embereket. A rendőrség az informátoroktól azt is tudta, hogy egy újságíró is nyomoz az ügyben, és félt, hogy egy esetleg megjelenő cikk hatására „elrepülnek a madarak". Közvetve eljutott hozzám a kérés, hogy ne hozzam nyilvánosságra az információkat, vagy ha igen, előtte egyeztessek velük. De még nem állt úgy össze az anyag, hogy ez a veszély fenyegetett volna. Közben a Fekete Dobozzal megállapodtunk, hogy próbálunk egy alapos dokumentumfilmet is csinálni a dologról. Gondoltam, ehhez jól jön, ha filmezni tudjuk az őrizetbevételt. Felhívtam Tonhausert, és megkérdeztem, lehetséges-e ez. Azt mondta, ő nem adhat erre engedélyt, forduljak a Pintérhez. Ezt nem akartam.

Utóbb kiderült, hogy ekkor már az agrobankosok le voltak tartóztatva. Egyik informátorom délután kettő és három között értesített arról, hogy Kunost és Kovácsot őrizetbe vették. Gyorsan felhívtam a Magyar Hírlaptot a Dobozból, éppen velük dolgoztam. A dobozosok tanúsíthatják, hogy én Vincze Mátyás főszerkesztőt kerestem, mert fogalmam sem volt arról, hogy külföldön van, de csak Kocsi Ilonát tudták adni. Mondta, hogy azonnal menjek be a szerkesztőségbe az anyagaimmal. Bementünk Bánki András főszerkesztő-helyettes irodájába, kiterítettem a jegyzeteimet, dokumentumaimat, bejött Vincze titkárnője, és fél öt körül elkezdtem diktálni. Kocsi Ilonával átnéztük, 7 órára tördelve volt a cikk.

Ezt követően a Fekete Doboz megegyezett A Héttel, hogy ők csinálják az erről szóló anyagot. Interjúkat vettünk fel az informátoraimmal, akik nevükkel és arcukkal vállalták a dolgot, de kikötötték: ha Kunosékat szabadlábra helyezik, nem mehet le a felvétel. Nem is ment le. Margittai a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkozott nekünk. Néhány nappal később megjelent a Magyar Hírlapban Bodor Pál cikke a lap szerkesztőségi munkatársak számára fenntartott helyén. Az volt a benyomásom, hogy tulajdonképpen a szerkesztőség határolja el magát tőlem. Ráadásul ez lett az alapja azoknak a feltételezéseknek, hogy egy politikai játszma részeként tulajdonképpen rendőrségi közlemény jelent meg a lapban. Én ebben közreműködtem, tehát méltó vagyok a szakma megvetésére. Szerettem volna válaszolni, írtam is egy szöveget, de hosszas viták után végül is nem jelent meg, mert nem fogadtam el a változtatásaikat. Végül Kocsi Ilona írt a védelmemben egy nagyon tisztességes cikket. Én mégis szerettem volna közölni a saját válaszomat. Annál is inkább, mert közben jött a HVG cikke. Felhívtam Lipovecz Ivánt, hogy mivel tudják bizonyítani az állításukat. Egyrészt Bodor cikkére hivatkozott, másrészt a rendőrségi információk és az én cikkem közötti hasonlóságokra.

A Bodor Pálnak szóló válaszom ügyében felhívtam a 168 órában Gádor Ivánt, mert vele korábban jó viszonyban voltam. A segítségét kértem. Elmondta a maga politikai kombinációját, s közölte, hogy engem rendőrnek tartanak: Bartus tizedes.






























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon