Jegyzetelő társadalom
Furcsa társaság ad jelt magáról időnként e bűnös városban, Budapesten. Nézeteikről nem lehet sokat tudni. Az biztos, hogy – mint egy tudósításban láthattuk – nagy derültséget vált ki soraikban, ha csőcselékként szólítják meg őket. E meglepő ízlést nem lehet kifogásolni, különösen ha figyelembe vesszük, milyen nemes célokat tűztek maguk elé. Elszántan munkálkodnak a sajtó tisztaságának megőrzésén. A nemzeti tájékoztatási körletrend biztosítása valóban komoly feladat. Boldog emlékezetű Arató szakaszvezető ilyenkor fókáért, seprűért ugrasztotta az embereket. E csoportosulás példaképei inkább tollat és fénymásolót javasolnak: figyelőszolgálatot kell szervezni, mindent rögzíteni, dokumentálni kell, amit csak lehet, fel kell jegyezni!
Nem akármilyen vállalkozás ez. Érdemes észrevenni az elképzelés mögött megbúvó utópiát: a jegyzetelő társadalom képét. Ebben az eszményi világban az emberek szeretettel fordulnak egymás felé, szinte isszák egymást szavait, semmi sem marad nyomtalanul. Az elkészült feljegyzéseket továbbadják, s a jelentések körforgalma példaszerű egységbe foglalja majd a társadalmat. Ez a világ még messze van, de az élharcosok elszántan dolgoznak. Akkor értékelhetjük csak igazán buzgalmukat, ha tudjuk: csupa olyasmit rögzítenek, ami sérti őket érzelmeikben. Forradalmi aszkézisre van szükségük, hiszen főként olyasmire kíváncsiak, ami bántja őket. Lehetnek rossz napjaik is, amikor semmi nemzetgyalázót nem olvasnak. Mily fájdalmat okozhat ez egy tisztasági felelősnek!
Nehéz munkájukhoz kíván rejtvényünk segítséget nyújtani XVIII. századi feljegyzések közreadásával. Igaz, ezek a dokumentátorok még titkos eseményeket rögzítettek, s nem nyilvános közleményeket súgtak be, szakmai előzményként mégsem lehetnek érdektelenek. Az idézett jelentések szerzőjének neve ismert: G. B. Manuzzi. Megoldásként nem is rá vagyunk kíváncsiak, hanem annak a személynek a nevére, akiről a jelentések szólnak. Róla annyit érdemes még tudni, hogy egy idő után nem csupán szereplője lett a jelentéseknek, hanem szerzője is. Tőle származnak az alábbi sorok: „Nagy szerencsétlenségemben segélyért könyörgök most a Felséges fejedelemtől, nem mintha megérdemelném azáltal, hogy hasznos dolgokat fedeztem fel, hiszen felfedezéseim hasznosságát csupán a Felséges Fejedelem ítélheti meg…” Bizony, nehéz a feljegyzéskészítők, dolga. Ez utóbbi irat hátoldalára például az inkvizítorok titkára a következőket írta: „Jobb és megbízhatóbb híreket kérünk.”
Mintafeljelentés
„Sikerült megállapítanom, hogy C. egy Zanetta vagy másképp La Buranella nevű színésznő fia. Apja szintén színész volt és Gaetanónak hívták; korán meghalt, a fent említett C. pedig édesanyja gondjaira maradt, papi pályára ment, de később elhagyta az egyházi ruhát. Azt mondják róla, nagy irodalmi műveltsége van, de intrikus természet. Azt hallom, C. szélhámos, hazugságaival és rendkívül bonyolult meséivel megszédíti az embereket, és hol ennek, hol annak a költségén él. (…)
Don G. Batta Zini, C. barátja elmondta nekem, hogy C., ki jól ismeri a kártyázással foglalkozó nemes patrícius urakat, azt tanácsolta neki, jobb lesz, ha nem ül le azokkal kártyázni, mert könnyen azzal vádolhatják meg, hogy hamisan játszik. C., mondja Zini, jó barátságban van Zorzi nemes úral és a nemes Memo fivérekkel, mert mindannyian ugyanannak a filozófiai irányzatnak hívei; megkértem, magyarázza meg nekem, miből áll ez a filozófiai irány, mire azt mondta: »Mindnyájan epikureusok!« Zini csak nehezen mondta el mindezt nekem, mert úgy érezte, C.-vel való barátsága hallgatásra kötelezi. (…)
C. Epikurosz tanítványának vallja magát, és fecsegésével az embereket erkölcstelen életre buzdítja és arra, hogy szabadon élvezzék a gyönyörök minden fajtáját. Csodálatos, hogy eddig még semmi baja sem történt, pedig a nemes patríciusok előtt olyan tanokat hirdet, amelyek nyílt ellenkezésben állnak egyházunk szép tanaival, s ha valamelyik patrícius elárulná, C. bizonyára nyakát törné. Tudván ezeket, rávettem C.-t, hogy velem is beszéljen hasonló dolgokról. (…)
C. nyíltan dicsekszik azzal, hogy hamisan kártyázik; továbbá, hogy azért olyan okos, mert nem hisz el egy szót sem a vallás tanításaiból; minden cselfogáshoz ért, amellyel az emberek bizalmába férkőzhet, és azokat orruknál fogva vezetheti; a múltban, azt mondja, többször forgott nagy veszélyben, mert akkor még nem volt elég ítélőképessége, de most már nagyon óvatos, tudja már, hogy a köztársaság olyan hely, ahol sem politikáról, sem vallásról nem szabad beszélni, ha az ember nem akarja nyakát törni; vallásunkból pedig egy betűt sem hisz, és nem hisznek azok a patríciusok sem, akik baráti körét alkotják. (…)
Nem tudok rettenetesebbet elképzelni, mint C.-nek a vallásra vonatkozó gondolatait és beszédeit; irtózat leírni, de gyengeelméjűnek tart mindenkit, aki Jézus Krisztusban hisz. C.-vel beszélvén, az embernek lehetetlen nem látni benne a hitetlenség, ördögi ravaszság, bujaság és érzékiség valóságos megtestesülését az ember elretten tőle, mint valami démoni jelenségtől. Benedetto Pisani nemes úrnak biztos tudomása van arról a nagy cselszövésről, amelynek Bragadin úr lett az áldozata: C. elhitette vele, hogy el kell jönnie a Fény Angyalának. És ez nagyon sok pénzbe került. (…)
C. írt egy költeményt, melyről azt mondja: a vers tárgya mindenkit meg fog lepni. A vers ugyanis arról szól, hogyan kell a szeretkezés aktusát elvégezni, de belekever a versbe mindenféle történetet a Szentírásból és a világi históriából, beleértve Jézus Krisztus születését is.”
G. B. Manuzzi
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]