Lapunk tavalyi 25. számában (Új reformkor vagy új Kádár-korszak?, 1994. június 23.) terjedelmes interjút közöltünk Tellér Gyulával, a kitűnő szociológussal, aki akkor még néhány napig az SZDSZ parlamenti képviselőjének számított. Az interjúnak az adott különös ízt és aktualitást, hogy Tellér kevéssel korábban a szabad demokraták küldöttgyűlésén igen elszántan, de – mint tudjuk – eredménytelenül próbálta lebeszélni a döntéshozókat az MSZP-vel kötendő koalícióról. A beszélgetés már annak tudatában zajlott, hogy időközben a „különös házasság” megköttetett.
Tellér tehát már csak a jövő számára fogalmazhatta meg a koalíció lehetséges kimenetelével kapcsolatos félelmeit. Mondanivalójának lényege az volt, hogy a modern, polgári Magyarország megteremtését zászlajára tűző SZDSZ még az ellensúlyteremtés szándékával sem léphet szövetségre egy olyan politikai erővel, amely mögött társadalmi bázisként felsorakozik az egész „újraépülő vagy újraépülésre törekvő Kádár-rendszer”. A jeles társadalomtudós úgy ítélte meg, hogy az SZDSZ ellenzéki pozícióból sokkal többet tehetne az általa képviselt értékek érvényesítéséért és a Kádár-kori mechanizmusok, struktúrák restaurálása ellen, mint kormányzati partnerként. Világosan meg is fogalmazta, hogy miért: „A koalícióban az SZDSZ vagy azt az utat választja, hogy minden egyes döntésnél, amikor a két párt nézetei, törekvései és ennek következtében a javasolt konkrét megoldások között különbség vagy kiváltképpen ütközés van, ezt azonnal nagydobra veri. Ebben az esetben a kormányon belül meg tud jelenni mint sajátos arculattal, sajátos politikával, sajátos értékrenddel bíró politikai erő. Csakhogy szerintem így nem lehet kormányozni. A másik lehetőség, hogy közös terméknek tekinti a kormányzati döntéseket, akkor viszont nem lehet majd tudni, hogy mi az, amit az SZDSZ hozott ebbe a politikai házasságba, és mi az, amit csak kényszerűségből fogad el. Azt is figyelembe kell venni, hogy olyan nehéz gazdasági helyzetben van az ország, amelyben igazán jó megoldások nincsenek. Az MSZP ígért mindenfélét… Ennek viszont az lesz a következménye, hogy jelentős kiábrándulás következik be, s a lakosság szembefordul a kormánykoalícióval. Az SZDSZ tehát nemcsak a maga kormányzati szerepét nem tudja majd világossá tenni, hanem még a kormánydöntésekért is viselnie kell az ódiumot. Szerintem egy ilyen helyzetben az SZDSZ előbb vagy utóbb arra kényszerül, hogy kilépjen a koalícióból, ami tovább rontja majd a megítélését a közvéleményben, mert a súlyos nehézségek, az elháríthatatlan bajok idején kiszállni politikailag lehet okos lépés, de a presztízst semmiképpen sem növeli.”
Látnoki szavak. Tellér le is vonta a szükséges gyakorlati konzekvenciákat. Hamarosan kilépett az SZDSZ-ből, és nem sokkal később a Fidesz tanácsadói között bukkant fel. Annál a pártnál próbálta tehát kamatoztatni politikai elemzőképességét és tapasztalatát, amelytől a leginkább remélhette, hogy betölti a döntés előtt még elsősorban az SZDSZ-nek szánt szerepet: a modern, polgári Magyarország eszményének konstruktív ellenzékiségen alapuló következetes képviseletét.
Annál meglepőbb, hogy a Fidesz a Polgári Szövetség ladikján evezve mára, az MSZP erre hajlandó erőivel is szövetkezni kész SZDSZ-ellenes egységfront vizeire sodródott. Hiszen azokat, akiknek az MSZP soraiból a leginkább ínyükre lenne a Pokol Béla féle sebészeti gyógyjavallat megvalósulása (a KDNP és az SZDSZ helycseréje, a szabad demokraták teljes és végleges marginalizálása, az MDF és a Fidesz csendestársi szerepe), Tellér Gyula a fentebb emlegetett interjúban mint a kádári struktúrák helyreállításában leginkább érdekelt szereplőket nevezte meg. Márpedig amikor Orbán Viktor az SZDSZ állítólagos folytonos árulásainak az emlegetését tekinti legfontosabb szónoki feladatának a lakitelki összejövetelen, akkor akarva-akaratlan Pokol tanár úr elképzeléseit részesíti igen hangsúlyos politikai támogatásban.
Ki érti ezt?
Kapcsolódó cikkek
- Néző-pont [7]