Lapunk tavalyi 25. számában (Új reformkor vagy új Kádár-korszak?, 1994. június 23.) terjedelmes interjút közöltünk Tellér Gyulával, a kitűnő szociológussal, aki akkor még néhány napig az SZDSZ parlamenti képviselőjének számított.
Jó előre sejteni lehetett, hogy az 1968-as prágai szovjet bevonulásért a csehszlovákok előbb-utóbb benyújtják a számlát. 1969 tavaszán, a svédországi jégkorong-világbajnokságon aztán ennek is elérkezett az ideje.
Akkoriban Pécsett laktam, még nem volt tévém, az első szovjet (ruszki)–csehszlovák mérkőzés napján átballagtam hát a jogi egyetem szemközti kollégiumának a társalgójába. A terem zsúfolva volt, és már a meccs előtt leírhatatlan hangulat uralkodott. Mindenki tudta, hogy nem a hokiról van szó, hanem a kelet-európai kis államok nyomorúságáról.
A jegyzőkönyv birtokában Dercze Tamás polgármester (SZDSZ) és Nagy István szociális ügyekért felelős alpolgármester (Fidesz) felkereste Demszky Gábor budapesti főpolgármestert. Elmondták, hogy a vizsgálat olyan súlyos szabálysértésekben találta elmarasztalhatónak Mezei Györgyöt, a családsegítő központ vezetőjét, hogy a fegyelmi eljárás elkerülhetetlen. A fegyelmi bizottság a vizsgálat eredményei alapján természetesen minden elfogultságtól és befolyásolástól mentesen fog majd dönteni, de a feltárt rendkívül súlyos mulasztások ismeretében a végeredmény nem lehet kétséges.
Beszélő: Szabó Miklós és az Ön előadása ellentmondott egymásnak. Ő azt állította, hogy az 1956-os forradalom bázisdemokratikus intézményei a polgárháborús viszonyok következtében jöttek létre, és konszolidált körülmények között nem maradtak volna fenn, míg Ön szerint ezek az intézmények egy tartós alternatívát képviseltek. Milyen érvekkel tudná alátámasztani álláspontját?
Cornelius Castoriadis: Van némi igazság abban, amit Szabó Miklós mondott. A modern társadalmak általános tapasztalata, hogy az emberek csak akkor válnak aktívvá, ha társadalmi válság fenyeget.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 38 hét
9 év 11 hét
9 év 14 hét
9 év 14 hét
9 év 16 hét
9 év 16 hét
9 év 16 hét
9 év 18 hét
9 év 19 hét
9 év 19 hét