1989 óta a gyógyszerkiadások mértéke a járóbeteg-ellátásban több mint a négyszeresére, 19,5-ról 81,2 milliárdra nőtt. Ezen belül a lakosság kiadásai megtízszereződtek, a társadalombiztosítás (tb) viszont „csak” 3,6-szer költ több pénzt a medicinákra. Öt évvel ezelőtt a beteg a gyógyszere árának átlagosan 13%-át, 1994-ben már közel negyedét volt kénytelen saját zsebéből fedezni. Az illetékesek szerint az idén is folytatódik az ötéves trend, és tovább nő a lakossági tehervállalás. Sőt, míg 1994-ben az előző évihez képest a gyógyszertámogatásra szánt közpénzek 10 milliárddal nőttek, addig ez évben jó, ha ez plusz 4 milliárd lesz.
A kínálat törvénye
A gyógyszerköltségek jelentős növekedése elsősorban a gyógyszerkínálat összetételének változásával függ össze. A gyógyszerválaszték megduplázódott, ezen belül eltolódott az importliberalizáció és a felgyorsult törzskönyvezés következtében a drágább importkészítmények felé. A hazai előállítású készítmények száma is – igaz, kismértékben – nőtt. Nem végleges adatok szerint 1994-ben a nyugati importgyógyszerek már a fogyasztás felét adták. (Összehasonlításul: a teljes kiskereskedelemben az import részaránya 35,6%.) A választék bővülése azonban, ahogy sehol a világon, így nálunk sem jelentette forradalmian új hatóanyagok megjelenését: a kémiailag új molekulát tartalmazó készítmények aránya 10%.
A gyógyszergyártás és -forgalmazás jövedelmező üzlet. A sikeres külföldi cégek összes forgalmuk 30%-át nyereségként könyvelhetik el (HVG, 1995. febr. 4.). Nyugaton már a 70–80-as évek fordulóján olyannyira jól ment nekik, hogy az ottani országok egészségfinanszírozó intézményei kénytelenek voltak szigorító intézkedéseket bevezetni a költségvetésüket pumpoló gyógyszervállalatok kordában tartása érdekében. A recesszió éveit kibekkelve mára egyre nagyobb szerepet kapnak termelésükben a gyógyhatású készítmények és a recept nélkül kapható gyógyszerek, de a forgalmuk nagy részét még mindig az állam vagy a biztosító finanszírozza.
Jövedelmezőségére a magyar gyógyszeripar sem panaszkodhatott. Bár a szakterület öt vállalata 1992-ben az ÁV Rt. mérlegfőösszegének csak 6%-át adta, nyereségesség tekintetében mégis megközelítette az első helyen álló energiaipart. Kétmilliárdos nyeresége volt, annak ellenére, hogy az egyik nagyvállalata 1,4 milliárdos veszteséggel zárta az évet. Azóta már az is profitot termel.
Magyarország a gyógyszerüzlet számára mindeddig nagyon jó piac volt. Igaz, az árak egyelőre alatta maradnak a nyugat-európai áraknak, de Franciaország után egész Európában itt a legnagyobb a gyógyszerfogyasztás, és a tb mindeddig – folyamatos nehézségei ellenére – gálánsul fizetett, és nemigen korlátozta a forgalmat.
Támogatás erőn felül
A tb-t azonban aligha villanyozzák fel a gyógyszergyártók sikerei és fényes kilátásai. A biztosító szakembereinek ugyanis szembe kell nézniük az állam részéről megnyilvánuló „fiskális terrorral”, és képviselniük kell a tb által finanszírozott többi ágazat érdekeit is.
Annál is inkább, mert a gyógyszerár-támogatás ma már a GDP 1,7%-át viszi el. Annyit, mint a szociális segélyezésre költött összes pénz. Míg az egészségügy egészére 1991 óta változatlanul a GDP 6,4% jut, ezen belül a gyógyszertámogatás aránya a többi szolgáltatás rovására folyamatosan tovább emelkedett. Az OECD-országokban az egészségügyre fordított költségek 14%-a, nálunk 30%-a vándorol a patikák kasszájába.
A patikaszer-fogyasztás természetszerűleg nem egyenlő mértékben érinti a társadalom különféle csoportjait. Merésznek tűnő becslések szerint a nyugdíjas és krónikus betegek vásárolják a medicinák 85%-át. (HVG, 1994. nov. 19.) A Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutató Intézetének vizsgálata szerint az évi egy főre jutó átlag 2000 Ft-ot mindössze a lakosság 8%-a lépi túl, a többiek kevesebbet költenek.
Érthető tehát, hogy a tb már a múlt év elején elszánta magát, hogy egy korszerűbb, de főleg olcsóbb és a terheket igazságosabban terítő rendszert dolgoz ki. A munkát tovább ösztönözte a nyári kormányprogram is, mely eme nemes célok mellett megfogalmazta ezek eszközét is: a radikális fogyasztáscsökkentést.
Bár a Népjóléti Minisztérium és a tb már jó ideje próbálja lebeszélni a polgárokat a túlzott gyógyszerfogyasztásról, de a közel 140 millió tavaly kiváltott vény csak alig kevesebb, mint öt éve.
Medicinlabda-dobálás
A fogyókúra azonban az idén keményebb eszközökkel folyik. Január 1-jétől az eddig fogyasztásiadómentes gyógytermékek 25%-os adókulcsot kaptak. Márciusban a kormány által elfogadott alaplistáról leszoruló gyógyszerek miatt átlagosan 53%-os gyógyszeráremelés lesz. Ráadásul egyelőre úgy néz ki, a tb 61-62 milliárdnál egy fikarcnyival sem szán több pénzt medicinákra.
A drákói pénzügyi intézkedések egy terjedelmesebb csomagba illeszkednek. Szigorodnak a gyógyszerrendelési és -kiadási szabályok (l. keretes írásunkat), preferálják a generikus készítményeket (ezek olcsóbb, szabadalommal már nem védett szerek), duplájára, kb 300-ra növelik a fix összeggel támogatott orvosságok számát (ezek azonos hatóanyagúak, a legolcsóbbhoz viszonyítják a dotációt), illetve nagyobb súlyt helyeznek a közgyógyellátásra (amely a helyi önkormányzatoknál igényelhető, és szociális helyzet alapján ingyenes gyógyszerhez jutást biztosít).
A mostani változások egy hosszas alkufolyamat eredményei. Erre utal az is, hogy a tb szándéka ellenére csak két hónapos késéssel vezetik be. Az előkészítő munkában részt vevő szervezetek, a Magyar Gyógyszerész, illetve az Orvosi Kamara, a Magyar Gyógyszergyártók és Nagykereskedők Országos Szövetsége, a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesülete meg a tb és Népjóléti Minisztérium kemény harcot folytattak érdekeik minél szélesebb körű érvényesítéséért. Így formálódott ez a kompromisszumokkal terhes koncepció, melyet aztán a látszatra egyezségre jutó felek azóta is folyamatosan támadnak.
Például így kerülhetett vissza a szakmai szervezetek nyomatékos kérésére az alaplistára néhány antibiotikum, illetve a Nyugdíjas Kamara és az MSZOSZ Nyugdíjas Választmánya által az egészségbiztosítás és a tárca vezetőire gyakorolt nyomás következtében két népszerű, de már elavult gyógyszercsalád is. De így „egyszerűsödött” az új vényforma is, aminek eredeti változatát az érdekeltek, mint hírlik, már támadják, noha a tb-vel kötött egyezségen még meg sem száradt a tinta.
Helyben fogyasztás
A beépült kompromisszumok következtében tovább csökkent az esélye annak, hogy az intézkedéssorozat maradéktalanul eléri a kitűzött célokat. A terhek igazságosabb elosztása, vagyis hogy a tehetősebbek és egészségesebbek finanaszírozzák a szegények és tartósan betegek többletköltségeit, ebben a rendszerben még nincs megoldva. „Talán a közgyógyellátás kaphatna ebben jelentősebb szerepet, bár ma még nem látható egyértelműen, hogy változatlan financiális lehetőségek mellett mi segíthetne igazán” – véli Orosz Éva szociálpolitikus.
A finanszírozási reform talán – és ez se lenne kevés – a fogyasztás csökkentésében járhat még leginkább eredménnyel. Ezzel tulajdonképpen a kezdeményezők elsődleges – bár nem nagyon hangsúlyozott – szándéka megvalósulhatna. Kérdés persze, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult gyógyszerfogyasztási szokások megváltoztathatók-e, hiszen a magyar állampolgár elviselte, hogy a nyugatinak jobb az autója, szebb a lakása, de az orvosságban nem ismert pardont. Nem volt még Magyarországon olyan gyógyszerár, amit így vagy úgy ki ne fizettek volna.
Az idei gyógyszerfogyasztással is könnyen megeshet, ami Ficsku Pállal, a testes novellistával, aki törzsborozójában társainak így panaszkodott: „hiába van kiírva, hogy helyben fogyasztás, én napi nyolc órát töltök itt, és mégsem fogyok.”