Demszky az egyik szervezője volt a találkozónak. Kérte, hívta, agitálta polgármestertársait, hogy jöjjenek és segítsenek. Holland, francia vagy német kollégái szemében ő a térség legnagyobb városának főpolgármestere, a lengyelek, bolgárok, törökök előtt az Európa Tanács Önkormányzati Bizottságának egyik vezetője, a szlovénok, horvátok, osztrákok pedig azt a polgármestert látják benne, aki megszállottan szervezi a szomszédos fővárosok együttműködését. Jelentős része volt abban, hogy az eredetileg szűkebb körűnek gondolt találkozó az európai városok vezetőinek Szarajevó melletti demonstratív kiállásává változott.
Mivel a találkozó idején Budapest és Szarajevó testvérvárosi megállapodást írt alá, a magyar főváros valóságos delegációval képviseltette magát. Az ENSZ-légihidat szervező bürokraták viszont kevés megértést mutattak a szimbólumok iránt: a liszteszsákok között csupán a főpolgármesternek juttattak helyet. Budapest többi képviselője az ugyancsak szétlőtt Mostaron keresztül, a frontvonalnak számító Igman hegységen átjutva csaknem harmincórás utazással közelítette meg Szarajevót. A városba azonban csak úgy lehet bejutni, hogy a bosnyák hadsereg egy titkos, föld alatti alagúton, a szerbek által ellenőrzött területek alatt „csempészi be” őket s velük a budapesti gyógyszer-, vitamin- és élelmiszersegély egy részét.
Szarajevó egy mély szurdokban fekvő, minden oldalról magas hegyek által körülvett város. 1991-ben, az utolsó békeévben tartott népszámlálás idején 455 000 lakosa volt: 260 000 bosnyák, 157 000 szerb és 36 000 horvát. A város körül ezer napja záródott be a szerb ostromgyűrű. Karadzicék elfoglaltak minden magaslati pontot, minden utat és ösvényt. Elvágták a víz-, a gáz- és az elektromos vezetékeket. A frontvonalra példátlan méretű arzenált telepítettek: átlag öt és fél méterenként egy-egy 11,2-nél nagyobb kaliberű fegyvert – a szerb nehézfegyverek sűrűsége a kétszerese annak, amivel ötven éve Berlint vették körül az oroszok. Az ostrom során az ENSZ-megfigyelők strigulái szerint több mint kétmillió akna, gránát, bomba hullott a városra. Szarajevó ezer napjának 11 000 civil esett áldozatul. Ebből háromezer gyerek.
Demszky először az egyik budapesti iskola testvériskoláját szeretné meglátogatni. Az azonban már nem létezik. Kiégett tető, leszakadt födém, összeroskadt falak előtt álldogál a magyar csoport. A házak falán, a járdákon és az úttesten mindenütt becsapódások nyomai. A közeli székesegyház rózsaablakát is betörte a légnyomás, de magán az épületen nem látszik komolyabb sérülés. A legtöbb ház falán tépett plakát: rózsaszín háttér előtt a pápa tárja áldásra a kezét – ha már nem jöhetett, akkor legalább a képével ragasztották tele a falakat.
A következő úticél a városi árvaház. Az új épületszárnyat itt is szétlőtték, de megsérült a Monarchia idején emelt ház is, ezért a legtöbb szoba beázik, az ablakokon üveg helyett nejlonfólia van. „A szerbek itt nagyon közel vannak, többször be is törtek ide. A lövedékek tönkretették a tetőt, a fűtés- és a vízvezetékrendszert is. Egyik alkalommal pedig nyolc gyereket elraboltak. Hogy miért, arra nem tudok választ adni. Még csak azt se gondolhatták róluk, hogy szerbek lennének” – mondja az igazgató. Mára a gyerekek felét sikerült Németországba, másokat Olaszországba evakuálni. Kivéve azt a kettőt, akiket a repülőtéren várakozó buszban lőtt agyon egy „sznájper”, orvlövész.
A „sznájper” a magyarázat arra, hogy miért van telis-tele a város különös „barikádokkal”. A járdák szélén, a házakkal párhuzamosan, gondosan elrendezett, oldalukra fordított, kilőtt buszok, villamosszerelvények, máshol pedig egymás tetejére rakott személygépkocsik tucatjai fekszenek. Ezek feladata, hogy megvédjék a gyalogosokat a rájuk tüzelő orvlövészektől. A „barikádoknak” azonban az útkereszteződéseknél vége szakad. Ekkor következik a „trscanski rulett” – az átkelés a nyílt úttesten. Trscanska az egyik szarajevói tér neve, ahol egyetlen napon 58 embert lőttek le a sznájperek. Elsősorban asszonyokat, időseket és kamaszokat – ugyanis ők szoktak vízért, kenyérért járni.
Vannak sznájperek, akik egy-egy útszakaszt tartanak tűz alatt, mások egy-egy ház lakói vagy egy család tagjai ellen rendeznek hajtóvadászatot. A szarajevói Soros-alapítvány munkatársának a nővérét is otthon lőtték le. Az orvlövésznek napokig vagy talán hetekig kellett figyelnie a család életét, hogy el ne mulassza azt az egyetlen pillanatot, amikor gyilkolhat. A fürdőszoba apró szellőzőablakán át lőtte le a lányt, amikor az éppen hajat mosott.
Délután találkozó a szarajevói magyarokkal. Elgyötört, kétségbeesett emberek. Legtöbbjük családja az „ellenséges” Vajdaságban él, ezért még levélben vagy telefonon sem tarthatják velük a kapcsolatot. Jó néhányan magyarul sem beszélnek, tanfolyamon törik a fejüket, szeretnének nyelvkönyvekhez jutni. Demszky próbál lelket önteni beléjük, leveleket, üzeneteket kézbesít, átadja a főváros egymillió forintos adományát, arról tárgyal, hogy hogyan lehetne újabb gyerekeket pesti kollégiumokba hozni a háború idejére. „Ha tényleg megnyílnának a kék folyosók, és szabadon elmehetnénk, magyar egy sem maradna a városban. De aligha fogják kinyitni a kapukat. Még az ENSZ-nek sem érdeke, hogy elmenjenek innen az emberek, mert már így se tud mit kezdeni a menekültekkel. A volt Jugoszlávia területén ma három és fél millió ember él elűzve az otthonából. A bosnyákoknak sem érdekük, hogy elmenjünk, mert egy üres várost aligha tudnának megvédeni a szerb ágyúktól. Márpedig akié Szarajevó, azé Bosznia. Ezért mi itt háromszázötvenezren túszai vagyunk a szerbeknek, túszai a bosnyákoknak és túszai a nemzetközi menekültügyi szervezeteknek.”
Másnap a „ZID”, magyarul „FAL” nevű rádiónál kezdődik a nap. Ők szerveztek két hete rockkoncertet a szarajevói új generációnak. Negyvenegy tizenhat–tizenhét éves gyerekekből álló zenekar mutatkozott be, s ezek közül (azt mondják) öt-hat nagyon magas színvonalú zenét játszott. „Ezer nap, három év hihetetlen idő egy 16–17 éves gyerek életében. Persze hogy ugyanazt akarják ők is csinálni, mint bármelyik társuk a világon: zenélni, énekelni, táncolni. Azt tudtuk, hogy a városban legalább ötven rockklub működik, ezért gondoltuk, hogy a legújabb zenekaroknak rendezünk egy koncertet. Mi magunk is megdöbbentünk a jelentkezők számától, valószínűleg Szarajevóban még soha nem volt annyi rockegyüttes, mint most. A koncerten mindenki csak két számot játszhatott, mert a kijárási tilalom miatt fél tízre be kellett fejezni a műsort. A legszörnyűbb az volt, hogy vagy ezer gyerek nem fért be a terembe. Arról szó sem lehetett, hogy kihangosítsuk az épület előtti teret. Nemcsak az iszonytató hideg miatt, de ezer gyerek nem álldogálhat az utcán, amikor a hegyoldal teli van szerb fegyveresekkel. Csináltunk egy videofelvételt az egészről, de a kazettán semmi nem látszik, csak a hang, a zene hallatszik. Biztosan van ebben valami jelképszerűség, de hogy mi, arra még nem tudtunk rájönni, úgyhogy inkább csak káromkodtunk napokon keresztül, aztán elkezdtük a második koncert szervezését.”
A Rádió ZID egy lakótelepi ház földszinti szobájában működik, egy régebbi bolthelyiségben. A hatalmas kirakatok elé a szarajevói sikló egyik kocsiját fektették keresztben a járdára, hogy felfogja a belövéseket, repeszeket. „Szerencsére alig sérült meg, ha vége lesz a háborúnak, szinte csak rá kell tenni a sínre, és akkor már nem fogunk olyan egészséges életet élni, mint most, amikor lépcsők százait másszuk meg naponta többször is.”
A tavaszias napsütésben elindulunk az óváros felé. Vasárnap délelőtt van, sorra nyitnak a boltok, a bazár kereskedői ősi levantei trükkökkel próbálják vásárlásra bírni a ténfergő ENSZ-katonákat. Jól öltözött családok gyerekeiket szorosan magukhoz ölelve sétálgatnak az utcán. Kis idő múlva egy villamos érkezik, aki éppen arra jár, feltolakszik rá. Valahogy a magyar csapat is feljut, kalauz vagy jegyautomata sehol, bliccelünk. Apró gyerekek furakszanak át köztünk, nevetnek, ráncigálják az utasok kabátját, megmámorosodva a szabadságtól integetnek. Aztán a villamos megáll, a gyerekek elcsendesednek, szorosan összekapaszkodnak, és elindulnak az útkereszteződés felé.
- Külföld [6]