Történetünk azokban a zord időkben kezdődik, amikor a pártállaminak bélyegzett szakszervezetek kezét vagyoni ügyekben megkötötte a ma kormányzó MSZP által mindig is hevesen ellenzett 1991-es XXVIII-as ún. „VIKSZ”-törvény. Öt párt szavazta meg a parlamentben, hogy a népi demokráciától örökölt szakszervezetek számoljanak el a vagyonukkal, és ne idegeníthessék el egészen addig, amíg szakszervezeti választások el nem döntik, melyik régi és melyik új mennyi munkavállalót képvisel. Addig a vagyon fölött vagyonkezelő szervezet (VIKSZ) rendelkezik. Hogy a gúzsba kötött kezek tényleg egészen tétlenek maradtak-e, azt jótékony homály fedi. A törvény technikailag pocsék volt, az MSZOSZ-hez tartozók némelyike öntudatosan elszabotálta az elszámolást, Paszternák László, a vasasok elnöke látványosan vitte ki a bankból a szakszervezet számláján lévő pénzt, mondván, hogy az a sztrájkra készülők sztrájkalapjához kell, azt senki fia nem ellenőrizheti magán a vasas szakszervezeten kívül. A MSZOSZ az Alkotmánybírósághoz fordult, az egyébként néhány paragrafust megsemmisített, de a vagyonzárolást nem tartotta alkotmányellenesnek. A vagyontalan újak itt is, ott is visszaélést szimatoltak, gyanították, hogy a vagyonosak csöndben kimentik, amit tudnak. De aztán váratlanul megegyeztek egymással, s az MSZOSZ által kistafírozott új szervezetek nem firtatták tovább, hogy mit csináltak addig a régiek. A szakszervezeti vagyonviták végére az 1993. évi XIII. törvény tett pontot, amely a szakszervezeti vagyon végleges felosztását az 1995-ös üzemitanács választások utánra napolta el. A tulajdonos – értelemszerűen ez leginkább régi szakszervezet lehet – az ágazati vagyon egyharmadával addig is szabadon gazdálkodhat, csak bejelentési kötelezettség terheli a VIKSZ felé.
Bérlet 10 évre
Szóval, a vészterhes 1992-es év nyarán Bársony András, az MSZOSZ-hez tartozó Nyomdász szakszervezet elnöke – korábban a MSZOSZ főpénztárnoka is volt – az eredeti funkciójának betöltésére alkalmatlannak nyilvánított Dániel úti üdülőjüket parkostul 10 évre bérbe adta egy Kanadából hazatelepült vállalkozónak összesen 151 millió forintért (plusz áfa). Heteken belül albérlő is akadt, a Vérkoleszterin Szintjének Szabályozásáért Alapítvány, ami nem más, mint a már egy évtizede informális csoportként együtt kutató dr. Légrády Péter-féle team intézményesült alakja. Légrády doktoréknak nagy terveik voltak: önálló diagnosztikai központot és fekvőbeteg-ellátót akartak létesíteni, ami kutatómunkájukat is eltartja. Ők is, mint csaknem minden egészségügyi vállalkozás, azt remélték, hogy a társadalombiztosítás (1993 óta Egészségbiztosító) szerződést köt velük, s ugyanúgy megfizeti szolgáltatásaikat, mint bármely állami, önkormányzati kórháznak. Enélkül, pusztán a zsebből fizetni hajlandó paciensekre hagyatkozva az orvosi vállalkozások sorsa roppant bizonytalan. (Arra most nem térek ki, hogy Légrády doktor nem is akarna pénzt kérni a betegektől, s meggyőződése, hogy keringési betegségeket gyógyító szisztémája hatékonyabb, mint a ma közkeletű gyógymódok, révükön tehát a biztosító végső soron jelentős pénzt takarítana meg.) A társadalombiztosítási „befogadás” jelentőségével minden befektető tisztában van, nem meglepő tehát, hogy e kulcsszerződés híján ígéretes külföldi érdeklődők morzsolódtak le Légrádyéktól. Ők mindenesetre 1992-ben még reményekkel telve nekiláttak. Az alapítvány csinált egy Egészségügyi Preventív és Ellátó – röviden EPE – nevű Kft.-t, mert egy kft. jobb feltételekkel gazdálkodhat, mint egy alapítvány. 1992 októberében az EPE Kft. már nem albérlőként, hanem mint bérlőtárs kezdte átépíteni a nyomdász üdülő melléképületét. (Az eredeti bérlő rövidesen minden érdeklődését elvesztette a szép ingatlan iránt, teljes egészében rájuk hagyta a bérleti díj fizetését is, amiből Légrádyék a mai napig 33 millió forintot teljesítettek.) Amennyi pénzt az alapítvány összeszedett, az nagyjából ráment az építkezésre, és a bérleti díjra: a tulajdonosi jogokat gyakorló elnök, Bársony András beleegyezésével, és szabályos építési engedély birtokában emeletet építettek a röntgenkészülékek elhelyezésére is alkalmassá tett épületre, s közben bombázták a tb-t, a fővárost, a Népjóléti Minisztériumot – eredménytelenül. Kérték persze a közben MSZP-s színekben országgyűlési képviselővé választott Bársony András segítségét is, akinek feltehetően a tb-önkormányzatokat uraló MSZOSZ-hez is vannak kapcsolatai, de ez sem hozott eredményt. Legfeljebb annyit, hogy a tulajdonos pontosan tudta: bérlőjének pénzügyi háttere fölöttébb bizonytalan. Az EPE Kft. már tartozik is egy csomó bérleti díjjal – Bársony András szerint majd egyévnyivel, az EPE Kft. szerint kevesebbel.
24 órán belül adják át!
1995. február 10-i dátummal Bársony András felmondólevelet küldött bérlőinek. „Közlöm t. Címzettekkel, hogy a bérleti szerződést a bérleti díj nem fizetése okából azonnali hatállyal felmondom. A bérlőket felszólítom arra, hogy jelen levelem kézhezvételétől számított 24 órán belül az ingatlant kiürítve és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban adják a birtokomba.”
A felmondás határozott ugyan, azonban mind a bérleti szerződés, mind a polgári törvénykönyv előírásai alapján erősen vitatható. A Ptk. ugyanis egy bérleti szerződés legsúlyosabb megszegése esetében is legalább 15 napos felmondási időt ír elő. Bársony András és a bérlők ráadásul olyan szerződést írtak alá, amely szerint a „felmondás ideje nem lehet rövidebb hat hónapnál”. A bérleti díj nem fizetése esetében, amennyiben a tulajdonos emiatt mondana fel, a felmondási idő nem változik, a bérlők csak bizonyos átalány-kártérítéstől esnek el, amely különben megilletné őket. Egyébiránt – ez olvasható a szerződésben – ha a tulajdonos felmond, köteles megfizetni a bérlőknek az ingatlanban végzett értéknövelő beruházásokat, s amíg el nem számoltak, addig a bérlőnek nem kell kimennie. (Ilyesmiről Bársony úr felmondólevelében szó sincs.)
Az EPE Kft. február 21-én visszaírt, hogy a felmondást nem tekinti érvényesnek. Újabb levélváltás. Bársony András február 24-én jelzi, hogy a szakszervezet munkatársai sikertelenül kíséreltek meg bejutni az ingatlan területére, felmérni az épületek jelenlegi állapotát, s ezúttal február 28-án déli 12 óráig követeli vissza a kulcsokat; az EPE Kft. február 28-án nyugtázza, hogy ezek szerint az ismeretlen behatoló, aki levágta a kapu láncát, és új lakatot szerelt fel, maga a Nyomdász szakszervezet volt; s ismét hangoztatja, hogy a bérleti szerződés egyelőre érvényes.
Izomból
Az EPE Kft. ezek után – írásban – birtokvédelmet kért a XII. Kerületi Önkormányzattól, de azért maga is igyekezett összeszedni szerény erőit. Napközben lehetőleg többször is odanézett a két vezető valamelyike, éjszakára pedig beszállásoltak az átépített házba egy épp Pesten dolgozó megbízható vidékit. Egyik nap egy őrizetlen órán valaki mégis kifeszítette az épület ajtaját. Ekkor ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a XII. Kerületi Rendőrkapitányságon, ügyiratszámuk is lett: 630/95. Azt mondják, tényleg az elhagyott főépületben sűrűn tanyázó csövesekre gyanakodtak.
Egy délelőtt férfiak jelentek meg, akik a riasztóberendezés után érdeklődtek, majd március 9-én, csütörtökön délelőtt ismét jöttek ketten, s a Nyomdász szakszervezet nevében kérték a kulcsokat. Nem tagadták, hogy az ajtót is a Nyomdász szakszervezet feszítette ki, végül kilátásba helyezték, hogy másnap – pénteken – már mások jönnek: vagyonvédő fiúk.
Jogbiztonság
Az EPE Kft. berendezkedett a védelemre. Az egyik vezető, Keresztes Péter vegyész azonnal elment a XII. Kerületi rendőrségre, bemutatta a bérleti szerződést, a felmondást, a felmondás elutasítását, s mint jogos birtokhasználó védelmet kért. A papírokat maga a bűnügyi alosztályvezető, Hága József csatolta a 630/95-ös aktához, s a kapitány bűnügyi helyettesével együtt ígérték meg, hogy azonnal ott-teremnek, ha bárki tényleg erőszakos behatolásra tesz kísérletet. Arra nincs kapacitás, hogy rendőrök őrizzék az ingatlant, de ha valami történik, telefonáljanak azonnal. Eztán péntekre az EPE Kft. is bérelt két vagyonőrt a Moszat nevű, Virág László vezette vagyonvédelmi Bt. kötelékéből, méghozzá kutyával: továbbá a nap nagy részében ott tartózkodott Keresztes Péter, Légrády dr., valamint az EPE Kft. tulajdonosának, a Vérkoleszterinszintért Alapítványnak egyik kurátora, a Beszélő munkatársával egyetemben. S még felváltva egy-egy munkatárs vagy jó barát. Egész nap nem történt semmi. A két kopaszra nyírt, jól megtermett 21 éves vagyonőr tétlenül üldögélt. (A kutyát végül is nem hozták, ezzel kapcsolatban kicsit zavartan mormogtak valamit. Helyette az egyik EPE Kft.-s barátságos családi farkaskutyája képviselte kölcsönben a rettenthetetlenséget.) Ahogy fogyott a nap, lassan mindenki elszivárgott, s mikor négy órakor megjött az éjjeliőr, távoztak az EPE Kft. vezetői is.
Alighogy tiszta lett a terep, perceken belül vagy öt autó érkezett. 23 izompacsirta ugrott ki belőlük, meg két főnök. Mint utóbb kiderült, a Tasnádi-féle Comel Trade alkalmazottai bizonyos Túró úr vezetésével a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetét képviselő Fehér Jenő ügyvéd társaságában. Meg egy rádióriporter, Vizy András, a Fiala-szerkesztette „Táskarádió” színeiben. (Hiába. Vannak, akik az erősektől kapják a füleseket.) Felsorakoztak a kapu előtt. Az éjjeliőr a telefonhoz sietett. Először a rendőrséget értesítette, aztán az EPE Kft. vezetőit.
Szó, ami szó, a XII. kerületi járőrkocsi perceken belül ott volt. Fehér ügyvéd úr bemutatkozott, elmondta, hogy a Nyomdász szakszervezet, mint jogos tulajdonos akarja birtokba venni vagyonát. A járőrparancsnok megállapította, hogy erőszakos behatolás nem történt – valóban, a Tasnádi-fiúk egyelőre a kerítésen át ugráltak be, s békibe’ hagyták a lelakatolt kertkaput – azt tanácsolta az uraknak, hogy forduljanak bírósághoz, mert a vagyonvitákat ott kell eldönteni, majd a járőrkocsi távozott. A telefonhívás nyomán a helyszínre siető Keresztes Péter már út közben találkozott velük. „Ha mégis erőszakos cselekményre kerülne sor, csak szóljanak!” – nyugtatták a rendőrök a megrökönyödött Keresztest. Mire bérleményéhez ért, az éjjeliőr integetett az ablakból: „Keresztes úr, most törik be a házkaput.” Keresztes a közeli telefonfülkéhez rohant, s hívta a rendőröket. „Igen. Intézkedünk!” – mondták a telefonba, de rendőröknek híre-hamva nem volt többé se aznap, se másnap, se harmadnap.
Tasnádi úr fiai betörték az épület ajtaját, s bevonultak. Az éjjeliőrt kiengedték, a megérkező Légrády doktornak pedig megengedték, hogy kihozza a személyes holmiját. Túró úr csak arra intette őket, hogy ne ingereljék a fiúkat.
A péntek eztán már csak két meglepetést tartogatott. Hét tájban újabb három jóféle autó jelent meg a színen, további erős fiúkkal. Még a rádióriporter is csodálkozott. A Globex Holding nevében jöttek birtokba venni, s a továbbiakban őrizni az üdülőt, mivel – mint mondották – a Globex a jogos tulajdonos. Megvásárolta a Nyomdász szakszervezettől. Az EPE Kft. vezetői csak azon ámuldoztak – mivel erről az eladásról már hallottak valamit, ha nem is Bársony Andrástól, s nem is a Globextől –, hogy az újonnan érkezők Virág László Moszat Bt.-jének emberei voltak. Virág úr, úgy látszik nem nagyon szégyenlős.
Aki erős, az a legerősebb…
Bársony András készségesen elismerte a Beszélőnek, hogy szerződést kötött a Globexszel. Az üdülőt nem is pénzért, hanem részvényekért adja el, mert az kedvezőbb vagyonforma, mint a költségesen fenntartható ingatlan. Lám, a bérleti hasznosítás is fölöttébb kockázatos. Azt állítja, hogy a Dániel úti ingatlan az ágazati vagyonnak legfeljebb a 26-27%-a, tehát az 1993/XIII. törvény szerint a szabadon elidegeníthető hányadon belül marad. Ennek persze péntek délutántól vasárnapig nem tudtunk utánajárni, mint ahogy annak sem, hogy a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete bejelentette-e a VIKSZ-nek a tranzakciót, ahogyan az említett törvény előírja. Azt viszont nem egészen értjük, hogy miért lett ilyen sürgős. Egy hónap múlva kerül sor az ÜT-választásokra, ezután 60 napon belül véglegesen el kell osztani a szakszervezeti vagyont, s Bársony Andrásék joggal számíthatnak rá, hogy a nyomdász ágazaté szinte teljes egészében az övék lesz. Ebben az ágazatban alig van más a porondon, az 1993-as ÜT-választásokon 98% fölötti eredményt értek el. Három hónap múlva senki kívülálló meg sem kérdezheti, hogy vajh’ ez az üdülőingatlan Buda egyik legszebb helyén vajh’ mekkora vagyonhányadot képvisel, nem lenne bejelentési kötelezettség sem.
Azon aztán végképp hiába törjük a fejünket, hogy Bársony András miért nem tartja magára nézve kötelezőnek a polgári törvénykönyv, sőt a Btk. előírásait sem. Tudnia kell, elvégre, mint láttuk, van jogásza, hogy a bérleti szerződés felmondása nem jogosítja fel rögtön saját akaratának végrehajtására, akármennyire biztos az igazában. Ha a másik szerződő fél akadékoskodik, akkor a szerződés megsemmisítéséhez bírósági döntés kell, majd azt követően, ha a másik fél a bíróság jogerőre emelkedő határozatának sem engedelmeskedik, akkor még mindig kell a végrehajtás bírósági elrendelése. Addig a birtokbavétel erőszak és önbíráskodás. Legalábbis erre való felbujtás, hiszen a jogsértéseket Tasnádi emberei követték el látványosan. A nyomdászok jogi képviselője az ominózus aktus alkalmával gondosan a kapun kívül maradt, Bársony András elnök pedig a közelben sem volt. Az országgyűlési képviselő úgy gondolja, hogy ezt megengedheti magának? Mentelmi jogában bízik talán? Vagy politikai erejében, amelyik akár nőhet is egy esetleges büntetőjogi procedúrával? Elvégre a szakszervezet elnöke a dolgozók vagyonát menti, melyet minden nappal veszteség ér, ha nem hasznosul megfelelően, s a munkavállalói érdekek nem tűrnek afféle jogászi lacafacázást. De az is lehet, hogy Bársony András nem tűri, ha akaratának teljesítésére várni kell, s hogy miért akarja birtokon kívül látni a bérlőit, az világos. Az, aki birtokon kívül van, csak hosszadalmas pereskedéssel érvényesítheti az érdekeit, s ez nem ő akar lenni. Legyen az EPE Kft.
Nagyon sötét következtetések
A XII. kerületi kapitányság rendőrei pénteken megszegték a rendőrségi törvényt, és a rendőrség szolgálati szabályzatát, amelyik arra kötelezi őket, hogy a polgárok személyét vagy javait fenyegető veszélyhelyzetben intézkedjenek. A rendőr nem bírálhat el egy birtoklási vitát, de meg kell akadályoznia az erőszakot, amennyiben bírósági végrehajtási végzés és végrehajtásra jogosított személy nincs a helyszínen. S ha már a járőrök legalábbis nem szólították fel távozásra a Tasnádi-fiúkat a nyomdász szakszervezet képviselőjével egyetemben újabb nyilvánvaló mulasztást követett el az a diszponáló rendőrtiszt, aki a második hívásra füle botját sem mozgatta, függetlenül attól, hogy ő maga kinek ad igazat. Nincs bírósági határozat, van egy bérleti szerződés, és a szerződő felek különböző álláspontjai. Legalább egy nyavalyás jegyzőkönyvet csinálhattak volna a helyszínen a betört ajtóról, s hivatalból meg kellett volna indítani az eljárást, ha már nem akartak mérkőzni a 30 mázsa hússal.
Ehelyett a következő történt. Vasárnap a Beszélő munkatársa, mintha mit se tudna, értesítette a XII. kerületi kapitányságot, hogy valami nincs rendben a Dániel úti nyomdász üdülőben: odatelefonáltunk, a bérlőt kerestük, de aki felvette a kagylót, csak annyit mondott, hogy nincs ott; saját kilétét nem volt hajlandó elárulni, csak azt firtatta, hogy a telefonáló kicsoda, majd miután választ kapott, lecsapta a kagylót. Az ügyeletes tiszt állította, hogy semmiféle rendellenességről nem értesült azon a tájékon, de utánanéznek. Néhány óra múlva ismét érdeklődtünk. Minden rendben – mondta ugyanaz az ügyeletes udvariasan – a jogos tulajdonosok őrzik a területet.
A XII. kerületiek tehát eldöntötték, hogy ki van jogosan birtokon belül. Sajnos csak hervasztóbbnál hervasztóbb magyarázatokat tudunk kitalálni. Első: a rendőrség nincs tisztában a kompetenciájával, és bíráskodik. Második: összejátszik Tasnádiékkal. Harmadik: fél tőlük. Mindenképpen az a tanulság, hogy akadálytalanul érvényesítheti érdekeit a maga választotta pillanatban, aki meg tudja fizetni Tasnádiékat. Ezt sugallják azok a Híradóban és az Objektívben bőségesen tálalt esetek is, a Sas Club Hotel és az Ostermann elfoglalása, melyekre cikkünk elején utaltunk. Azok sem voltak egészen rendben, a rendőrség ott is passzív maradt, de ott Tasnádiék felbérlőinek legalább valamilyen bírósági végzés volt a kezében, ha nem is teljesen kielégítő (lobogtatták is szorgalmasan). Továbbá nem kellett betörni egyetlen ajtót sem, mert azok nyitva voltak. Nem történt semmiféle erőszak, csak egy kis megfélemlítésre volt szükség. A Dániel úton nem volt lobogtatható bírósági végzés, sor került némi erőszakra, viszont nem volt tévé, pedig az EPE Kft. hat óra tájt értesítette a Híradót. Csakhogy azt ez az ügy nem érdekelte, sem akkor, sem azóta. Talán mert nem Tasnádiék hívták, akik ezúttal beérték a Petőfi rádióval? (Másképpen Vizy András, aki egyébként izgalmas és tárgyilagos riportot csinált, hogy került volna a bevetésre induló fiúk autójába?) Vagy a Híradó sem akar Bársony Andrással kikezdeni?
Szomorú kilátások. Budapesten Tasnádi meg az ügyfelei az urak.
(Gosztonyi Ágnes közreműködésével)
- Belföld [6]