Szoldát is hozzon a borhoz – mondja a művelt debreceni. Mert nem fog ő úgy beszélni, mint a parasztok, hogy főd meg hód.
Tamás Gáspár Miklós végre megmondta a műveltkedőknek: a médium egyes szám, a többes szám magyarul: médiák. Médiumok legfeljebb a spiritiszta szeánszokon találhatók. A törvény, amely úgy készül, mint a Luca széke, a médiákról szól. Vagy még inkább – ahogy Antall József proponálta – a rádióról és a televízióról.
Tamás Gáspár Miklós nyelvészkedése felbátorított, hogy szóvá tegyek egy másik iszonyatot. Manapság nők és férfiak, ha nem tegeződnek első pillantásra, önözik egymást. Merthogy a maga durva.
Istenem, hová tették a fülüket? Nem olvastak soha Mikszáthot, Móriczot? Igaz, azonos neműek, főként férfiak között, a maga durvának számított, és az ma is. Azért volt durva, mert az egyívású férfiak tegeződtek. A maga pedig azt jelentette, hogy a megszólított ki van rekesztve a körükből, de respektus – méltóságos úr, főorvos úr – nem jár neki. A durvának számított maga helyett honosodott meg a személytelen, hivatalos érintkezésben az ön.
De nők és férfiak között ez soha nem volt így. Igaz, Mikszáthnál a beszélgetők még váltogatják a kettőt. „Önért mindenre képes vagyok” – mondja Kozsibrovszky Wraditznénak, a csinos német özvegyasszonynak. De egy perc múlva már így folytatja. „Micsoda fölséges magyar asszonyka lesz magából” (Kozsibrovszky üzletet köt). Móricznál viszont a férfi és nő között csak a maga járja. „Maga nem szereti a vajas ételt?” – kérdezi a tanítóné az albírót (Az Isten háta mögött). „…ha Bécsbe megyek, hozok magának egy új csipketerítőt” – mondja a férj a feleségének (Az ágytakaró). Igaz, a formálisabb érintkezésben Móricz hősei kerülik a közvetlen megszólítást, helyette a kisasszony, a nagyságos asszonyom dukál. De az ön, emlékezetem szerint, sosem fordul elő. Ez a németes, franciás – és oroszos – udvariassági forma a XX. századra a hivatalok nyelvébe vonult vissza. S onnan tört elő a későszocializmus, a posztszocializmus éveiben. De azért mindmáig annyira hivatalos maradt, hogy használatát az élőbeszédben csak hivatalos alkalom indokolja: a képviselő önözve interpellálja a minisztert, a polgár önözve sürgeti az ügyintéző döntését. Egyébként még a formális érintkezésben is jobb elkerülni az önt. „Mikor kereshetném fel a szerkesztő urat?” Ez a kérdés udvarias beszélgetést ígér; a „Mikor kereshetem fel önt?” – számonkérést.
– Ön mit iszik? – kérdezi a presszóban a hölgy az úrtól. Hideglelős iszonyat. De nem sokkal jobb, amikor a riporternő kérdezi a képviselőt: – Önnek mi a véleménye a nemzetbiztonsági törvényről? Drága kisasszony: kérdezzen úgy, hogy „Magának”. A szerkesztő úr pedig kezdje így: A képviselő úrnak…
Ahá, elárulta magát! – mutatnak rám a political correctness szószólói. A példáiból is kiderül, hogy a maga férfiak és nők között bizalmas, bizalmaskodó. A szakmai, munkahelyi, üzleti érintkezésben ilyesminek nincs helye. Nagyon helyes az ön! A magyarban nincsen nyelvtani nem, de egy természetes – akár életbeli, akár irodalmi – párbeszédből eléggé hamar ki kell derülnie a beszélgetők nemének. A világ minden nyelvében vannak olyan eszközök, amelyek jelzik a beszélgetők közötti viszonyt, közelségüket vagy távolságukat a társadalmi hierarchiában elfoglalt különböző vagy azonos pozíciójukat. Egyes nyelvekben csupán a szavak megválasztása, másutt a megszólítás, a második és harmadik személy vagy az egyes és többes szám váltogatása, egyes nyelvekben a használt vagy mellőzött nyelvi szerkezetek egész sora jelzi a különbségtételt. Mert a nyelv és a beszéd olyan médium, amely nemcsak azt az információt közli, amelyet a beszélő az adott pillanatban közölni akar.
Persze akadhat, aki úgy véli, a múltat végképp el kell törölni: és az egyenlőtlenséggel, a paternalizmussal és a patriarchalizmussal együtt vesszenek az ezt kifejező nyelvi formák is. Nekik csak azt tanácsolnám, a tökéletes esélyegyenlőség nyelvi sztenderdjeként, ha már muszáj, pártolják inkább a gleichschaltolt tegezést, mint ezt a mai euro-elvtársias önözést.
Azokat viszont, akik az önt nem világnézeti okból használják, hanem csupán azt hiszik, hogy a maga udvariatlan, felvilágosítani szeretném: nem az. Sőt!
Kedves Ágnes, Borbála, Cecilia… és Zelma! Maga ugye megért engem?