Skip to main content

négyezernyolcszáz leütés…

Mink András


Különféle elméletek születtek az utóbbi hét (és nem öt!) évben a pártok közti viszálykodás okairól és a politika nyelvezetének unalmas agresszivitásáról. Az első, legkézenfekvőbb, leninista–balreformista, főleg a sajtó jelesei által lelkesen népszerűsített teória szerint ez azért van, mert a pártok egykutyák, mind csak a hatalmat akarja.


Húsz-huszonöt év múlva, így mondják a Berlinben konferenciázó szaktudósok, a Föld légkörének felmelegedése átlépi az élővilág tűréshatárát. A jelek arra mutatnak, hogy árvizek, járványok és népvándorlások követik majd egymást, elegyednek ma még megfoghatatlan kombinációkban. Az sem kétséges, hogy az általános megbolydulás nem hagyja érintetlenül a jelen világ hatalmi-gazdasági status quóját. Ez pedig újabb, kiszámíthatatlan szövődmények képét vetíti előre.

Mindehhez képest mintha túl nagy lenne a csönd.



Szoldát is hozzon a borhoz – mondja a művelt debreceni. Mert nem fog ő úgy beszélni, mint a parasztok, hogy főd meg hód.

Tamás Gáspár Miklós végre megmondta a műveltkedőknek: a médium egyes szám, a többes szám magyarul: médiák. Médiumok legfeljebb a spiritiszta szeánszokon találhatók. A törvény, amely úgy készül, mint a Luca széke, a médiákról szól. Vagy még inkább – ahogy Antall József proponálta – a rádióról és a televízióról.

Tamás Gáspár Miklós nyelvészkedése felbátorított, hogy szóvá tegyek egy másik iszonyatot.





Szóval, megy minden tovább a régi kerékvágásban… Megint vannak művészeti díjak, megint vannak kitüntetettek, a frissen gründolt „Triumf”-ot például olyan kiválóságok kapták, mint Oleg Mensikov, a remek színész, David Borovszkij, Ljubimov szcenikusa, Vagyim Juszov, Tarkovszkij operatőre, a karmester Jevgenyij Kolobov és az író Viktor Asztafjev.


Az anyatejet is hamisítják – mondja a szakember a rádióban. Ami nyomorúságos mindennapjainkban erkölcsileg nem, de anyagilag érthető. Nagy kincs ez a kivételes ital. Habár lehet, hogy nem is így kellene meghatároznunk az éltető nedűt, hiszen azt bizony még nem inni, inkább szopni szokták. Van, aki bővebben adhatná, mint amennyire gyermeke vágyik, így a fölöslegből jövedelemforrás lehet. A kísértés pedig egy kis tápszerrel, tehéntejjel, esetleg vízzel való szaporításra nagy. Meglehet mindig is így volt.


Az Objektív riportere egy SZTK-rendelőintézeti folyosón szólongatja a 70-80 éves betegeket: mit tetszenek szólni, hogy 500 forintot kell majd fizetni a szakorvosi vizsgálatért. Mit szólnának, elsírják magukat. Láttukra százezrével sírják el magukat a képernyő előtt ülő öregek, vagy szentségelnek egy zaftosat erre a rohadt népnyúzó kormányra.

(Tíz perccel és két riporttal később a műsorvezető zavartan elmotyogja – amit egyébként minden figyelmes újságolvasó tud –, hogy „természetesen” a gyerekeknek és az öregeknek nem kell a tervezet szerint fizetniük.



Hogy Brodszkij erőteljesen a költői szó metafizikai értelemben vett „teresítésére” törekvő költő, verseiből és prózájából egyértelműen kiderül. Emiatt mind költészetében, mind életében az emigráció ténye más jelentést kap, mint a legtöbb, külföldön élni kényszerült orosz kortársánál, akiket az utóbbi években egyre inkább foglalkoztat a maradni vagy visszatérni dilemmája. Brodszkijnak ez nem kérdés, s nem azért, mintha „hontalan kozmopolita” lenne: erősen kötődik az orosz kultúrához, otthon maradt barátaihoz, a virtuális Oroszországhoz.


Március 15-én kora este, vacsora közben a Kossuth adót hallgatom. Mécs Károly hangja. Hamar kiderül, hogy Görgey Artúr emlékirataiból azt a részletet olvassa fel, amely a világosi fegyverletételt és közvetlen következményeit beszéli el. A stílus, a hangvétel: tárgyilagos, hűvös, de nem hideg. Tárgyszerű elemzés, mind katonai, mind politikai, mind lélektani szempontból. Már akkor tudja, sejti, mi lesz a sorsa nemzete torz és manipuláltan torzító emlékezetében.


Addig nekem jó volt, nekem minden napom tarkabarkán tellett. Pirkadatkor, mihelyst megéreztem a kelő nap hevét orcámon, és tudomásul vettem azt a pici kis fájdalmat, amit a fény keltett még fölfelé és befelé, pihenő agyvelőm irányába fordult, bőrlebenyeik védelmében nyugvó szemgolyóimon, nos akkor aztán azon nyomban fölpattintottam pilláimat, és nagy, ragyogó, barnászöld íriszeimet körülhordoztam; ellenőriztem, mintegy inspiciáltam világomat.


Már a fülem is háromfelé áll a félrevert harangok pokoli zenebonájától, a siratókórus idegtépő jajszavától: végveszélyben a magyar könyv, a magyar színház, a magyar film – végveszélyben az egész magyar kultúra! Ha most nem lépünk közbe, de azonnal és kőkeményen, nemzeti kincsesházunk Atlantiszként süllyed el a semmibe!

Íróként a legközvetlenebb módon és többszörösen is érintett vagyok legalább a könyv ügyében.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon