Iványi Gábor

Nyomtatóbarát változat

Az anyatejet is hamisítják – mondja a szakember a rádióban. Ami nyomorúságos mindennapjainkban erkölcsileg nem, de anyagilag érthető. Nagy kincs ez a kivételes ital. Habár lehet, hogy nem is így kellene meghatároznunk az éltető nedűt, hiszen azt bizony még nem inni, inkább szopni szokták. Van, aki bővebben adhatná, mint amennyire gyermeke vágyik, így a fölöslegből jövedelemforrás lehet. A kísértés pedig egy kis tápszerrel, tehéntejjel, esetleg vízzel való szaporításra nagy. Meglehet mindig is így volt. Mert miért is jutnának eszembe Quasi modo geniti vasárnapjához közeledve Péter apostol szavai: „Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok…” Már akkor is vizezték! Csábító a kitérés lehetősége: mit is jelent „Igéd édes tejé”-nek összepancsolása mindenféle haszonlesésből a lelki táplálásban. Megannyi műemlék tejcsarnok a kisdedek tömegeiért való versengés szolgálatában. Ám nem az anyatejről akartam írni. Mindez számomra már csupán felidézhetetlen, édes emlék. És még csak nem is a tejhamisítás foglalkoztat. Elég szomorú, hogy némelyeknek még az is megéri, hogy néhány forintnyi többletbevételért ilyen súlyosan felhígítsák lelkiismeretüket.

A tejről azonban beszélhetünk (sajnos némelyeknek lassan már csak hangok cseppjeit jelenti), hiszen nem adtuk fel a tejjel és mézzel folyó ígéretföldje megpillantásának álmát. No meg némelyeket mindenek ellenére tejben, vajban fürösztenek, másoknak megalszik a szájukban, és így tovább.

Nagyon szeretem a szegények sajnos ma is időszerű szószólóját, Móra Ferencet. Talán emlékeznek tőle egyik iskolai olvasmányunkra, A csalóra. Pétörke, aki az iskolában kapott ingyen tejjel didergő kishúgát itatgatta. Soros György is olvashatta hajdan a megrendítő kis írást, s tetemes összeget adott az elmúlt években kisiskolások támogatásaként ingyen tejre és zsömlére. Mert nincs szívszorítóbb látvány, mint az éhesen szédelgő kisdiáké. Azután elhibázottnak ítélte az egész akciót, mivel a pedagógusok nem vállalták a program lebonyolítását, s így nem egy helyen a gyerekek dobálóztak a zsömlével és a dobozos tejjel. Bizony botrányosan zárult a nemes kezdeményezés.

Mi meg hetek óta törjük itt a fejünket, hogyan itathatnánk egy kis tejet legalább a lézengő, elvénült, anyátlan kisdedekkel (– „jaj annak, aki egyet is megbotránkoztat közülük”).

Előttem fekszik az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet tanulmánya: A fővárosi népkonyhák élelmezésének értékelése energia- és tápanyagtartalom szempontjából.

Néhány megállapítás a jelentésből: „A napi energiabevitelben szerepet játszó tápanyagok százalékos arányát vizsgálva kiderül, hogy a kívánatos fehérjebevitelnek legfeljebb 54, a zsírbevitelnek 70, a szénhidrátbevitelnek 38 és az energiabevitel 50%-át tudják adni az ételek… ez azt jelenti, hogy azok, akik csak egyszer étkeznek naponta, és a népkonyhai élelmezéstől eltekintve más táplálékhoz nem jutnak, komoly tápanyaghiány-veszélynek vannak kitéve.”

Ezen a télen közvetve vagy közvetlenül hozzávetőleg 3000 olyan emberrel találkoztam, aki nem tudta maga megoldani sem lakhatási, sem – nagyon sokszor – étkezési gondjait. Tudom, hogy nem vállalható fel mindenki minden nyomorúsága. De talán egy pohár tej nem lenne luxus. Emlékszem a gyerekkori ünnepi pillanatra, a kirándulásokon könnyen ázó eldobható papírpohárban kapott tejre. Fogalmam sincs, mibe került ez akkor. Egy bögre tej ma… nézzük csak… 20 Ft. …Jó, jó, tudom, hogy ez naponta a legrászorulóbb 1000 vendégemre számítva 20 000 Ft. Hm… az egy évben mintegy hét és félmillió forint. Tudom, hogy már így is meglehetősen sokat költekeztem, minden lehető helyet alkalmi szállássá alakítva. Meglehet, némelyek még görbébben tekintenének a „diszfunkcionálissá” torzított épületekben folytatott újabb „pazarló gazdálkodás”-ra, meg hogy egy bögre tej legfeljebb 200 kalória többlet. De azért nem bánnám, ha valaki hajlandó volna „tejnek italával” táplálni az enyéimet, a néhány korttyal hosszabb élet érdekében. Biztosan tudom, hogy nem dobálóznának az adománnyal, hiszen már rég nem tudják, mit jelent játszani – az önfeledt, bolond játékokról nem is beszélve.

• négyezernyolcszáz leütés…